Csökkentik a földgáz áfáját Németországban
Az eddigi 19 százalék helyett a kedvezményes, 7 százalékos áfakulcs alá sorolják a földgázt Németországban - jelentette be Olaf Scholz kancellár csütörtökön Berlinben.
hirdetés
Az áfacsökkentés "újabb lépés" az emberek terheinek csökkentését szolgáló munkában - emelte ki a kancellár sajtónyilatkozatában, amelyben ismét megerősítette, hogy az első két, együttvéve bő 30 milliárd eurós kormányzati csomag után újabb intézkedéseket terveznek az infláció és az energiaárak emelkedéséből adódó terhek mérséklésére.
Olaf Scholz hangsúlyozta: a kormány elvárja az energiaszolgáltatóktól, hogy teljes mértékben, "egy az egyben" érvényesítsék áraikban az áfacsökkentést.
Megismételte egy először júliusban tett kijelentését, miszerint a kormányzati válságkezelés irányelve leginkább a Liverpool FC angol labdarúgó egyesület himnuszaként ismert - egy amerikai musicalből származó - dal szövegének címadó sora, vagyis az, hogy "You'll never walk alone" (Sosem maradsz magadra).
A szociáldemokrata politikus hozzátette: a társadalmi igazságosság elvének érvénysülése kulcsfontosságú ahhoz, hogy a válság közepette megmaradjon az összetartás az országban.
A földgáz átmeneti ideig, 2024. március 31-ig tartozik majd a kedvezményes áfakulcs alá. Ekkor vezetik majd ki az orosz szállítások visszafogása miatt rendkívüli költségnövekedéssel küszködő szolgáltatók támogatására bevezetett úgynevezett gázbeszerzési illetéket.
Az illeték egyelőre kilowattóránként 2,419 eurócent (9,6 forint) lesz, októberben vezetik be, mértéke később változhat.
A kormány megpróbálta elérni az Európai Bizottságnál, hogy az illeték ne legyen áfaköteles, mert a cél nem az adóbevételek növelése, hanem az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben nehéz helyzetbe kerülő földgázimportőrök támogatása.
Az európai uniós szabályok betartása felett őrködő testület elutasította a kezdeményezést, de jelezte, hogy a közösségi jogrend lehetőséget ad csökkentett áfakulcs alkalmazására.
A gázbeszerzési illeték bevezetését azért határozták el, mert Oroszország jelentősen visszafogta Németországba irányuló földgázszállításait. Az importőröknek ezért más forrásból, és jóval drágábban kell földgázt szerezniük, hogy elláthassák ügyfeleiket.
A költségek váratlan és igen jelentős emelkedése nehezen kezelhető helyzetbe sodorja az érintett cégeket. Az ország legnagyobb gázimportőre, az Uniper például már júliusban azonnali segítséget kért a szövetségi kormánytól, hogy elkerülje a csődöt.
A helyzet általánosabb, rendszerszintű kezelésére két megoldást kínálnak a jogszabályok. Az egyik az úgynevezett árkiigazítási mechanizmus, amellyel az ágazat szereplői az érvényes tarifát felülírva érvényesíthetik áraikban az orosz gázszállítások visszafogásából eredő többletköltségeket.
A másik megoldás a gázbeszerzési illeték, az árkiigazítási mechanizmus kiegyensúlyozott, szolidáris - vagyis a többletköltségeket valamennyi fogyasztóra szétterítő - változata. Ennek révén a többletterhet nem egyedül az orosz szállítások csökkentése miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalatok ügyfelei viselik, hanem az összes fogyasztó közösen.
A közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) csütörtöki kimutatása szerint a Németországba irányuló orosz gázszállítás továbbra is igen jelentősen elmarad az utóbbi években megszokott szinttől. Az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken alig 400 gigawattórának (GWh) megfelelő mennyiség érkezik napi szinten, szemben a június elején regisztrált 1800 GWh-val. Szintén nagyságrendekkel csökkent az Ukrajna-Szlovákia-Csehország útvonalon érkező orosz gáz mennyisége, a német-cseh határon fekvő Waidhaus mérőállomáson regisztrált adatok szerint 600 GWh-ról 200 GWh alá.
A kieső mennyiséget lehet más forrásból pótolni, de a nagykereskedelmi árak a kínálat csökkenése miatt "nagyon magasak", így a fogyasztóknak "jelentősen emelkedő gázárakra" kell készülniük - áll a hatóság jelentésében.
Ugyanakkor a felkészülés az októberben kezdődő fűtési szezonra így is halad, a tározók töltöttsége 77,79 százalékos a csütörtöki mérések szerint. Ez meghaladja a tározók üzemeltetéséről szóló gazdasági miniszteri rendeletben rögzített menetrendet, miszerint szeptember elejére 75 százalékra, október elejére 85 százalékra, november elejére pedig 95 százalékra kell feltölteni a tározókat.
hírek innen, onnan
Megindult a BUX, egyetlen nagyágyú húzta magával a magyar tőzsdét
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
Ezen a vidéki településen él a legendás magyar műsorvezető, Dömsödi Gábor: a TV-s ma már polgármester
Közel 48 százalékos részvétel mellett választották meg Pásztó új polgármesterét. Magyar Péter és Hajdú Péter is gratulált a...
11 600 forintért vett kriptobányász gépet egy orosz Reddit-felhasználó, aztán jött az igazi meglepetés
Tesztelés nélkül tudta csak megvenni a markpronkin nevű orosz Reddit-felhasználó azt a kriptobányász gépet, amiben az Nvidia kilenc darab...
A bíróság kiengedte a börtönből a feleségét megerőszakoló férfit, hónapokkal a szökése után fogták el a rendőrök
A férfi korábban már közel egy évtizedet ült börtönben hasonló bűncselekmény elkövetése miatt.
A Verso, amely egymillió kilométer után kezdett belelendülni
Vannak típusok, amelyeknél a 200 ezres futásteljesítményt már igyekeznek titkolni a tulajok, például amikor eladósorba kerül a gép....
Kirúgná Michael Carricket a Manchester United, sztáredző érkezik a helyére
Valamit kezdeni kell az eredménytelenséggel.
Tíz éven át bújtatta kislányát olasz apja elől egy mezőtúri nő, felfüggesztett börtönt kapott
A most 15 éves kislány úgy nőtt fel, hogy nem járhatott sem óvodába, sem iskolába.
Valósággal kilőtt az OTP a tőzsdén: elképesztő csúcsra húzta fel a BUX-ot a bankpapír
„A BUX 0,9 százalékos emelkedéssel 142 940 ponton zárt hétfőn. A budapesti tőzsdét a 3,3 százalékot emelkedő OTP papírok húzták fel...
Putyin segítene Trumpnak, de a szétlőtt finomítók közbeszólnak: nem tud elég dízelt exportálni Oroszország
A megrongált finomítók miatt Moszkva nem tud annyi dízelt exportálni, amennyi megmenthetné Trump terveit és érdemben csökkentené az...
Csak kattog, de nem fűt a radiátor: ez rögtön segít, nem kell egyből szerelőt hívni
A légtelenítés jöhet szóba első lépésként, de vannak más megoldások is, amik megszüntetik a kattogást.
Nem várt híreket kapott Lengyelország
Késni fognak az amerikai fegyverszállítások Lengyelországba, köztük a Patriot légvédelmi rendszerhez szánt rakéták is.
Régen minden ablakban virított: 3 klasszikus szobanövény, amit kár volt elfelejtenünk
Neked is ismerős az az érzés, amikor meglátsz egy növényt, és hirtelen eszedbe jut róla a nagymamád konyhája vagy az otthoni...
Sport
Ti csaló rohadékok, tudjátok, hogy azok vagytok – énekelték a szurkolók a Liverpool és a Man. City rangadója előtt
Várható volt, hogy lesz valami hasonló.
Ezek a játékosok a Liverpool bűnbakjai a Manchester City elleni zakó után
Többen is betliztek a csapatból.
Dzsudzsák Balázs a Fradiváros közpénzmilliárdjaival heccelhette a szurkolókat – videó.
A debreceni szurkolók a „25 milliárdból gerincre nem futotta?” molinóval szúrtak oda.
A Liverpool edzője megszólalt Szoboszlai Dominik sérüléséről, Iraola szerint nehéz lesz bevethető állapotba hozni Szoboszlait
Andoni Iraola Szoboszlai Dominik sérüléséről beszélt.
Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája
Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.
Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott
Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.
Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló
A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.
Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, esélye sem volt a Manchester City ellen
Az utolsó percekre szinte kiürültek az Anfield lelátói.
Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán
Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.
Andoni Iraola elmondta, hogy Szoboszlai Dominik miért nem lépett pályára a Manchester City ellen.
Azt nem tudni pontosan, hogy mikor térhet vissza!
Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot
A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.
MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba
A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.
Bulvár
Végzetes csapást kaphat most a NER
Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú
„Legidősebb lány vagyok. Szeretnék felmondani, mert elegem van és elfáradtam”
„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gye
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya?
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.
Nem minden nyugdíjas kaphatja meg 2027-ben a 13. és 14. havi nyugdíjat, lényeges dologra hívták fel a figyelmet
Erről mindenképp érdemes tudni.
„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát
Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.
Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.
Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.
Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.
Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”
Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r
Megfenyegette Franciaországot Donald Trump, szerinte napokon múlott Németország létezése
Egy demokrata jelöltet is célkeresztbe vett.
Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is
Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


