Ezt olvasta már?

0

Egyeduralkodó a YouTube a 14 éven aluliaknál

A gyerekek többsége nincs tisztában az adatvédelemmel

Tízből nyolc 14 éven aluli használta már az internetet, kétharmaduk napi rendszerességgel és főként okoseszközön keresztül szörfözik – derül ki a REGIO JÁTÉK friss kutatásából. A kedvenc online elfoglaltságok sorát a YouTube kezdi, melyet a játék és a csevegés követ.


hirdetés

A szülők szerint a neten és tévében megjelenő legnagyobb veszély az erőszak, a félelemkeltő tartalmak, illetve a szexualitás és a trágár beszéd. A gyerekek a világhálót ugyan tudatosan használják, az adatvédelemmel azonban már többen hadilábon állnak.

A 14 éven aluli gyermekek 80 százaléka használta már az internetet, kétharmaduk naponta és leginkább okoseszközön keresztül szörfözik – derül ki a REGIO JÁTÉK friss felméréséből. Gyakoriság szerint az óvodások töltik a legkevesebb időt netezéssel, „ami azt jelenti, hogy »csak« minden második gyermek van online naponta. Az internetező 3 éven aluliaknak (34%) háromből két esetben engedik a szülők a mindennapos internetezést, hasonlóan a 7-10 évesekhez. A legaktívabbak a felső osztályosok, háromnegyedük használja a világhálót napi rendszerességgel” – részletezi az eredményeket Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője. Az okostelefonon keresztüli netezés a 3 éven aluliak (58%) és a 11-14 évesek (52%) körében a legelterjedtebb, míg a 3-6, valamint 7-10 évesek inkább a tabletet választják (48%, ill. 39%).

 

YouTube, játék, csevegés, azután jön a tanulás

A YouTube-videók nézése abszolút elsőséget élvez az említett korcsoportok internet-használati szokásaiban, melyet az online játékokkal való időtöltés és a különféle csevegőfelületek használata követ. „A videómegosztó nem csak az iskolások körében hódit: tízből kilenc ovis kedvenc elfoglaltsága a youtube-ozás, a 3 éven aluliak pedig szinte csakis ezt a platformot követik (94%). Az online játék leginkább a 7-12 éves korosztályra (62%), míg a csetelés a 11-14 évesekre jellemző (80%), igaz, ők az internetet már tanulásra (70%) is használják” – avat be a kutatás részleteibe Gyaraki Dávid.

A 14 éven aluliak 1-2 órát töltenek naponta internetezéssel (46%), emellett ugyanennyi időt televízió-nézéssel (54%). „Természetes folyamat, hogy a szabadidős tevékenységek változnak az elektronikus eszközök térhódításával. A digitalizáció 11 éves kortól kerül igazán a középpontba, a hagyományos játékok közül ekkortól a társas- és a sportjátékok maradnak meg leginkább a gyermekek életében. A nagyobbaknak szükségük is van kütyümentes kikapcsolódásra, és az egészséges fejlődésük szempontjából főleg olyanra, ahol a családdal tudnak minőségi időt együtt tölteni: egy kirándulás vagy közös társasozás észrevétlenül is pozitív szociális és kulturális példákat közvetít” – teszi hozzá a marketingvezető.

 

Az erőszak a legnagyobb veszélyforrás

A REGIO JÁTÉK felmérése vizsgálta azt is, hogy a szülők véleménye alapján mi befolyásolja legnegatívabban a gyermekeket az interneten és a televíziós műsorokban. A lista élén mindkét esetben az erőszak, valamint a félelemkeltő tartalmak végeztek, harmadik helyre az online megjelenő szexualitás, valamint a tévében elhangzó trágár beszéd került.

A felmérés szerint éppen ezért a szülők szinte kivétel nélkül ellenőrzik, hogy gyermekük mennyi időt tölt a világhálón (94%), és milyen tartalmakat tekint meg rajta (97%). Százból csak két felnőtt feltételezi, hogy csemetéje nem tudatosan használja az internetet, az adatvédelemmel kapcsolatban azonban már vannak aggályaik. „A szülők kétharmada gondolja úgy, hogy gyermeke nincs tisztában azzal, milyen adatokat oszthat meg magáról az interneten” – zárja az eredmények ismertetését Gyaraki Dávid.

 

A kutatás háttere:

A sajtóközleményben szereplő adatok a REGIO JÁTÉK által egy frissen, 2018. augusztus 24. és szeptember 5. között elvégzett online kutatásból származnak, melyben 1102, 14 év alatti gyermeket nevelő szülőt kérdeztek meg az internethez, televízióhoz kapcsolódó véleményéről. A kutatás nem reprezentatív Magyarország lakosságára nézve, de az adatok alkalmasak a szokások és tapasztalatok szemléltetésére.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem csak a szavak számítanak: így kelthet azonnal bizalmat a hangjával

A magabiztosság tehát nem hangosságot, nem dominanciát jelent, hanem jelenlétet – egy olyan tónust, amely mellett a másik fél azt érzi:...

Téli méhpusztulás, gyenge termés és növekvő kockázatok – megvan, mi állhat a háttérben.

A legfrissebb vizsgálatok szerint a 2024–2025-ös időszakban tapasztalt méhveszteségek hátterében összetett okok állnak.

47 millió forintért vettek ősnyomtatványokat, hogy az Akadémiának adományozzák

Az MTA történetében száz éve nem volt példa ilyen értékes felajánlásra, mint amit Rozsondai Marianne és férje, Rozsondai Béla tett most.

Az öntévesztés infekciója

Újabban az van velem, hogy – ha akarom, ha nem – széles körben terjedő tapasztalom az észleleti fertőzés terjedése, és ráadásul...

Gyászol Tolvai Reni: karácsony éjjelén elpusztult 14 éve vele élő kutyája

Luxi régóta szívbetegséggel küzdött, és szenteste kórházba is került. Az orvosok azonban már nem tudták megmenteni az életét.

Napokon belül duplázódik a családi adókedvezmény: így lehet igénybe venni

Jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény.

Húsz év után először kihaltnak nyilvánítottak egy madárfajt Svédországban

Svédországban kihaltnak nyilvánították a hóbaglyot, húsz év után először veszítve el hivatalosan egy madárfajt. A tudósok szerint az...

Amerikai zenész megfejtette a piramisok titkát, a világot ettől a tudástól óva intették

A megoldás olyan népszerű lett, hogy tízmilliók nézték meg az amerikai férfi videóját.

7 téli kabát, amitől minden szetted drágábbnak tűnik

Egy jól megválasztott téli kabát nemcsak a hidegtől óv meg, hanem az egész megjelenésedet is gazdagabbá és exkluzívabbá teheti.

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

Aggasztó hírek Michael Schumacherről, a Real Madrid szurkolói Szoboszlai kritikusa mellé álltak

„Szexuális szívességgel” vádolták meg a szexi sportolónőt.

0
0

Bulvár

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el

Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, még ha kínos is volt átélni.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén

Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy

A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa

Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.