Ezt olvasta már?

0

Ezekről a helyekről figyelje a teljes holdfogyatkozást Veszprémben

A század leghosszabb holdfogyatkozásának lehetünk szemtanúi július 27-én.


hirdetés

Aznap éjszaka ráadásul úgynevezett „vérhold” ragyog majd fel az égen, amely miatt egyesek ismét világvégét kiáltanak.

A július 27-én bekövetkező holdfogyatkozás közel két órán keresztül tart majd. Ausztrália, Ázsia, Afrika, Dél-Amerika és Európa nagy részéről teljes holdfogyatkozást lehet majd figyelemmel követni. Hazánkban az előrejelzések szerint részlegesen látszik majd a jelenség – olvasható a Híradó.hu oldalán.

Egészen pontosan:

20:24 – elkezdődik a részleges holdfogyatkozás,

21:30 – elkezdődik a teljes holdfogyatkozás,

22:22 – a legnagyobb mértékű fogyatkozás,

23:13 – véget ér a teljes holdfogyatkozás,

00:19 – véget ér a részleges holdfogyatkozás

 

A különleges teljes holdfogyatkozás alatt a nagy Mars-közelséget is megfigyelhetjük. A Mars bolygó 15 évvel ezelőtt volt utoljára hasonlóan közel a Földhöz.

Ezeken a helyeken pedig (ha az időjárás is úgy akarja) tisztán csodálhatja az égi jelenséget:

A Balaton-part ezúttal is jó döntésnek tűnhet, mivel az ég vízfelszínen való tükröződése igencsak szép látványban részesíthet minket. Ugyanígy a tapolcai Malom-tó vagy a tihanyi Belső-tó is alkalmas helyszín lehet a megfigyelésre. Érdemes a megyénkben megtalálható kilátókat most meglátogatni: a Hajagtető vagy a csopaki kilátó is ideális lehet a Hold figyelésre.

Érdemes az ellátogatni nyilvános csillagászati helyszínekre is:

Ajka – Agóra- 20:40

20.40 órától a teljes holdfogyatkozás megfigyelése az Agórán a Bakonyi Csillagászati Egyesülettel.

20 óra 40 perctől távcsöveinkkel az elmúlt időszak egyik leghosszabb teljes holdfogyatkozásának megfigyelése kezdődik meg!

Fantasztikus lesz látni, ahogy a Hold fokozatosan eltűnik Földünk árnyékában! Majd 21 óra 30 perctől 23 óra 13 percig a telehold vérvörös tündöklésbe kezd, ahogy bolygónk árnyékkúpja teljesen fölfalja azt. A jelenség maximuma 22 óra 21 perckor lesz!

23 óra után tanúi lehetünk majd, ahogy az árnyék visszavonul égi kísérőnkről, hogy éjfél után 20 perccel újra visszakaphassuk a jól ismert arcát.

A különleges teljes holdfogyatkozás alatt a nagy Mars-közelséget is megfigyelhetjük az egyesület legnagyobb távcsöveinek segítségével! A Mars bolygó 15 évvel ezelőtt volt utoljára hasonlóan közel a Földhöz. Ez a ritka alkalom lehetőséget ad arra, hogy műszereikkel olyan részletességgel tudják bemutatni a titokzatos vörös bolygót amilyenben az érdeklődők nem igen láthatják.

A távcsövekbe pillantva láthatjuk majd bolygótestvérünk pólussapkáját és több felszíni alakzatát is.

Emellett bemutatásra kerülnek a nyári égbolt csodálatos csillagképei és egyéb érdekes látnivalói is!

Ne hagyják ki ezt az igen ritka alkalmat! Két fantasztikus jelenséget figyelhetnek meg velünk egyetlen este folyamán!

Balatonfűzfő – Balaton Csillagvizsgáló, Fűzfőgyártelep, Sportcentrum (uszoda) területe- 19:00

Bakonybél – Pannon Csillagda – 21:30

Program: Mars közelség és holdfogyatkozás, 2018. Július 27. péntek

Program helyszíne: Pannon Csillagda Látogatóközpont 8427 Bakonybél, Szent-Gellért tér 9.

Programra jelentkezést kérjük az alábbi elérhetőségeinken jelezni (telefonon 10-17:30 között)

+3688461245

+36202712519

info@csillagda.net

Program ára: 2.600 Ft/fő

Program tervezett időtartama: minimum 2 óra (a programot derült és borult időben is megtartjuk), előadással és planetáriumi vetítéssel együtt.

Program kezdése:

I. Csoport 21:30

II. Csoport 23:30

 

A jelentkezést telefonon vagy e-mailben igazoljuk vissza, hogy melyik csoportba várjuk látogatóinkat.

 

I. csoport:

• 21:30 megérkezés, és jegyvásárlás

• Acta Galilei planetáriumi film és/vagy Mars 3D mozi (30perc)

• Mars planetáriumi show (30 perc)

• Távcsövezés (30 perc)

• Égbolt túra (30 perc)

• Kérdések és válaszok a csillagászaink társaságában

 

II. csoport:

• 23:30 megérkezés, és jegyvásárlás

• Acta Galilei planetáriumi film és/vagy Mars 3D mozi (30perc)

• Mars planetáriumi show (30 perc)

• Távcsövezés (30 perc)

• Égbolt túra (30 perc)

• Kérdések és válaszok a csillagászaink társaságában

Kapolcs – Panoráma Színpad előtt – 20:30

Várpalota – Thury vár- Hunyadi Mátyás tér 1. – 20:00

Úrkúti Csillagászati Klub – ÚCsK › Holdfogyatkozás-Mars-közelség (III.Várpalotai Járdacsillagászat)

A Bakonyi Csillagászati Egyesület (BCSE) kötelékében újabb églesés szerveződik Várpalotán! Ezúttal a teljes holdfogyatkozás lesz a főszereplő július 27-n este. Több szempontból is érdekes éjszaka elé nézünk: A vörösen derengő Hold mellett a Mars a lehető legközelebb „tanyázik” majd Földünkhöz, így jól megfigyelhető lesz. Ha ez sem lenne elég akkor a Naprendszer két nagyágyúja a Jupiter és a Szaturnusz is tiszteletét teszi (holdakkal, felhősávokkal, gyűrűkkel, teljes pompában). Segítőnk lesz a megfigyelésben egy 150/750-es, sokat látott Newton távcső  „Esti piknik” formájában kerül megszervezésre az esemény. Hozz tehát egy pokrócot, illetve amit elmajszolgatnál, iszogatnál (batyus jellegű buli lesz). A fogyatkozás maga igen hosszú, így szabad szemmel is jól megfigyelhető, és élvezhető, így legalább nem kell majd a távcső mögött ácsorogni

 

Forrás: veol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Hegyimentők hoztak le két magyar fiatalt a legmagasabb osztrák csúcsról

A 19 és 20 éves túrázók ép bőrrel megúszták az esetet, de a mentésnek borsos lehet az ára.

„Amit látunk, az a filmszínház következő felvonása" – a Fidesz reagált az ukrán törvénymódosításra

Az ellenzéki párt szerint Magyar Péter hallgat a lényeges kérdésekről.

Kazettás bomba robbant egy iskolai kiránduláson Izraelben, egy diák meghalt, többen megsérültek

A kamaszok megtalálták a robbanótestet, és játszani kezdtek vele.

Tényleg mindig álmos vagy délután? A tested így jelezheti a számodra, ha nagy a baj

Persze most mindenkinél jön egy őszi fáradtság, de ha mindig álmos vagy délután, az akár gondot is jelezhet.

Az Országgyűlés újratárgyalta a megfontolásra visszaküldött egészségügyi kamarai törvényt

Újratárgyalta a parlament a köztársasági elnök által visszaküldött egészségügyi kamarai törvényt. A bizottság több észrevételt...

Különlegesen érzékeny ember vagy, ha ezen az oldalon van a kis kanyar a fülkagylódon

Mit árul el rólad a füled felső ívén látható apró kanyar? Egy régi hiedelem szerint különleges érzékenységre és kifinomult...

Új területen remekel a ChatGPT: a hamisításban

A generatív modellek továbbra is töméntelen mennyiségű emberi alkotást tanulmányoznak és azokat másolják. Így, ha valakinek az...

Orbán Viktor bement a Bayer Show-ba és egyesével gyalázni kezdte az új kormány minisztereit

Orbán bejelentette, hogy további 3-4 embert lecserélnek a Fidesz-frakcióból.

Több angol élcsapat is figyeli Giuliano Simeonét.

Az Atlético nem szívesen válna meg tőle!

Európa túl sokáig húzta az időt, most megfizetheti az árát – ez várhat ránk télen

Európa gázkészletei a vártnál alacsonyabb szinten állnak, és egy hidegebb tél vagy újabb geopolitikai válság több országban is...

Te is éjszakai bagoly vagy? A rokkantnyugdíjjal is összefügghet ez az alvástípus

Az esti kronotípusú emberek számára a normál napi munkarend és rutin egészségileg megterhelő lehet. Jó eséllyel ennek is köszönhető...

0

Sport

Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot

A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.

Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán

Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.

Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra

A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.

100 millió eurós igazolással sokkolná a piacot a Real Madrid, ő lehet Luka Modric utódja

José Mourinho a Premier League sztárját nézte ki magának.

MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba

A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.

A Barca nem pihen, ennek a hat játékosnak a leigazolása van napirenden a Camp Nouban

Deco igyekszik megelőzni a riválisokat, fiatal játékosok érkezhetnek.

„Így nem lehet játszani.” – a bajszos Carlos Alcarazt hazaküldték a mestertornáról

Rosszul érezte magát a pályán, egyfolytában magyarázott csapata páholya felé.

0
0

Bulvár

Végzetes csapást kaphat most a NER

Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú

„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát

Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.

Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót

Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.

Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé

De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.

Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát

Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.

Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”

Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r

A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól

Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is

Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.

Idősotthonba került a legendás színésznő: könnyek között vallott arról, mit bánt meg a leginkább az életben

Egy csendes idősek otthonában tölti a mindennapjait az egykor ünnepelt színésznő, aki mögött nehéz életút áll. Bár ma is aktívan tartja a kapcsolatot a külvilággal, egy régi döntése a mai napig kísérti. Vissz

Elektromos autóban égett halálra egy 45 éves nő

A 45 éves nő vasárnap reggel elektromos autójával fának ütközött. A jármű kigyulladt, a sofőr pedig benne égett Gifhorn járásban, Németországban. A Elektromos autóban égett halálra egy 45 éves nő bejegyzés e