Ezt olvasta már?

0

Csütörtökig pályázhatnak a tanodák költségvetési támogatásra

Csütörtökig pályázhatnak a tanodák a költségvetésben rögzített 2,5 milliárd forintos állami támogatásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az MTI-vel.


hirdetés

A közlemény szerint a keretösszegből mintegy 200 tanoda kaphat 12-15 millió forintot. Hozzátették, június végéig minden olyan intézménynek tanodává kell minősíttetnie magát, amely tanoda jellegű szolgáltatást végez.

Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár decemberben jelentette be, hogy január 1-jétől a tanodai szolgáltatás a gyermekvédelmi törvényben rögzített gyermekjóléti alapellátások közé tartozik, működésüket pedig a kormány költségvetési forrású pályázati támogatással segíti.

A pályázaton azok a szervezetek indulhatnak, amelyek tanodai szolgáltatást nyújtottak az elmúlt egy évben és ezt szeretnék fenntartani a jövőben is - fűzte hozzá az államtitkár.

Fülöp Attila szerint a tanodák azért fontosak, mert az iskolát kiegészítve segítik a tanulásban a gyerekeket, akik így nagyobb eséllyel kapnak majd munkát felnőtt korukban.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Újra bíróság előtt Lagzi Lajcsi

A nyári szünet előtt még egyszer bíróság elé áll a mulatós zenész.

Idén kevesebb lesz a görögdinnyénk

A tavalyinál 10-15 százalékkal kevesebb, 160-180 ezer tonna görögdinnye-termésre számít a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi...

Egymásba csavarható sörösdobozokkal szabadulnak a műanyagtól

Egy újabb jelentett be ötletes innovációt a környezet védelme érdekében.

Jó reggelt. Megmutatjuk mennyi kávé soka szívnek

Emberek millióinak egy csésze kávé indítja be reggel a motort, ébreszti fel kora délután, vagy segíti a vacsora utáni emésztését.

Bosszúbol akarhatott robbantani a 63 éves budapesti férfi

Elfogták a rendőrök azt az idős férfit, aki több épület felrobbantásával fenyegetőzött az elmúlt két hétben. A gyanúsított...

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

A diákok fizetése felzárkózott a mindenkori minimálbérhez.

Helycsere az Orbán-kormányban, már két hölgy vehet részt a kabinet ülésein

Varga Judit váltja Trócsányi Lászlót az igazságügyi miniszteri poszton.

Változik a benzin és a gázolaj ára péntektől

Ismét változik a benzin és a gázolaj ára.

Osvárt Andrea: Ma már nőket is elviselek magam körül

Sokáig kiközösítve érezte magát, ezért tudatosan nem kereste a lányok társaságát.

Változott az autóvásárlási családi kedvezmény feltételrendszere

Az ez év júliusában született gyermekek után is jár a babaváró támogatás, továbbá a nagycsaládosok által vásárolhat 7 üléses...

Ötmilliót lopott barátja családjától egy 19 éves fiú

A család bemutatta, hogyan ne őrizzünk pénzt, a tolvaj pedig azt, hogyan ne lopjunk.

0

Sport

A NOB kizárta a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget a tokiói olimpiáról

Az AIBA helyett így a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szervezi a boksztornát.

Hemzsegnek a gyönyörű nők a Copa Americán

Összegyűjtöttük a legszebb szurkolókat.

Mi vezetett ahhoz, hogy Neymar visszatérjen a Barcába?

Minden bizonnyal otthagyja Párizst a "futballceleb", aki számára eljött az idő, hogy rátaláljon a helyes útra. De mi is az a helyes út?

Fürdőruhás képeivel őrjíti meg rajongóit a Fradi gyönyörű kézise - fotók

A válogatott szélső képein még szebbnek tűnik Görögország.

A liverpooliak lecsaptak a Barca számkivetettjére

Tavaly újraépíthette magát náluk.

Világrekordért igazol védőt a Manchester United

Azt már szezon közben is hangsúlyozták Manchesterben, hogy a védelmet meg kell erősíteni, így elsősorban most az átigazolási időszakban oda fókuszálnak. Úgy tűnik, az egyik poszt megoldva.

Bajban a Kisvárda futballcsapata? Lehet, hogy menniük kell a légiósoknak? - Megszólal a csapat képzési igazgat...

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége úgy döntött, a 20202021-es bajnokságtól 10 főben korlátozza a légiósok számát az NB I-es csapatok keretében. A rendelkezés a legtöbb klubot, köztük a Kisvárdát is érinti, ahol a külföldiek száma jócskán meghaladja a tízet.

Az MLSZ-szabály miatt jelentősen változhat az NB I-es focicsapat kerete

Dajka László szerint a külföldi focisták egyszerűen kevesebbe kerülnek.

Komoly döntést hozott az olimpiai bizottság: kizárták a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megvonta a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségtől (AIBA) azt a jogot, hogy megszervezze a 2020-as, tokiói olimpia boksztornáját, írja az MTI.

A következő szezon végén elhagyja a Man. Cityt a klub történetének egyik legjobbja

David Silvának a következő szezon lesz az utolsó a Manchester Cityben.

Eldőlt a magyar válogatott focista jövője

A DAC fontos bejelentést tett a közpályással kapcsolatban.

A Salzburg fontos lépést tett Szoboszlai átigazolási ügyében

A Barca, az Arsenal és a Dortmund komolyan érdeklődik a válogatott játékos iránt.

0

Bulvár

Autópályán szembe a forgalommal: frontálisan ütközött az egykori szövetségi kapitány

Eljárást indítottak az osztrák hatóságok Didi Constantini ellen. Az osztrák válogatott egykori szövetségi kapitánya a Brenner autópályán szembe hajtott fel a forgalommal, ütközött egy másik autóval. Ő maga és a vétlen sofőr is  megsérült.  

Egy nem túl ismert Kresz-szabály miatt büntetik rommá a magyar autósokat

A rendőrök senkinek sem kegyelmeznek, Ön vajon tudja a szabályt?

Változás jön a sárga csekkek körül

Ez könnyítést jelent a postai átutalási megbízásokat kibocsátó cégeknek is.

Nem hittek a szemüknek a kőművesek, ezt találták a kéménybe falazva

Egy szlovákiai épület felújításakor került elő valami, amit még a második világháború alatt rejthettek el.

Meghalt a Péterfy Kórház érsebésze, összeomlóban a fővárosi ellátás

A kórház orvos nélkül maradt krónikus betegeit most egy másik intézmény fogadja, de ott a nagy forgalmú baleseti centrum érsérültjeit egyelőre nem tudják ellátni.

Ezért ne dobjuk ki a savanyú uborka levét

Bár nyáron a kovászos uborka a nagy sláger, azért valószínűleg legtöbbünk hűtőjében ott lapul egy-egy üveg finom savanyított uborka is. Akár magunk tettük el, akár a piacon vagy a boltban vásároltuk, egy biztos: ha kiürült az üveg, a levének sem kell a lefolyóban végeznie. Mutatjuk, miért.    1. Savanyítsunk! Az uborka levét rengeteg dologra fel [?]

Olvasói levél: nem bírom az orális szexet.

Különleges probléma, de nem egyedi - mi van akkor, ha valaki egyszerűen nem kívánja az orális szexet?

Eltörte a gerincét a medve, majd élő múmiaként raktározta a férfit az odújában egy hónapig

Tartalék ennivalónak szánta. A férfi valahogy túlélte, de az orvosok sem értik, hogy maradt életben.

A bringás megszívatta a pofátlan mercist, most az egész net ezen balhézik

Ön szerint jól tette, amit tett? Eléggé megoszlanak a vélemények, nézze meg!

Így nézne ki Mona Lisa, ha napjainkban élne: egyedi szépség volna

Egy művész eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne, ha most élnének a festészet legnagyobb alakjai.

Tóth Gabi most megmutatta, milyen is egy szuperdögös kismama

Tóth Gabi már régóta várta, hogy anyai örömök elé nézhessen, mi pedig pont ilyen dögös kismamának képzeltük!

blogmorzsák

A legkínosabb rock/metal kópiazenekarok

Az utánzás a hízelgés legőszintébb formája, de vannak olyan csapatok, melyek nem tudnak ezen a fázison túllépni.

Alice Cooper magyarázkodásra kényszerült

Az énekes nem tervezi a halálát.

Partra vetett pasik

Furcsa is, amikor véget ér a birtoklás és szembe kell nézni a többszörös veszteségekkel!

A magyarok imádják hitelezni az államot

Az államadósság 22 százaléka van a lakosság kezében, ez az uniós átlag négyszerese. Kinek, miért éri meg az állampapír?

Hogyan válassz intimkelyhet?

3 fontos szempont a méretválasztásban.

Mit csinál az ember, ha 6 év után hazaköltözik?

Elfogadjon egy nagyszerűen hangzó állásle­hetőséget a világ túlsó végén? Maradjon itt­hon a családok és barátok közelében?

Ilyen vicces katasztrófát se láttunk még

Amikor semmi sem sikerül, az már művészet.

Online is elérhető a gyűjtemény

A Ruben Brandt, a gyűjtő nem fukarkodott a finom vagy direkt utalásokkal, a filmben sok száz ismert kép köszön vissza ránk.

Marad a szenvedés, már akinek

Itt az Entombed A.D. új dala és videója, amelyben egy szó sincs Csernobilról

Nagyon csokis jégkrém teszt

Dupla vagy triplacsokis a leg­finomabb ropogós csokiba mártott jégkrém?

Éghajlatváltozás: harc vagy együttműködés irányába haladunk?

„Nem lesz 11 milliárd ember a századfordulón.“

Epres-túrós pite

"Egy valamit tudtam biztosan, lekvárt nem akarok többet főzni idén. És akkor szépen elkezdett valami motoszkálni a buksiban"

0