DK: alakítsák át az új napelemesekre vonatkozó elszámolási tervet!
A Demokratikus Koalíció azt követeli, a szakmai szervezetek bevonásával a kormányzat alakítsa át az új napelemesekre vonatkozó elszámolási tervet úgy, hogy senkit se érhessen hátrány.
hirdetés
Kocsis-Cake Olivio, a párt környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyékkormánybiztosa szombati online sajtótájékoztatóján azt mondta: megengedhetetlen, hogy az új napelemeseket "százszoros rezsiemeléssel" sújtják, miközben a kormány miatt a régi napelemeseknek sem fog megtérülni a milliós befektetés.
"Orbán Viktor megszorító politikája lassan mindenkit elér, mindannyiunk zsebét kifosztja az adóemelésekkel" - fogalmazott, példaként említve a magas inflációt, a "hétszeres rezsiemelést", az extraprofitadót, az élelmiszeradót, az útdíjemelést, a városi csok eltörlését.
Az ellenzéki politikus közölte: az elmúlt 13 évben az Orbán-kormánynak egyszer sem számítottak a környezetvédelmi szempontok.
"Most is, ahelyett, hogy támogatnák a napelemeket és más megújuló erőforrásokat, inkább százszoros rezsiemelést vetnek ki rájuk, hogy a családoknak eszébe se jusson új, zöld, alternatív megoldások felé nézni" - fogalmazott Kocsis-Cake Olivio.
MTI
hírek innen, onnan
„Kicsi erőt tegyél még bele" – Szoboszlai bombagólja osztatlan sikert aratott
Szoboszlai Dominik lenyűgöző gólja nemcsak a Liverpool szurkolóit hozta lázba az angol Ligakupa 3. fordulójában zajló meccsen, hanem a...
Hogyan juttassunk szenet a talajba?
A válasz minden gazdálkodó számára fontos lehet.
Megkérdeztük Gulyás Gergely, mekkora lesz az idei infláció, ezt a választ kaptuk
Az ATV a csütörtöki kormányinfón megkérdezte Gulyás Gergely, hogy hány százalékos inflációval számol a kormány.
Hatalmas az öröm: Kovács Patrícia fiatal szerelme csak kapkodta a levegőt, amikor megtudta
Csodálatos, amit elárult.
Pikó: minisztériumi szinten igazolták, hogy duplán számolták el a Kocsis-féle beruházás számláit
Az EMMI korábban azt írta, megállapították, hogy a gyereküdülő számláit TAO elszámolásra is benyújtották.
Az ukránok szerint nekik lesz köszönhető, ha télen nem fagynak meg a magyarok
A Naftohaz vezérigazgatója folyamatosan megkapja, hogy együttműködik az oroszokkal.
„A fizetésem nettó 500-600 ezer forint lesz, ami több, mint amennyi a tanári bérem volt bruttóban” - már buszsofőrként dolgozik a PDSZ volt elnöke
A miskolci Földes Ferenc Gimnázium korábbi történelemtanára a státusztörvény miatt adta be a felmondását. Ezután elvégzett egy...
Kezdhetünk aggódni a Netflix döntése miatt, sokakat ki fog borítani ez a hír
A Netflix Barbielandet csinálna a Narnia krónikáiból, az író forog a sírjában.
MNB: év végére bőven meglesz az egy számjegyű infláció
Csütörtökön közzétette Inflációs jelentését a jegybank. A szakemberek az idénre csaknem 18, 2024-re 4-6 százalékos pénzromlást...
Gáspár Győző: "24 év alatt igenis megtanultam énekelni"
A Mutasd a hangod! kapcsán tett vallomást a kamerák előtt.
Tejfakasztó bulin megvadult testvérek lövöldöztek airsoft fegyverrel az utcán kószáló libákra
Az ügyészség vádat emelt egyikük kisgyermeke világrajöttének így örülő férfiak ellen, akik először egymáson gyakorlatoztak, de...
Kutatás: az optimisták vagy a pesszimisták élnek tovább?
Abban hiszel, hogy minden jóra fordul, vagy abban, hogy úgyis minden elromlik? A pohár szerinted félig tele van, vagy félig üres?
Sport
Hihetetlen, mire kényszerítették Kínában a Liu testvéreket
A magyarországi kényelem után kőkemény viszonyok közé csöppentek az olimpiai bajnokok.
Szoboszlai jobb Messinél, világszám volt a gólja
Az angol médiában a jelzők között hemzsegnek a szuperlatívuszok.
Szoboszlai Dominik elképesztő bombájával fordított a Liverpool – videó!
A 2016-os bajnok ellen 20 méterről lőtte szét a jobb felsőt.
Meghalt a Békéscsaba legendás focistája
Korábbi közönségkedvencét gyászolja a klub.
Gulácsi Péter nincs elájulva Szoboszlai Dominik elképesztő bombagóljától
A magyar válogatott következő edzésén megbeszélhetik, hogy mennyit ért a találat.
Szoboszlai kegyetlen nagy gólt rúgott a Ligakupában
Ezzel fordított a Liverpool a Leicester ellen.
Kiderült, mekkora sebességgel bombázott Szoboszlai a Leicester kapujába - videó
A Liverpool magyar sztárja berobbant Angliában.
Szoboszlai Dominik őrületesen nagy bombagólt lőtt - videó
5 perccel a becserélése után zúdította a labdát a léc alá.
Ellopták a legendás focista telefonját az utcán, majd jött a zseniális fordulat – videó
A tolvaj is alaposan meglepődött.
Újabb szűk Fradi-siker, 2015 óta először nyertek a zöld-fehérek a Kecskemét ellen
Dejan Sztankovics irányítása alatt még mindig hibátlan a magyar rekordbajnok.
Óriási góljával Szoboszlai Dominik mentette meg a Liverpoolt
A magyar válogatott középpályás a becserélése után azonnal eldöntötte a meccset.
Nem Szoboszlai miatt érdekes a Premier League
És nem is Kerkez Milos miatt, bár roppant büszkék vagyunk a PL magyarjai. Azonban az angol elsőosztály már hosszú évek óta a legizgalmasabb, legérdekesebb és legnézettebb liga. Mondjuk, miért.
Bulvár
Az Orbán-kormány hazugságait leleplező füzetet adott ki egymillió példányban a DK
Molnár Csaba szerint az EP választáson egyedül indul a DK.
A matematikus figyelmeztetett: a világot öt férfi miatt fenyegeti pusztulás
Szerinte alvajárunk az armageddon felé.
Schobert Norbika miatt zengett az egész szálloda: a szülei is nagyon pipák lettek rá
Schobert Norbika már kis korában is igazi csínytevő volt, aki előszeretettel okozott galibát.
„A svéd NATO-csatlakozás lassításáért ezúttal személyesen ön is sokat tett” – Kocsis Máté válaszolt Gulyás Már...
A Fidesz frakcióvezetője nem fogadta el a Partizán meghívását, mert nem érezném jól magát, ha akár csak egyetlen ember is miattam nézné a műsort.
„A fizetésem nettó 500-600 ezer forint lesz, ami több, mint amennyi a tanári bérem volt bruttóban” – buszsofőr...
A státusztörvény miatt távozott.
Veszélyes állat kúszott fel egy budapesti vécében, a család szinte sokkot kapott
Egy budapesti lakás vécéjében tűnt fel a bizarr lény, ami miatt te is biztosan kiakadnál.
Halálos következménye is lehet, ha ezt az 5 ételt újramelegíted a mikróban: inkább ne kísérletezz velük.
Súlyos betegségek kialakulásához, ritkább esetekben pedig halálhoz is vezethet, ha bizonyos ételeket újramelegítünk a mikrohullámú sütőben, éppen ezért jobb, ha nem kockáztatunk egyes fogásokat illetően.
Megérkezett az előrejelzés - Ekkora lehet a nyugdíjkorrekció
Az MNB szakemberei szerint 17,6 és 18,1 százalék körül alakulhat az idei pénzromlás üteme.
Újra berobbanhat a járvány, ezeken a településeken különösen aggasztó a helyzet
A koncentráció egyetlen kivétellel minden településen az emelkedett kategóriába tartozik.
Bemutatták a szuperharckocsit, amely átírhatja a modern hadviselés szabályait
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő avatott be minket a részletekbe.
A Gulyáságyú Média bement abba a titokzatos bérházba, ami előtt Orbán számolta a húszezreseket
A soklakásos épületben több ismert embernek is van apartmanja, köztük egy fideszes meggyőződését nem titkoló, a Fidesz rendezvényein korábban többször is fellépő veterán popzenész is.
Hihetetlen, mire kényszerítették Kínában a Liu testvéreket
A magyarországi kényelem után kőkemény viszonyok közé csöppentek az olimpiai bajnokok.
blogmorzsák
3000 méter fölött, gleccsereken keresztül
Az útvonal az Ötztali Alpokban található, Ausztria nyugati végében, ahol az ország elkeskenyedik.
Így tehet tönkre az ülőmunka
Számos negatív hatása van annak, ha az időnk nagy részét ülő helyzetben töltjük.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton