Ezt olvasta már?

0

Esőt és havat is hoznak a frontok

Ma hajnalban helyenként mínusz 10 fok alá hűlt a levegő, napközben pedig a sok napsütés ellenére is hideg marad az idő. A napokban gyakoriak lesznek a frontátvonulások, amelyekből kiadós csapadék érkezhet. Eső és hó egyaránt várható.


hirdetés

Ma a többórás napsütés mellett elsősorban a Dunántúlon alakulhatnak ki helyenként hózáporok. A késő esti órákban egy közeledő melegfront hatására észak felől növekedni kezd a felhőzet, de csapadékzónája csak éjjel érkezik meg. A többfelé élénk északnyugati, nyugati szelet a Dunántúlon erős lökések kísérik. A maximum hőmérséklet fagypont körül, általában -2, +2 fok között alakul.

Kedden általában erősen felhős, borult lesz az ég, csak kisebb körzetekben bújhat elő némi időre a nap. Többfelé várható hószállingózás, havazás. Megerősödik az északnyugati szél. -3, 3 fokra számíthatunk.

 

Szerdán a némi napsütés mellett elsősorban a Dunától keletre elszórtan, a Dunántúlon helyenként alakul ki hószállingózás, kisebb havazás. Az északnyugati szél mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3, 3 fok között alakul.







0
0
0

hírek innen, onnan

Változtat a One: reklámok kerülnek az RTL+ Premiumba, csak pluszpénzért lehet megúszni

A One Magyarország módosítja az RTL+ Premiumot: 2026-tól reklámok jelennek meg az alapcsomagban, reklámmentesség havi 500 forintos...

Nem várt helyről kapott támadást Győrfi Pál

Nagy visszhangot váltott ki, hogy húsz év után átadja szóvivői feladatait Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat egyik legismertebb arca.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az...

Őrült autós üldözés Budapesten: nekihajtott a rendőröknek az ámokfutó, ez lett a vége

Buszsávból indult, a Lánchídon át menekült, végül az egyenruhásokba hajtott a szabálytalankodó sofőr.

Így alázta porig Zelenszkij Putyint – a saját szülővárosát borította lángba a vendégei előtt – videók

Kevés annál kínosabb dolog lehetett Putyin eddigi pályafutásában, mint ami nemrég történt vele vendégei előtt Szentpéterváron. #putyin...

Navracsics Tibor: türelem és higgadtság kell a Fidesz túléléséhez

Higgadtság, türelem és hűvös vérmérséklet kell ahhoz, hogy a Fidesz túlélje a Tisza Párt „közjogi tatárjárását” – fogalmazott...

Videó: Nagy Ervin antik bútorokat talált az irodájában, visszaküldi őket az Iparművészeti Múzeumnak

Szerinte a fideszes politikusok úgy használták a közvagyont, mintha az a sajátjuk lenne.

Sulyok Tamás: Súlyos támadás az elnök hivatala ellen, ha őt bábnak nevezik

A köztársasági elnök szerint az európai alkotmánykultúra kifejezetten tiltja a személyre szabott törvényalkotást. „Ez az...

Kifogynak az amerikai csúcsfegyverből, de megtalálhatta a megoldást az ukrán légvédelem

Ukrajna sikeresen tesztelte saját fejlesztésű légvédelmi rakétáját. A fegyvert a nehezen beszerezhető és rendkívül drága nyugati...

Foci-VB: eszméletlen pénztömeg mozdul meg

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság nemcsak a futball, hanem a sportfogadás történetének eddigi legnagyobb eseménye is lehet, hiszen ez...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"

A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.

0
0

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog

A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

blogmorzsák

Magyar légikisasszony a Condornál

Beszélgetés Kavassy Fanny-val.

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."