Ezt olvasta már?

0

Egy millió forintot lopott a veszprémi páros most elítélték őket

Letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt a férfit és nőt a bíróság, akik egy üresen hagyott kocsiból loptak el több mint egymillió forintot. - Veszprémi Napilap -


hirdetés

B. Ferenc és K. Anikó 2015 szeptemberében együtt mentek az egyik mencshelyi telephelyre. Egy ott parkoló gépkocsiból a nő elemelt egy pénztárcát, benne 1,2 millió forinttal és 760 euróval. A nyomozás során végül az 1,4 millió forintból több mint egymillió megtérült. Ugyanabban az évben október végén egy herendi telephelyre ment a páros, hogy vasat gyűjtsön. Az egyik üzemhelyiségben a férfi egy otthagyott hátizsákban kezdett kutatni, amikor a telep egyik munkatársa belépett, erre B. Ferenc elhagyta a telepet anélkül, hogy bármit elvett volna.

Egy szentgáli házba surrant be a férfi 2015. december elején, ám a sértett otthon tartózkodott, és számon kérte a betörőt, mire B. Ferenc futva elmenekült. Ugyanaznap késő délután egy tótvázsonyi házba ment be, ahol kis értékű táskát, esernyőt, néhány ezer forintnyi pénzt és étkezési utalványt zsákmányolt. Az eljárás során ezt a kárt megtérítette a sértettnek.

A nő elismerte a bűncselekményt, míg a férfi a herendi esetet leszámítva szintén beismerő vallomást tett.

Az első fokon eljáró Veszprémi Járásbíróság B. Ferencet halmazati büntetésül három év börtönre ítélte lopás vétségének kísérlete, lopás bűntette, lopás bűntettének kísérlete, három rendbeli lopás vétsége és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés miatt. K. Anikóra lopás bűntettéért egy év tíz hónap börtönt szabtak ki. A vádlottaknak meg kell fizetniük a mencshelyi lopással okozott 350 ezer forint kárt.

A Veszprémi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

 

Forrás: Veol.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így...

15 éve él szingli életet egy 32 éves nő – most mindent elmondott

A 32 éves Becky, bristoli projektmenedzser története sokak számára ismerős lehet.

Henry Cavill idegfeszítő thrillere globális streaming‑siker lett

Henry Cavill neve mára egyet jelent a nagyívű franchise‑okkal: a nézők Geraltként, Supermanként vagy éppen Guy Ritchie akcióhőseként...

43 év távlatából is megkerülhetetlen ez a legendás sci-fi

Ridley Scott Szárnyas fejvadász című filmje több mint négy évtizeddel a bemutatója után is a sci-fi és a neo-noir egyik...

A fél internet kiakadt azon, hogy mit adott Kim Kardashian a gyerekeinek karácsonyra – ez az oka

Kim Kardashian ajándékvásárlása most sokaknál kiverte a biztosítékot. 

A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban

Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.

Tedd ezt a dolgot az ágyad mellé éjszakára: reggelre meglepően másképp fogod érezni magad

Nem mindig kellenek nagy változtatások ahhoz, hogy reggel jobban érezzük magunkat. Néha elég egyetlen apró dolog, amely csendben hat ránk...

Manfred Weber nem zárja ki a szélsőjobbal való EP-s együttműködést

Ami voltaképp már zajlik, több szavazásnál együtt voksolt a Néppárt a radikálisokkal.

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

0
0

Bulvár

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék

Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

0