Ezt olvasta már?

0

Dinók, cápafogak és kalandok a Veszprémi Állatkertben

Népszerű a Veszprémi Állatkert Zoo Tábora, amely minden évben a vakáció kezdetétől egészen augusztusig izgalmas programokkal várja az általános iskolás diákokat.


hirdetés

Az egyhetes turnusok során a gyerekek számos érdekességet megtudhatnak az állatokról, bepillantást nyerhetnek az állatkert kulisszái mögé, és olyan különleges kalandokban is részük lehet, mint a fókaetetés vagy a valódi cápafogkeresés. A képen a részt vevő gyerekek, akik a legnagyobb húsevők egyike, az Allosaurus példányával ismerkedtek meg Csizmadia Károly zoopedagógus segítségével.

Az egyhetes program során külön táborvezető irányítja a gyerekek tevékenységét, melynek szakmai hátterét, a napi programok helyszínét a Böbe Majom Tanodája Oktató- és Kiállítóház biztosítja. Mindig van négy-öt visszatérő is a tábor egyes turnusaiban, amelyeknek jellemzően alsó tagozatos diákok a résztvevői. A tábor célja a környezettudatosságra nevelés, empátia kialakítása a környezetünk iránt.

– Egyszerűen megfogalmazva a természetszeretetre nevelés a célunk – hangsúlyozza Csizmadia Károly, akit elkísérek a dinóparkos programra.

– Nem az a cél, hogy biológusokat neveljünk, hanem természetszerető embereket. Az ötvenéves tapasztalatom szerint, ha ilyen a szülő, akkor a gyereke is továbbviszi ezt a szemléletet – vélekedik a népszerű zoopedagógus, akitől megtudom azt is, hogy a gyerekek közül van, aki csak egyszer szólal meg az egy hét során, van, aki mindennap.

 

– A természetcsatornáknak, illetve a szüleikkel tett utazásaiknak köszönhetően nagyon tájékozottak, hallják egymást a Zoo Táborban, és megélik az egymástól tanulás élményét, sőt még én is tanulok tőlük – teszi hozzá Karcsi bácsi, aki tartalmas beszélgetésekre inspirálja a gyerekeket a száraz előadások helyett.

 

Az izgalmas hét során a gyerekek hétfőn bejárják az állatkertet, megismerik, hogy mi hol található a népszerű látogatóközpontban. Kedden a dinókkal ismerkednek, a szerda az emlősök, főemlősök, emberszabásúak jegyében telik a legendás Böbe majom főszereplésével. Csütörtökön hüllőnapot tartanak, ahol testközelből megismerhetik például a pitont, pénteken pedig fóka- és pingvinetetés is szerepel a programban.

 

Az ifjú táborozók beleláthatnak a Veszprémi Állatkert kulisszatitkaiba, és olyan helyekre is bejuthatnak, ahová egy látogatónak nincs lehetősége. Megismerik az állatkert működésének technológiáját, és állatközelbe kerülnek biztonságos körülmények között, ami nagyszerű dolog és kivételes élmény a kis táborozóknak.

 

 

 

 

 

 

forrás: veol.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Elfogytak a szavak: Miss Mood az édesanyjától kapta a leggyönyörűbb karácsonyi ajándékot

Izgalmas időszakot él az énekesnő. Miss Mood decemberben tud igazán a szenvedélyének élni: az alkotásnak. Legalábbis, ami a kreatív...

Karácsonyi sokk: a tinédzser anya titokban tartotta terhességét, szülei az ünnepi vacsorán szembesültek az unokával

Egy 18 éves fiatal nő a Redditen osztotta meg történetét arról, hogyan vált egy meghittnek szánt karácsonyi vacsora pillanatok alatt...

Tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken,...

Téli fürdőtipp: ez az alföldi gyógyvíz megér egy próbát

A Nagykunság kifejezetten bővelkedik termál- és gyógyvizekben, a térségben több kiváló termálfürdő is működik. Bár mindegyik...

Emma Stone sci-fi mesterműve után itt az újabb kötelező darab

Emma Stone 2025-ben ismét meghódította a közönséget a Bugonia című fekete komédia–sci-fi thrillerrel, ami az év egyik legtöbbet...

Döbbenetes információkat közölt az orvos a házaspárral az ultrahangos vizsgálat végén

Egy kaliforniai házaspár élete egyik legnagyobb meglepetését élte át, amikor rutinvizsgálatra érkeztek az orvoshoz, hogy...

Nyugdíjba vonuláskor átlag 232.000 Ft-ot veszítünk havonta

A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei...

Előjáték időtartama: mennyi az ideális? Kiderült a meglepő válasz

Előjáték: mennyi az ideális idő? Most megtudhatod a választ!

38 év után is nagy siker Kevin Costner Oscar‑díjas gengszterfilmje

Kevin Costner pályafutása az elmúlt évtizedekben többször is bizonyította, hogy a hollywoodi „örökség‑sztárok” egyik...

A valaha készült egyik legsikeresebb kémfilm Daniel Craig főszereplésével

A James Bond‑franchise egyik legnagyobb kasszasikere, a Spectre újra meghódíthatja a közönséget.

Gyászol Tolvai Reni, karácsonykor érte nagy veszteség

Az énekesnő szeretett kutyája 14 év után az örök mezőkre távozott.

Premier League: Egy villanás döntött a Boxing Day-en, az MU felugrott az ötödik helyre - videó

A Manchester United 1-0-ra győzött a Newcastle ellen az angol bajnokságban.

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe

Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

0
0

Bulvár

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő

A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el

Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, még ha kínos is volt átélni.

Elemző: „súlyos taktikai hibának látom a Fidesz részéről”

Szlovákiában elfogadtak egy jogszabályt, amely alapján büntetendő, ha valaki a Beneš-dekrétumokat bírálja. Orbán Viktor szerint nagyon fontos a magyar–szlovák kapcsolat, amit kétségkívül beárnyékolnak a Beneš-

A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa

Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.

3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén

Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.