Ezt olvasta már?

0

Családi startup reformálja meg a diákmunkát – már a Balatonon is

Vannak elfoglalt emberek, akik alkalomadtán gyors segítségre szorulnak mindennapi teendőik során. Vannak diákok, akik NEM tudnak tanulmányaik mellett hosszabb távra elköteleződni, de alkalmanként, akár csak napi egy-két órában szívesen dolgoznának, hogy pénzt tudjanak keresni.


hirdetés

A Click for Work családi vállalkozásként indult, és november óta működteti online piacterét. A csapat nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy a túlterhelt családokkal, az elfoglalt emberekkel megismertessék a közösségi megosztásban rejlő előnyöket, mindezt diákmunkával kombinálva. Ha külföldön bárki besegítőt keres, akkor már bejáratott kulcsszó vagy márkanév alapján kutathat a lehetőségek között. Magyarországon ez egyelőre ismeretlen, pedig az előzetes piackutatás szerint igény van rá.

Amíg a szolgáltatás megkönnyíti a családok mindennapjait, addig a platform használata a diákok számára azt jelenti, hogy végre nem kell heti 20-25 órában, hosszabb távra elköteleződniük - amely sokszor tanulmányaik rovására megy. Nyáron elképzelhető, hogy akkor is szívesen keresnének egy kis plusz pénzt, mikor hazautaznak a fővárosból, vagy ha éppen nyaralni mennek a Balatonra. A honlapon keresztül, magasabb órabérért vállalhatnak kényelmesen, saját ráérésük és preferenciájuk szerint alkalmi munkákat.

A clickforwork.hu különösebb szakértelmet nem igénylő, pár órás, alkalmi jellegű, kisegítő feladatok elvégzését közvetíti szabadidővel rendelkező diákok számára. Ráadásul jóval olcsóbban, mintha szakképzett munkaerő vagy professzionális segítség jönne. „Oldalunk az általunk előre elképzeltnél is színesebb működik, eddigiekben volt, aki Babacipeléshez kért segítséget, más a Fűnyíráshoz, de segítettek már a diákok egy Idős néninek is aki, így hogy hosszú idő után először tudott lemenni az utcára levegőzni.” – mondja Mészáros Andrea, a C4W Kft. vezetője.

A diákigazolvánnyal regisztrált, megbízható diákok örömmel és rövid időn belül vállalják a kiírásra került, pár órás feladatokat szinte bármely napszakban. Jelenleg közel 500 diák regisztrált a platformon, és a munkát hirdetők köre is napról-napra bővül. Egy-egy kiírt feladatra az első jelentkezések egy órán belül befutnak. A szolgáltatás júniustól kezdődően Budapest és környéke mellett már a Balatonon is elérhető, az alapítók a későbbiekben az ország más városaiban is tervezik a megjelenést.

Click for Work, elérhető a www.clickforwork.hu, címen bárkinek, aki megbízható és gyors segítségre szorul a mindennapokban és örömmel fogad diák besegítőt akár otthonában is. A legkülönfélébb feladatok kiírhatóak és megoldásra találhatnak egy helyen ezen túl.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Rejtélyes eltűnés karácsony reggelén – nyomtalanul tűnt el egy 19 éves lány, telefonját az ágyon hagyta

Karácsony előtti reggelen tűnt el nyomtalanul a 19 éves Camila Mendoza Olmos, akit azóta kétségbeesetten keres a családja és a texasi...

Késes támadás történt a párizsi metróban, több nő is megsérült

Az elkövetőt korábban kiutasították az országból.

A Ceaușescu-diktatúrában élő magyarok megsegítése közös ügy volt a kádári Magyarországon

Volt idő, amikor Erdély nem politikai törésvonalat, hanem ösztönös szolidaritást jelentett. Ablonczy Bálint könyve az Erdélyt járó...

Vége a hagyományos nyaralásnak? Máshogy fogunk utazni jövőre

Az utazás ma már nem csupán az úti célról szól, hanem elsősorban azokról az élményekről, amelyeket hazaviszünk magunkkal. Az elmúlt...

Donald Trumpnak „jól fog menni” az ukrán és az orosz elnökkel is

Mindkettejükkel találkozik az amerikai elnök, előbb Volodimir Zelenszkijjel vasárnap Floridában. Az előzetes egyeztetések már zajlanak.

Donald Trump kinevezte magát a béketárgyalások döntőbírójának

Az amerikai elnök pár hónapja még általánosságban arról beszélt, hogy a békéről alapvetően Zelenszkijnek és Putyinnak kell...

Szájkarate: „Minden fel lesz jegyezve” vs. „Gondolom, nem gyalog”

Keressük 2025 legjobb mondatát, ez pedig a bajnokság utolsó negyeddöntője. Összecsap: Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc.

Horoszkóp: áldás az univerzumtól - ez a négy csillagjegy lesz ma a legszerencsésebb!

December 27 nem csupán egy átlagos nap lesz! Az asztrológiai energiák ezen a szombaton olyan lendületet adnak, amely négy csillagjegy...

Ebből az aprócska jelből tudhatod, hogy kémkedik utánad a telefonod

Sokan nem is tudják, de a jelzés akár rejtett megfigyelésre is utalhat. Eláruljuk, hogyan ellenőrizheted, biztonságban vannak-e az adataid.

Káros lehet, ha így alszol a repülőn: az immunrendszered is bánhatja

Ha így alszol a repülőn, könnyebben terjednek a baktériumok.

A lassulás jelei látszanak Oroszországban

Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedése, a munkanélküliségi ráta rekordalacsonyra csökkent, a gazdaság...

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

Aggasztó hírek Michael Schumacherről, a Real Madrid szurkolói Szoboszlai kritikusa mellé álltak

„Szexuális szívességgel” vádolták meg a szexi sportolónőt.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

0
0

Bulvár

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén

Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

A kamerák előtt tett példátlan dolgot Sarolta hercegnő, már most Erzsébet királynőt látják benne

Nagyon ritka, ha a királyi család tagjai megölelnek egy rajongót, most azonban erre is sor került. Nem is akárki tette, hanem Sarolta hercegnő: Vilmos herceg és Katalin hercegné lánya a karácsonyi istentisztelet után k

0