Edzésterv a sikeres üzletmenethez
A sikerre csak ritkán kapunk garanciát. Ha pedig kapunk, akkor nem tartjuk be a használati útmutatóban leírtakat, és azon bukjuk el a holnapot. - Pécsi Napilap -
hirdetés
A megoldás a garantált edzésterv pontos teljesítése lehet. Ehhez ad segítséget a New York Times bestseller szerzők magyar nyelven „29%, a megoldás” címmel immár második kiadásban megjelenő sikerkönyve.
A Nemzetközi Networking Hét magyarországi programjaihoz időzítve kiadásra kerülő könyv abból a fajtából való, ami a sikeres üzletmenet kiépítéséhez napról napra megfelelő instrukciókat ad. Sokat látott és kezdő vállalkozóknak egyaránt. Elsősorban azzal, hogy az üzleti együttműködések egyik leghatékonyabb formáját jelentő stratégiai partnerség kialakításához és fenntartásához ad útmutatást. Miközben szinte mindenki tudja, hogy a sikerhez milyen fontos az üzleti kapcsolatépítés, csak nagyon kevesen – egyes felmérések szerint a cégek csupán 3%-a – foglalkozik tudatosan ezzel. Pedig egy sikeres cégnek van networking stratégiája. Ennek megalapozásához nyújt páratlan segítséget a „29%, a megoldás” című könyv.
A neves amerikai szerzők mellett a legismertebb hazai networking szakember, Avidor András által is jegyzett könyv kipróbált és sikeres üzletépítési praktikákat kínál. A jutalékmentes üzleti modellt Magyarországon is sikerre juttató BNI® (Business Network International) vezetőinek személyes történetei pontos recepteket kínálnak arra, hogy miképp lehet felépíteni egy eredményes vállalkozást. Ha csak egy üzleti könyvet választhatnánk idén, akkor ez legyen az. Döbbenetesen pontos leírása mindannak, amit az üzleti életben problémának gondolunk, és amelyekre lebilincselően tiszta és egyszerű megoldásokat kínál ahhoz, hogy szisztematikusan, gyakorlatiasan és ellenőrizhetően fejlesszük üzleti kapcsolatépítő képességeinket.
„Minden magyar vállalkozóban – legyen kezdő vagy már tapasztalt – ott lakozik a siker lehetősége. Ugyanakkor folyamatos tanulásra, megbízható üzleti kapcsolatokra és átgondolt stratégiára mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy igazán eredményes lehessen.” – tette hozzá Avidor András, a BNI® Magyarország igazgatója, a „29%, a megoldás” társszerzője.
hírek innen, onnan
Elképesztő szarvasvonulást filmezett le egy autós Nógrádban - videó
A Nool.hu szúrta ki a videót, amelyen a szarvasvonulás most olyan formában volt látható, amelyet még a gyakorlott természetjárók és a...
Orosz Pál: "Itthon felülünk ugyanarra a biciklire, és elesünk vele" - a Fradi-vezér szerint a magyarszabály életidegen
Orosz Pál a magyarszabály célját jónak tartja, azonban szerinte a gyakorlatban nagyon sok problémát szül, ezért 'életidegen'.
Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin
A képek mindent elárulnak.
Egy üveg vodka húzóra? Kunu Márió megállíthatatlanul csúszik le a lejtőn
Kunu Márió italozós kihívást indított, nagyon büszke magára.
Fintech csillagok és banki innovátorok harca - Ezek voltak 2025 legnagyobb sztorijai
A pénzügyi világ innovátorai, a bankok, sőt, a szabályozók sem tétlenkedtek 2025-ben: európai és magyar fintechek csillaga emelkedett...
„Ez egy csoda volt, amit el kell mondanom” - Gáspár Laci sokkoló kórházi élményéről mesélt
Számtalan élethelyzetben győződött meg Isten létezéséről.
Lopott GMC-vel akartak ATM-et rabolni, porig romboltak egy benzinkutat
A bűnözők ugyan leleményesek voltak, de sajnos nem túl okosak.
Fintech csillagok és banki innovátorok harca - Ezek voltak 2025 legnagyobb sztorijai
A pénzügyi világ innovátorai, a bankok, sőt, a szabályozók sem tétlenkedtek 2025-ben: európai és magyar fintechek csillaga emelkedett...
Minden gazdaságot leigázhat India
Egy elemzőintézet szerint az évszázad végére India lehet a világ legerősebb gazdasága.
Árulkodó fotó: Kislányt vár Horváth Csenge? Beindultak a találgatások
Horváth Csenge új fotója ismét pletykákra adott okot!
Karácsony reggel autós hajszába keveredtek a rendőrök Budapesten
Kábítószert rejtett a menekülő kocsiban ülők zoknija.
Kik voltak a rejtélyes csillagemberek és a hobbitok?
Napjainkban egyetlen emberfaj él a Földön, a miénk, ám ez korántsem volt mindig így. Honnan jöttünk? című sorozatunkban az emberiség...
Sport
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Bulvár
Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel
Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
Télből a nyárba az ünnepekre.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására
Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


