Ezt olvasta már?

0

Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden

Az Eurovíziós Dalfesztivál 1956 óta tartó történetében soha nem rendezték az eseményt keletebbre annál, mint az idén: keddtől (helyi idő szerint szerdától) szombatig (vasárnapig) Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában tartják az elődöntőket, majd a döntőt.


hirdetés

Világszerte több mint 120 millióan kísérik figyelemmel évről évre az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny. Idén 42 ország képviselői indulnak a Kaszpi-tenger partján, Bakuban, amely azért rendezheti meg az eseményt, mert tavaly Düsseldorfban egy azeri duó, Ell és Niki nyert Running Scared című dalával.

A kőolaj- és földgázmezői révén óriási bevételekre szert tevő, nagyjából magyarországnyi méretű Azerbajdzsán fővárosában nagyszabású építkezési beruházások folynak, szállodák, modern irodaházak épültek, az 57. Eurovíziós Dalfesztiválnak otthont adó Kristálycsarnokot (Crystal Hall) május elején avatták fel: a helyszínen 16 ezer ember nézheti a német tervezők által megálmodott csarnokban az elődöntőket és a döntőt.

Bakuban ezekben a napokban - az úgynevezett eurovíziós héten - szinte mindent a verseny sikerének szentelnek, a résztvevő delegációk számára rendőri felvezetést és buszokat biztosítottak, a város központjában, a tengerparton csupa olyan felirat és villódzó fénytranszparens látható, amely a "Light your fire!" (Izzítsd be magad!) szlogenű dalfesztivált hirdeti.

Magyarország 1994 óta vesz részt - kisebb-nagyobb megszakításokkal - az Eurovíziós Dalfesztiválon. A legjobb helyezést ugyanabban az évben érte el Bayer Friderika, aki Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával negyedik lett Dublinban. Hazánkból a Compact Disco a tizedik induló a nemzetközi versenyben, tavaly Wolf Kati What About My Dreams? (Szerelem, miért múlsz?) című dalával a döntő 22. helyén végzett.

Elődöntőt a sok induló miatt először 2004-ben Isztambulban rendeztek, két elődöntőt 2008 óta tartanak. Idén 18-18 előadó lép fel az elődöntőkben, közülük tíz-tíz jut a szombati (helyi idő szerint vasárnapi) fináléba, ahol még hat kiemelt ország is szerepel. Utóbbiak közé tartozik 2000 óta az EBU négy legnagyobb anyagi támogatója, vagyis Németország, Franciaország, Spanyolország és az Egyesült Királyság, hozzájuk tavaly csatlakozott a versenybe visszatérő Olaszország, idén pedig a rendező, a tavalyi győztes Azerbajdzsán.

Az elektronikus zenét játszó Compact Disco (Lotfi Begi - groove-ok, extra zenei sávok, effektek, Walkó Csaba - ének, Pál Gábor - billentyűs hangszerek, Sándor Attila - basszusgitár) azzal vívta ki a jogot a részvételre, hogy februárban megnyerte a magyarországi válogatóversenyt Sound of Our Hearts című dalával. A 2008-ban alakult, már két stúdióalbumot kiadott, Fonogram díjas csapat a helyi értékelések, vélemények szerint erős dalt hozott Bakuba és egyértelműen a döntősök közé várják őket. A zenekar bakui színpadi produkciójában még egy zenész, Szakos Krisztián, valamint Wéber Helga vokalista lesz látható.

A helyi idő szerint szerdán nulla órakor, közép-európai idő szerint kedden 21 órakor kezdődő első elődöntőben Montenegró képviselője az első fellépő, utána Izland, Görögország, Lettország, Albánia, Románia, Svájc, Belgium, Finnország, Izrael, San Marino, Ciprus, Dánia, Oroszország, tizenötödikként a Compact Disco, majd Ausztria, Moldova és Írország következik.

A sorrend úgy alakul ki, hogy egyrészt országonként pontoz egy ötfős szakmai zsűri, másrészt a 18 dal elhangzása után negyed órán keresztül a tévénézők is szavazhatnak telefonon; az együttes pontszám adja ki a tíz továbbjutót. Az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.

Ami az első elődöntő esélyeseit illeti, a Compact Disco mellett a montenegrói Rambo Amadeust (dalának címe: Euro Neuro), a görög Elefteria Elefteriut (Aphrodisiac), a ciprusi Ivi Adamut (La La Love), az orosz Buranovszkije Bábuskit (Party Fo Everybody), valamint az ír Jedwardot (Waterline) emlegetik; utóbbi, a Jedward popduó tavaly is indult és 8. lett. A produkciók énekhangja élőben hangzik el a Kristálycsarnokban, a zene előre rögzített felvételről megy.

Az első Eurovíziós Dalfesztivált 1956-ban Luganóban a svájci Lys Assia nyerte Refrain című dalával. A legtöbb győzelem az íreké (hét, ebből három - 1992-1994 - zsinórban), ötször nyertek a franciák, a luxemburgiak és a britek, utóbbiak tizenötször lettek másodikak. Eddig 26 ország győzött Eurovíziós Dalfesztiválon, a 26. a tavalyi nyertes, idei rendező Azerbajdzsán, amely eddigi négy indulásából mindig a legjobb tízben végzett.

A dalfesztivál eddigi győztesei között számos akkori vagy későbbi világsztár volt, köztük az olasz Gigliola Cinquetti (1964), a luxemburgi France Gall (1965), az osztrák Udo Jürgens (1966), a brit Lulu (1969), a svéd ABBA (1974), az ír Johnny Logan (1980, 1987), svájci színekben a kanadai Céline Dion (1988), az olasz Toto Cutugno (1990) vagy a brit Katrina and the Waves (1997). Az idei indulók között is legalább egy világsztár akad: a romantika királyának is nevezett 76 éves brit Engelbert Humperdinck eddigi pályafutása során több mint 150 millió lemezt adott el világszerte.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Sulyok a Velencei Bizottság után most az Ab-hez fordul

Az ok, hogy a Tisza a NER idején pozícióba helyezett állami tisztségviselőket akar lemondatni.

„A fideszesek nem érzik a súlyát, mit tettek a társadalommal” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Tanács Zoltánnal, Kovács Gergellyel, Biró Ferenccel. Riport Kelet-Ukrajnából és a kispesti „Kemálból”. Keresse a friss Magyar...

Adjatok pénzt. - Saját színdarabjára gyűjt Puzsér Róbert - úgy száll bele a liberális értelmiségbe, mint gyöngytyúk a nokedlibe

Puzsér Róbert és szerzőtársa, Farkas Attila Márton Az eskü címmel állítják színpadra 2014-ben megjelent drámájukat, A zsidók...

Bontják Juhász Árpád kedvenc strandját, de ő azért még mutatott egy képet a medencéből

"Ennek vége. 50 éven át nyaranta ide jártam úszni" - kezdődik az a bejegyzés, melyet Dr. Juhász Árpád magyar geológus, tudományos...

Akadozik a német gazdaság motorja

Bizonytalan pályán a gazdaság.

Átlátszó ajtók és AI-asszisztensek: merre tart a prémium hűtőgépek fejlesztése?

A prémium kategóriás konyhai nagygépek piaca jelentős átalakuláson megy keresztül. A gyártók korábban elsősorban a nyers kapacitással...

Naponta néhány perc is elég: 5 egyszerű gyakorlat, amivel feszesebbé és formásabbá varázsolhatja a karjait

Ahogy a hőmérő higanyszála egyre magasabbra kúszik, és előkerülnek a szekrény mélyéről az ujjatlan felsők és könnyed nyári ruhák,...

Döntött az MLSZ: Pénzbüntetés és kártérítési kötelezettség sújtja a Haladást

310 ezer forintjába került a Haladásnak a pápai balhé.

A legjobb futball VB dalok, amiket mindig jó újra hallgatni

A futball világbajnokság nemcsak a világ legnagyobb sporteseménye, hanem a kultúra és a zene különleges keveredése is.

Fellélegezhetnek a babaváró hitelesek: a kormány brutális büntetéstől menti meg őket

Hatalmas büntetés megfizetésétől mentesülnek egy időre azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási...

Megsorozták az ukrán drónok Szentpétervárt, Putyin szülővárosát

Az ukrán hadsereg a háború eddigi legnagyobb dróntámadását hajtotta végre Szentpétervár ellen, közvetlenül az orosz gazdasági elit...

Nem csillapodnak az indulatok az észak-ír fővárosban és környékén

Második éjszaka tartanak az erőszakos zavargások Észak-Írországban, miután egy hétfői késelés nyomán bevándorlásellenes indulatok...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért

Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.

0
0

Bulvár

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!