Ezt olvasta már?

0

EP: a migráció legyen a következő EU-csúcs központi témája

Az Európai Parlament képviselőinek többsége szerint a migrációnak kell a fő témának lennie az uniós állam-, illetve kormányfők október 18-19-én esedékes csúcstalálkozóján - jelentette ki Juliane Bogner-Strauss, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Ausztria képviseletében Strasbourgban kedden.


hirdetés

Az osztrák nőügyi, családügyi és ifjúsági miniszter az uniós parlament plenáris ülésének vitája során kiemelte, a migráció kérdésében nincs egység a parlamenti képviselők, a frakciók és pártok között.

Az Európai Parlament sajtószolgálatának tájékoztatása szerint több képviselő bírálta az osztrák elnökséget, amiért véleményük szerint nem lép megfelelő mértékben a menedékkérelmi rendszer és a szociálpolitika kérdéseiben.

Mint közölték, többen a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről folyatott vitákon elfogadott parlamenti álláspontot is megkérdőjelezték.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében kijelentette, Magyarország az illegális migrációt nem legalizálni, hanem megállítani akarja.

"Az unióra nehezedő migrációs nyomás megfékezéséhez meg kell végre védenünk a külső határokat szárazföldön és vízen egyaránt. Ez politikai akarat kérdése, az eszközök megvannak hozzá" - fogalmazott a képviselő a vita során.

Véleménye szerint az unió határvédelmi ügynökségének, a Frontexnek ebben lehet szerepe, de semmilyen körülmények között sem vonhatja el a tagállamoktól a határaik védelmét.

"Sem Magyarország, sem a visegrádi országok nem kívánnak bevándorló országgá válni. Célunk, hogy megőrizzük polgáraink biztonságát és gyermekeink számára Európát olyannak, amilyennek mi ismerjük" - tette hozzá Gál Kinga.

Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában kijelentette, Európa nem tűrheti tovább, hogy Orbán Viktor és néhány más populista vezető önös hatalmi érdekből megbénítsa a döntéshozatalt az uniós migrációs politika sürgető reformjáról.

A migrációs kérdés megoldását tekintve a tagállami egység változatlanul hiányzik, nem kis részben éppen az Orbán-kormány bomlasztó politikája miatt - húzta alá.

"A következő csúcstalálkozó történelmi feladata, hogy meghiúsítsa az idegengyűlölő nacionalisták felelőtlen, minél rosszabb, annál jobb taktikáját, ami a most induló EP-választási kampány politikai légkörét is mérgezi" - fogalmazott a szocialista képviselő.

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában kijelentette, hogy a bevándorlás kérdésében azért nem születik megoldás, mert a menekültek ügye ma Európában politikai manipulációk tárgyává vált.

Véleménye szerint a közös európai menekültügyi politika alapelvei nem sokat érnek, ha az Európai Tanács és a tagországok miniszterelnökei nem a probléma megoldásával foglalkoznak, hanem saját politikai jövőjüket féltik.

"Politikai és morális bátorságot kellene végre mutatniuk, és nem elvtelen engedményeket tenni a szélsőjobboldalnak, mert egyébként el fogjuk veszíteni azt az Európát, amit közösen építettünk fel" - fogalmazott a politikus.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Suzukikat kínoztunk a ZalaZone-on, köztük az új Across-t is: előnyben a 4X4

A ZalaZone járműipari tesztpályán olyan körülmények között tehettük próbára az autókat, amilyenekkel egy hétköznapi tesztvezetésen...

Elítélték a magyar nőt, aki elrabolta és 10 éven át bújtatta lányát annak apja elől

Felfüggesztett börtönre és foglalkozás gyakorlásától való eltiltásra ítélték a nőt, aki egy évtizedig akadályozta az olasz apa és...

Váratlanul rátört a randevúzó párra a Házasság első látásra pszichológusa, a dacos férjnél betelt a pohár a nyers bírálat után

Hívatlan vendég érkezett a falmászóterembe A TV2 realityjének döntő hete nem várt feszültséggel indult, amikor...

Tarr Zoltán nekirongyolt az Orbán-kormány médiapolitikai örökségének – Visszavonják a szimbolikus jelentőségű keresetet

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet üdvözölte a magyar kormány döntését, amelynek értelmében...

Horvátország eldugott halászvárosa ősszel mutatja meg igazi arcát

Komiža, Vis szigetének bájos halászvárosa ősszel mutatja meg igazi arcát: macskaköves utcák, különleges naplementék és autentikus...

4 csillagjegy, akinek egy régi álma válhat valóra októberben

Négy csillagjegy számára különleges fordulatokat hozhat október: egy régi vágy végre elérhető közelségbe kerülhet, és új...

Azonnali bejelentés érkezett Lengyelországból – Varsó Oroszországot sejti a szabotázs mögött

Németországban elfogtak két török állampolgárt a lengyelországi Starlink-állomáson keletkezett tűz miatt, a szabotázs mögött Varsó...

Történelmi eladás az NBA-ben: Michael Jordan mezt vettek 4,5 milliárd forintért

Újabb elképesztő rekord dőlt meg a sportrelikviák piacán: több mint 4,5 milliárd forintnak megfelelő 14 millió dollárért talált...

Tudod, miért nem ér le a padlóig a nyilvános WC-fülkék ajtaja? Meglepően logikus oka van

Biztosan észrevetted már, hogy a bevásárlóközpontokban, éttermekben vagy más nyilvános helyeken található mosdókban a fülkék ajtaja...

Nyolcmillió dollárt keresett AI-zenékkel egy férfi úgy, hogy a rajongói is robotok voltak

Michael Smith az AI-jal generált dalokat is botokkal hallgattatta, ami csak elsőre tűnhetett jó ötletnek. A férfi ugyan busás bevételre...

Fél évvel a választás után értékeli a helyzetet Orbán Viktor

Orbán Viktor a Bayer Show-ban ad interjút, amelyben a választások óta eltelt fél év fejleményeit értékeli. A volt miniszterelnök a...

0

Sport

Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája

Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.

Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló

A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.

Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott

Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.

Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot

A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.

0
0

Bulvár

Végzetes csapást kaphat most a NER

Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú

„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát

Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.

Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót

Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.

Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé

De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.

Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát

Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.

Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”

Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r

A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól

Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is

Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.

Idősotthonba került a legendás színésznő: könnyek között vallott arról, mit bánt meg a leginkább az életben

Egy csendes idősek otthonában tölti a mindennapjait az egykor ünnepelt színésznő, aki mögött nehéz életút áll. Bár ma is aktívan tartja a kapcsolatot a külvilággal, egy régi döntése a mai napig kísérti. Vissz

Aggasztó térképen tűnt fel Magyarország, Sopron kellene nekik

Óriási nemzetközi felháborodást váltott ki az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezetője, aki olyan Nagy-Németország térképet posztolt, amely Magyarországtól Sopront és a dunántúli