Ezt olvasta már?

0

EKF 2023 - Polgármester: Veszprém pályázatának erőssége a térségi együttműködés erősítése

Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF 2023) címre beadott veszprémi pályázat küldetése a térségi együttműködés erősítése és olyan fejlesztések megvalósítása, amelyeknek 2023 után is "nyertesei lehetünk" - hangoztatta Porga Gyula polgármester.


hirdetés

Az EKF 2023 második fordulós pályázatának lehetőségeiről és adottságairól szóló tanácskozás szünetében a városvezető elmondta, hogy a konferencia résztvevői olyan városokból érkeztek, amelyek már pályázói vagy nyertesei voltak az Európai Kulturális Fővárosa címnek.

A települések előtt álló kihívások Európa-szerte nagyon hasonlóak, ezért hasznos lehet a tapasztalatcsere a sikeres projektek megalkotóival - húzta alá Porga Gyula.

A polgármester szavai szerint fontos olyan fejlesztéseket megvalósítani, amelyek 2023 után is gazdagítják Veszprémet és a térséget, és mint mondta, ezek elsősorban nem infrastrukturális beruházások lesznek, hanem olyan megoldások, melyek által "élővé és színessé" válhat a város és környezete.

Porga Gyula példaként említette: a pályázat egyik fontos célja, hogy aktívvá, a közügyek iránt érdeklődővé váljanak a városlakók, hiszen jelenleg ez az itt lakók mindössze húsz százalékáról mondható el, ami nagyjából megfelel ugyan az európai átlagnak, de elmarad a kívánatostól.

Kitért arra is, hogy a közepes méretű városok egyik jelentős problémája az elvándorlás, mint mondta, ez is orvosolható lehet a vonzó és élhető városkép megalkotásával.

Mészáros Zoltán, az Európa Kulturális Fővárosa pályázat elkészítésében közreműködő művészeti tanács elnöke az Európai Unión belüli kulturális együttműködés jelentőségét hangsúlyozta. A konferencián jelen lévő észt Tartu és a szlovén Ptuj településről érkező szakemberekkel, valamint a brit Leeds és Milton Keynes településekről érkező delegáció tagjaival való eszmecsere konkrét eredményei majd csak ősszel lesznek kézzelfoghatóak - mondta.

Kitért arra: a veszprémi pályázat egyik célkitűzése, hogy a veszprémi várat, valamint a Haszkovó lakótelepet vonzóvá, élhetőbbé tegyék a többi közt közösségi helyek kialakításával.

A tervek között említette színházi előadások, koncertek kulturális együttesek produkcióinak bemutatását a megszokottól eltérő, a székhelyüktől távolabb eső településeken.

A pályázat független nemzetközi szakértői testülete 2018 februárjában tette közzé, hogy Debrecen mellett Győr és Veszprém pályázatait ajánlja az Európa Kulturális Fővárosa projekt döntőjébe.

A tanácsadó testület 2018 végén tér vissza és tesz ajánlást az EKF 2023 pályázat magyarországi nyertesére.

Az Európa Kulturális Fővárosa az Európai Unió által indított kezdeményezés, amelynek célja Európa népei közös kulturális vonásainak hangsúlyozása, a kulturális sokszínűség megőrzése és a városok a nemzetközi arculatának erősítése a kultúra révén.

A kiválasztandó magyar város második alkalommal viselheti majd az Európa Kulturális Fővárosa címet. 2010-ben Pécs volt Európa Kulturális Fővárosa.

 

forrás: mti







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

137 tűzoltói beavatkozásra volt szükség karácsony első napján Magyarországon

Mukics Dániel tájékoztatása szerint karácsony első napján 22 lakóépület gyulladt ki, ötször pedig szén-monoxid miatt hívták a...

Németország korábbi oktatási minisztere az NKE-nek adományozza könyvtárát

Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország korábbi oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára a...

Ha ezt az országot gatyába rázzák, semmi sem lehetetlen – elfogadták Argentína költségvetését

5 százalékos növekedés, 10 százalékos infláció, költségvetési többlet – Argentínában ambíciózus büdzsét fogadtak el.

Az év szarvasvonulását lehetett látni Nógrád vármegyében – videó

Nógrád vármegyében, Vanyarc közelében készült az év egyik legkülönlegesebb természetfilmbe illő felvétele, amelyen 122 szarvas vonul...

Sztárok, akik hazudtak a plasztikáról: évekig titkolták, hogy kés alá feküdtek

A sztárvilágban a tökéletesség hajszolását sokan még mindig titokként kezelik, viszont az utóbbi időben egyre több híresség kezd el...

Frontálisan ütközött egy busz és egy autó a Ferihegyi repülőtérre vezető úton

Egy ember beszorult a roncsok közé, őt kiemelték a járműből.

Karácsonykor, az otthonában halt meg a legendás zenész

Karácsony idején érkezett a szomorú hír: 65 éves korában elhunyt Perry Bamonte, a The Cure egyik legismertebb gitárosa és billentyűse. A...

Miley Cyrus a Népszavának: Harrison Ford hívására még várok

Miley Cyrus Dream As One címmel írt dalt az Avatar: Tűz és Hamu című James Cameron-filmhez. Az énekesnő szerint ha végigültük a három...

24/7: Őrizze a karácsonyi vásárodat egy TEK-es csapatszállító!

Hitelből vett Ukrajna-támogatás, Nagy Márton számológépe és személyes karácsonyivásár-benyomások heti hírlevelünkben.

Sok cég a saját dolgozóival sem képes szót érteni

Bár elméletben a vállalkozások többsége fontosnak tartja a hatékony belső kommunikációt, túlnyomó részüknek fogalma sincs, hogyan...

A feleségét és lányát is lelőtte egy férfi

Szörnyű családi tragédia rázta meg Floridát, amely egy ártalmatlannak tűnő vita következménye lett. A 47 éves Jason Kenney éppen...

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

Aggasztó hírek Michael Schumacherről, a Real Madrid szurkolói Szoboszlai kritikusa mellé álltak

„Szexuális szívességgel” vádolták meg a szexi sportolónőt.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

0
0

Bulvár

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén

Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

A kamerák előtt tett példátlan dolgot Sarolta hercegnő, már most Erzsébet királynőt látják benne

Nagyon ritka, ha a királyi család tagjai megölelnek egy rajongót, most azonban erre is sor került. Nem is akárki tette, hanem Sarolta hercegnő: Vilmos herceg és Katalin hercegné lánya a karácsonyi istentisztelet után k

0