Elhunyt Arnold Mihály, a NAV vám- és pénzügyőri szakmai elnökhelyettese
Hosszan tartó, súlyos betegség után életének 68. évében elhunyt Arnold Mihály, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri szakmai elnökhelyettese - közölte a NAV hétfőn.
hirdetés
Arnold Mihály 1972-ben a pécsi vám- és pénzügyőri szakasznál pénzügyőr őrvezetőként kezdte pályáját, 1976-tól a Vám- és Pénzügyőrség Baranya megyei parancsnokságán vámigazgatási feladatokat látott el. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságára 1982-ben került, ahol 1988-tól az áruforgalmi osztály helyettes vezetője, majd 1990-től a Külkereskedelmi Ellenőrzési Központ Parancsnoka volt. 1991-ben az Ellenőrzési Főosztály vezetője, majd országos parancsnokhelyettes lett.
Országos parancsnokként 1992-től 2003-ig irányította a Vám- és Pénzügyőrséget. 2011-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vám- és Pénzügyőri szakmai elnökhelyettesként dolgozott.
Munkásságát 1998-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjével ismerték el.
Arnold Mihály nyugállományú pénzügyőr altábornagyot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
hírek innen, onnan
Összeverekedtek a két csapat focistái a derbi előtt - videó
A megszokottnál is feszültebb a hangulat a stadionban.
Luxusételből közösségimédia-trend: mindent a legújabb kaviár-trendről, a #caviarTokról
Egyre nagyobb követőbázissal rendelkeznek azok a tartalomgyártók, akik valamiféle gasztronómiai tartalommal örvendeztetik meg...
Orbán Viktor videóban üzent egy politikai nagygyűlésen: „Nagy közös csata előtt állunk”
Orbán Viktor videóban üzent a spanyoloknak, amit a nacionalista, jobboldali Vox párt EuropaViva24 elnevezésű politikai nagygyűlésén...
40 keresőcsapat indult az eltűnt iráni elnök keresésére, drónokat is bevetnek
A 40 keresőcsapat mellett 8 mentőautó is úton van a helyszínre.
Soha nem volt még ennyire emberi egy számítógép: félelmetes dolgokra vált képessé a ChatGPT
Az OpenAI hétfőn mutatta be az új, egészen elképesztő képességekkel bíró GPT-4o AI-modelljét: valós időben beszél, fordít, lát...
Kitálalt a mentálhigiénés szakember Katalin hercegnéről. Ezt ki hitte volna?
Katalin hercegnéről mesélt Roman Kemp, mentálhigiénés szakember, és érdekes dolgot említett a hercegnével való találkozásáról -...
Forogtak a kamerák, amikor Stana Alexandra kimondta a "boldogító igent": most akkor férjhez ment?
A Dancing with the Stars műsora nem csak Mikes Annának és Krausz Gábornak hozott szerelmet, hanem több pletyka szerint Marics Peti és Stana...
Két meseszámot is kihúztak a hatoslottón
Nem volt telitalálat.
Különleges dolgokat árul el a szüleidről a születési képleted
A születési diagramod egy hozzáértő számára gyakorlatilag mindent el tud mondani a személyiségedről – de mi a helyzet a szüleiddel...
Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
Nagy-Britannia a háború kezdete óta hozzávetőleg 12,5 milliárd font (5660 milliárd forint) segélyben részesítette Ukrajnát.
Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
Egymást követték a hollywoodi sztárok a 77. cannes-i fesztivál péntek esti díszbemutatóin, ahol többi között a kétszeres Oscar-díjas...
Sport
F1-hírek: változott a rajtsorrend az Emilia-romagnai Nagydíjra
Oscar Piastrit, a McLaren pilótáját megbüntették, miután az imolai időmérőn feltartotta Kevin Magnussent, aki gyorskörön volt a Q1-ben.
Nagy öröm Kispesten: visszatér az NB I-be a Bp. Honvéd.
Egy fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy a Budapest Honvéd - hét év elteltével - újra az NB I-ben méretheti meg magát a következő idényben.
„Jött a VAR-vizsgálat és a megdöbbentő ítélet” - a bronzról lemaradó Fehérvár védője csalódott, de...
Nem túlzás: a labdarúgó NB I utolsó fordulójában milliméterekkel csúszott le a bronzéremről a Vidi.
Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson
Puszta kézzel csépelték egymást, no és volt egy Guinness rekord is.
Megváltozott az imolai F1-es futam rajtsorrendje
Az időmérő élmezőnyében osztott ki büntetést az FIA.
A Paks feltette az i-re a pontot, a Puskás Akadémia megelőzte a szabálytalan gólokat szerző Vidit
Az NB I-ben szombaton eldőlt, hogy a bajnoki címet korábban megszerző Ferencváros mögött mely együttesek végeznek még a dobogón. A […] A A Paks feltette az i-re a pontot, a Puskás Akadémia megelőzte a szabálytalan
Borzasztó szoros végeredményt hozott az évezred legfontosabb bokszmeccse
Megosztott pontozás döntött, új vitathatatlan királya van a nehézsúlynak.
Uszik történelmet írt a sivatagi éjszakában, megfosztotta veretlenségétől a Cigánykirályt
Az ukrán a nehézsúly vitathatatlan világbajnoka.
Csodás magyar siker Japánban: Ekler Luca világbajnok.
Ekler Luca aranyérmet szerzett 100 méteres síkfutásban a para-atlétikai világbajnokságon, a japán Kóbéban.
„Ezt a bunyót én nyertem” - Fury szerint az orosz-ukrán háború miatt álltak Uszik mellé a pontozók
Elégedett volt saját maga teljesítményével a nehézsúlyú ökölvívó, Tyson Fury, hiába maradt alul az immár vitathatatlan bajnok Olekszandr Uszikkal szemben.
Két gólt lőtt a magyar válogatott focista, a 94. percben jött a dráma Messiék meccsén
Először fordult elő, hogy Lionel Messi nem hozott össze gólt, vagy gólpasszt.
Őrületes dráma a férfi kézilabda NB I utolsó fordulójában
Szinte csak matematikai esélye volt a kiesésre az utóbbi két hétben tétlenül izguló csapatnak, mégis kiesett.
Bulvár
Így reagáltak Várkonyi Andrea szülei, mikor meglátták Mészáros Lőrincet a lányukkal: egyetlen dologra voltak k...
Így fogadták Mészáros Lőrincet a Várkonyi-családban.
Ezt a 4 dolgot soha ne dobd ki selejtezéskor
Nagytakarításkor óriási lehet a kísértés, hogy mindentől megszabadulj, ami látszólag feleslegesen foglalja az értékes helyet. Bár a selejtezés mindig nagyszerű ötlet, most összegyűjtöttük, hogy mi az, amit semm
Így üzen a tested, ha bélgyulladásod van: 5 lehetséges jel
Manapság egyre gyakrabban hallhatunk arról, hogy ha a bélrendszerünk egészségesen, kiegyensúlyozottan működik, akkor általában véve is nagyobb valószínűséggel érezzük jól magunkat a bőrünkben. Ha azonban nincs
Órapontosan szedi a magas vérnyomás gyógyszereket? Ezért jár el rosszul, ha nem.
A magas vérnyomás jól kezelhető, ha odafigyelünk néhány dologra - köztük a gyógyszerszedés szabályaira is!
Drámai fordulat állt be Robert Fico állapotában
Négy nap küzdelem után Szlovákia miniszterelnöke túljutott az életveszélyen.
Folytatódik Nótár Mary hatalmas botránya
Jelenleg is perben állnak egymással.
Veszélyes lehet ez a közkedvelt fehérneműtípus - 3 országban betiltották.
Az intim területekről való gondoskodás elengedhetetlen része a megfelelő fehérnemű kiválasztása. Eddig talán nem is gondoltad volna, de bizony akad néhány típusú fehérnemű, melyek súlyos problémákhoz vezethetne
Magyar Péter: A holnapi napon feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt
Szerinte a Tisza Párt és a mögötte álló szavazók mind békepártiak. Se háborút nem akarnak, se fegyverszállítást. Aki ezzel ellentétes állítást fogalmaz meg, annak bíróság előtt kell felelnie a szavaiért.
Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Hol...
Nincs erős Magyarország erős Európa nélkül. Magyarország érdekében olyanokra kell szavazni a június 9-i EP-választáson, akik hisznek egy erős Európában, akik ezért dolgoznak – hangoztatta a DK-MSZP-Párbeszéd ka
Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta
Halálos hajóbaleset történt Verőcénél, ahol információk szerint egy szállodahajó ütközött egy másik hajóval szombat éjjel
Botrány a Vígszínházban, most Rudolf Pétert vádolják: „Hazugság, amiket állít, és nem értem, hogy miért tesz i...
A színházigazgatók élete sem fenékig tejfel. Mindig lesz, aki megbántva érzi magát, de kinek van igaza?
Ott van a listán Szoboszlai neve Liverpoolban, ennél nagyobb meglepetés mára már nem jöhet
Hatalmas teljesítmény ez.
blogmorzsák
Ebédelő útjavítók a Széchenyi István téren
Az Empire State Building hivatalos megnyitója, keletnémet sportkocsi prototípusok kiállítása és még számos érdekes, ritka fotó a múltból.
Újabb politikus szállt bele páros lábban von der Leyenbe
Ezúttal a zöldpolitikája miatt kritizálták élesen.
A hét szava: gyűlölet
Mindenki mindenki ellen.
- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton