Czibere: a kormány elkötelezett a roma kultúra gyarapítása mellett
A magyar kormány elkötelezett a roma kultúra, kulturális örökség megbecsülése és további gyarapítása mellett - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán a pécsi Gandhi Gimnáziumban.
hirdetés
Czibere Károly az Európa első roma nemzetiségi középiskolájában tartott sajtótájékoztatón bejelentette: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egymilliárd forintos keretösszegű pályázatot hirdetett döntően a roma kultúra által képviselt kincsek bemutatására, megismertetésére.
"Még ma is nagyon sokan vannak, akik a cigányellenességből próbálnak politikai tőkét kovácsolni. Előítéletek, sematikus képek élnek a cigányságról a többségi társadalom fejében, lelkében" - fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, "nem megengedhető, hogy parlamenti alakulattá váljon egy párt azért, mert cigányellenességre, előítéletekre tud építeni", majd Czibere Károly az együttműködés és a bizalom építésének szükségességét hangsúlyozta.
Közölte, sokan rájátszanak arra, hogy a "párbeszéd-képtelenség és bizalmatlanság légköre" alakuljon ki a többségi társadalom és a romák között.
A pályázatra kitérve kiemelte: a magyar kormány a párbeszéd és az együttműködés infrastruktúrájának építésében érdekelt.
"Nem egymás mellett, hanem együtt szeretnénk élni a romákkal, amiben egymás kulturális kincseinek megismerésének óriási szerepe van" - mondta. Czibere Károly az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében meghirdetett pályázat feladatának nevezte a roma kultúra sokszínűségének - zenei eseményeken, öltözködésen, képzőművészeti kiállításokon, illetve a táncművészeten és a gasztronómián keresztül történő - bemutatását.
A társadalmi megbékélés, elfogadás és befogadás ügyét segítő pályázat hosszú távú befektetés a közös jövőbe - jegyezte meg.
Hoppál Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára a Gandhi Gimnázium több mint húszéves működését méltatva arról beszélt, hogy a legfontosabb integrációs eszköz a kultúra és a minél magasabb fokú végzettség megszerzése.
A televíziós tehetségkutatókon előkelő helyezést elért roma származású művészek sikerére utalva azt mondta, "csodálatos folyamat", hogy az elmúlt hat-hét évben olyan eredmények következtek be a cigány népzene és az értékes roma kultúra befogadásának tekintetében, amiről "húsz évvel ezelőtt nem álmodtunk volna".
Kijelentette: a magyar cigányság kultúrája európai kulturális erőforrás. A kormány ezért biztosítja azokat a fontos forrásokat és eszközöket, amelyek révén a kulturált párbeszéd és a társadalmi együttélés minél hatékonyabb lehet.
hírek innen, onnan
Karikó Katalin az orvosbiológiai szakirodalom mellett Friderikuszt és Krasznahorkait is olvas
Ma már napi 6-8 órát szentel az olvasásnak, bár ez leginkább szakirodalom tanulmányozásából áll, amely szorosan kapcsolódik jelenlegi...
Miért érzed magad vonzóbbnak télen? – Ezek a pszichológiai okok állnak mögötte
A tél beköszöntével sokan észreveszik, hogy önbizalmuk és vonzerejükkel kapcsolatos érzésük megváltozik. De mégis, mi lehet ennek az oka?
Gázolt a vonat Vácon
A vonaton körülbelül kétszáz ember utazott.
Drogos ámokfutás a Megyeri hídon: több százzal repesztett a rendőrök elől menekülő sofőr, csúnya vége lett – videó
Menekülni próbált a rendőri ellenőrzés elől egy autós Budapesten, a száguldozó sofőrt végül a Megyeri hídon állították meg az...
Zelenszkij előzetesen tárgyalt Merz német kancellárral a Trump-találkozó előtt
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Friedrich Merz német kancellárral tárgyalt az ukrajnai békefolyamatról és az európai fellépés...
Kilenc millió forintos bulit csapott az angol válogatott focista, nőkből sem volt hiány
Megvendégelte a barátait a gáláns focista.
Nem volt unalmas a tűzoltók karácsonya, több mint 400 esetben intézkedtek
December 26-án majdnem száz eset akadt.
Így verik át a magyarokat a legnagyobb cégek is: ezekkel a sötét trükkökkel húznak le mindenkit
A legnagyobb egyedi bírságot a GVH a Volvo Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re szabta ki, az ügy a köznyelvben...
„Az egyik legszebb vágyam teljesült” – megható vallomást tett Mikes Anna
Erre nem számítottunk!
12 éves fiú mentette meg anyja és számtalan autós életét a főúton
Egy mindössze 12 éves fiú lélekjelenléte mentette meg saját maga, édesanyja és számtalan közlekedő életét, amikor az anya vezetés...
Várkonyi Andrea a lányáról: Dolgozik és küzd azért, amit igazán szeretne
A 18 éves lány a ranglétra legaljáról kezdi, hogy kitanulja a filmes szakmát. Édesanyja szerint a cél a kiteljesedés, nem a csillogás.
Gázolt a vonat Vácnál, forgalmi változás van érvényben a szobi fővonalon
Az utasokat egy másik szerelvényre szállították át.
Sport
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Bulvár
Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel
Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
Télből a nyárba az ünnepekre.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására
Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


