Ezt olvasta már?

0

Elindult a véradási akció, országszerte 22 helyszínen várják a civileket

A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága az Országos Vérellátó Szolgálattal (OVSZ), illetve a fővárosi és a megyei Civil Információs Centrumokkal (CIC) közösen április 20-24. között megszervezi a II. Civil Véradást.


hirdetés

A Miniszterelnökség szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy az egészségügyi intézmények vérkészítményekkel való ellátása folyamatos feladat, amelyhez elengedhetetlen a véradók segítsége. "Közös felelősségünk, hogy az embert próbáló időkben is folyamatosan biztosítani tudjuk a szükséges vérkészítményeket beteg embertársaink számára" - hangsúlyozták.

A rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, míg védnöke Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára - tették hozzá.

Kitértek arra is, a Civil Véradást hagyományteremtő szándékkal rendezték meg először 2019-ben, célja a véradás széleskörű népszerűsítése mellett a civil szervezetek társadalmi felelősségvállalásának és összefogásának erősítése volt. 2020-ban még időszerűbb a civil szervezetek körében a véradás ösztönzése a járványhelyzet miatt a vérkészítmények folyamatosságának biztosítására - írták.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Káros lehet, ha így alszol a repülőn: az immunrendszered is bánhatja

Ha így alszol a repülőn, könnyebben terjednek a baktériumok.

A lassulás jelei látszanak Oroszországban

Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedése, a munkanélküliségi ráta rekordalacsonyra csökkent, a gazdaság...

Halasztott fizetés? Szigorúbb szabályok jönnek

Nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz.

12 évre ítéltek egy volt diplomatát – Ezért kell felelnie

Hazaárulás címén 12 évi szabadságvesztésre ítélte Arszenyij Konovalovot, az orosz külügyminisztérium volt alkalmazottját a moszkvai...

Donald Trump: Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel, amíg én jóvá nem hagyom

A közelgő találkozóval kapcsolatban azt mondta: „azt hiszem, hogy jól fog menni”, de szerinte „jól fog menni Putyinnal is”.

Lebukott a kocsi egyik utasa: zokniba rejtett drogot találtak nála a rendőrök

A sofőr sikertelenül próbált megszökni az ellenőrzés elől.

Késes merénylő három nőt sebesített meg a párizsi metróban

Három nőt sebesített meg egy késes támadó a párizsi metróban. Az incidens a République állomáson kezdődött, ahol a férfi először...

Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék

Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és...

Késelés a párizsi metróban, három nő megsérült

Késsel megsebesített három nőt egy férfi a párizsi metróban pénteken, de nem sokkal később elfogták - közölték a helyi hatóságok az...

Ezért lett olyan veszettül drága az SSD

Újabb gyártó jelentett be 245 TB-os modellt az MI-cégek számára

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

Aggasztó hírek Michael Schumacherről, a Real Madrid szurkolói Szoboszlai kritikusa mellé álltak

„Szexuális szívességgel” vádolták meg a szexi sportolónőt.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

0
0

Bulvár

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén

Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

A kamerák előtt tett példátlan dolgot Sarolta hercegnő, már most Erzsébet királynőt látják benne

Nagyon ritka, ha a királyi család tagjai megölelnek egy rajongót, most azonban erre is sor került. Nem is akárki tette, hanem Sarolta hercegnő: Vilmos herceg és Katalin hercegné lánya a karácsonyi istentisztelet után k

0