Ezt olvasta már?

0

Elhunyt Ennio Morricone

Koltai Lajos, a Sorstalanság rendezője többször is dolgozott a 91 évesen elhunyt Ennio Morricone filmzeneszerzővel. Mint az MTI-nek telefonon elmondta, csodálatos ember volt, aki zenébe öntötte mindazt, ami megérintette a lelkét és a szívét.


hirdetés

"A szobámban itt van két fénykép, az egyiken éppen megköszönök neki valamit, átölelem, a másik akkor készült, amikor a Sorstalanság zenei felvételei zajlottak Budapesten. Magával hozta a stábját, a szólistáit és a keverő hangmérnökét, a zseniális Fabio Venturit is, aki nélkül nem ment sehova, mert ismert minden hangot, amit Ennio kigondolt, és rábízta magát" - mesélte a rendező.

"Rosszul ért a halálhíre, nagyon szerettem ezt az embert, azon túl hogy fantasztikus három filmet csináltunk együtt, s ebből egyik az én rendezésem volt, a Sorstalanság, ezért is meghatározó az életemben, hogy ő ezt elvállalta" - fűzte hozzá.

Giuseppe Tornatore Az óceánjáró zongorista legendája című filmjén dolgoztak együtt először, később pedig a Malénán is. "Furcsa megjelenésű ember volt, inkább hitte volna az ember szigorú matematikatanárnak, bizonyos értelemben az is volt, rettenetesen imádta a sakkot. Egyszer Polgár Judittal is játszott, amit nagy becsben tartott, mindig emlegette" - emlékezett az első találkozásukra Koltai.

"Már a Malénát forgattuk, amikor azt mondta egyszer, milyen érdekes, hogy mi ketten képviseljük a vizualitást a Tornatore-filmekben, a kép és az ő zenéje. A Maléna filmzenéjét még a forgatás előtt megírta, érzelmileg annyira tudott azonosulni a történettel, és annyira együtt gondolkodtak Tornatoréval. Erre a zenére forgattunk. A kamera mozgását a zene vezette. Így tényleg együtt képviseltük a vizualitást" - idézte fel.

A Malénával Koltait operatőrként először, Morriconét zeneszerzőként ötödik alkalommal jelölték Oscar-díjra. Egymás közelében ültek a díjátadón. Mint mondta: "Egész különös élmény volt, mert nem kapta meg a díjat ötödször sem, ami számomra elképesztő volt, mert már A misszióval is megérdemelte volna. Az egy olyan filmzene volt, amelyhez fogható sincsen. De később elnyerte az életmű-Oscart és az Aljas nyolcas című Tarantino-filmmel a zeneszerzői Oscart is".

Koltai úgy fogalmazott, hogy Morricone halálával "egy csoda távozik". Nagyon ritka az olyan ember, aki képes arra, hogy a semmiből fogalmazzon - jegyezte meg vele kapcsolatban Szalay Lajost, a híres grafikust idézve, aki szerint a magyar ember egyik fontos tulajdonsága, hogy a semmiből tud valamit fogalmazni. "Szó szerint ez történt Morriconénél is, hogy a semmiből alkotott. Három-négy hangból egyszer csak elindult a menyország felé. Elkezdett emelkedni. Valami hihetetlen képessége volt erre."

Koltai felidézte, hogy annak idején Morricone római lakásában beszélgetett a Sorstalanságról a zeneszerzővel. "Elolvasta a regényt olaszul, és Kertész Imréről faggatott, tudni akarta, hogy mit gondolok, milyen hangszert szeretnék hallani a filmben. Szerette a filmet. Először Rómában látta. A negyven fokos melegben, a bespalettázott ablakok mögött, a lakásában néztük meg. Mellette ültem a sötétben, és láttam, hogy folynak a könnyei" - mesélte.

"Csoda ember volt, minden elérte a lelkét és a szívét, és arra rögtön tudott zenét írni" - fogalmazott.

"Mikor utoljára találkoztunk itt Budapesten, már ülve vezényelt. Nagyon örült nekem, átölelt. Megint nagyot veszített a világ" - ndta Koltai Lajos.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Fontos bejelentést tett a Wizz Air az Iráni konfliktus miatt

Azt írták, a légitársaság külső szakértők bevonásával folyamatosan elemzi a biztonsági helyzetet, állandó kapcsolatban áll a helyi...

Szijjártó Péter: Magyarországi forgalmat bonyolító terminált is támadás ért Dubajban

Már több ezer magyar regisztrált konzuli védelemre a közel-keleti térségben.

Donald Trump azt mondja, ő már tudja, ki vezeti Iránt az ajatollah halála után

Donald Trump azt állítja: ő már tudja, ki Irán vezetője, miután életét vesztette a légicsapásokban Ali Hameini ajatollah, az ország...

Iráni háború: Szijjártó Péter egy fontos helyzetjelentést és egy követelést tett közzé

A külgazdasági és külügminiszter is összefoglalta a helyzetet vasárnap reggel.

Iráni háború: több ezer magyar kért azonnali védelmet

Szijjártó Péter adott vasárnap reggel helyzetjelentést – az ukránok pedig kaptak egy követelést.

Fél Irán ünnepel, a másik fele gyászol – mi történik most?

Vasárnap reggeli összefoglaló az iráni háborúról.

A Gran Turismóban mutatkozik be a Xiaomi 1900 lóerős szupersportautója

A barcelonai MWC 2026 technológiai szakkiállításon leleplezték a Vision Gran Turismo (Vision GT) koncepciót.

„Nagyobb hiba tönkretenni az országot, mint kábítószert fogyasztani” – Dunaújvárosban az embereket a vasmű érdekli, nem Magyar Péter magánélete

Nagy Ervinnel közösen tartott fórumot Magyar Péter a Tisza országjárásának dunaújvárosi állomásán. Többek között megígérték,...

Sütöd, főzöd vagy párolod? A konyhatechnika többet számít, mint hinnéd

Egészségünk szempontjából nemcsak az alapanyagok minősége számít, hanem az is, milyen konyhatechinikával készül az étel.

Több, mint fűszer: A szegfűszeg, amely a cukorbetegség kezelésében is segíthet

Ez a trópusi növény nemcsak az emésztést serkenti, hanem a vércukorszint stabilizálásához is hozzájárulhat, így az egészségtudatos...

Izrael-Irán háború 2026: Már több mint 4 ezer magyar kért konzuli védelmet a Közel-Keleten

A külügyminiszter közölte: a közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek, Irán az éjszakai órákban folytatta a támadásokat a...

0

Sport

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének

Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot

Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.

Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része

„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"

Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.

Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére

A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.

0
0

Bulvár

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal

Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.

Magyar Péter sorsa megpecsételődött, a múltban rejlik a 2026-os választás titka

Nagyon nagy tétje van az áprilisi választásnak, de úgy tűnik, hogy van egy eddig számításba nem vett tényező, ami sokat nyom a latba.

3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe

Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet 

Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.

Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud

Győrben, a szabadhegyi lakótelepen kampányolt a Demokratikus Koalíció elnöke, ott kérdeztük őt.

Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet

Nehezen lelőhető, villámgyors kínai rakétákat vennének az irániak. De tényleg veszélyeztethetnék ezekkel az amerikai hadihajókat is?

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede

A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.