Ezt olvasta már?

0

Az emberi test ábrázolását mutatja be a MANK veszprémi kiállítása

Test/Harmónia címmel megnyílt a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Művészetek Háza Veszprém által közösen kiírt képzőművészeti pályázat legjobb alkotásaiból válogatott tárlat.


hirdetés

A veszprémi Dubniczay-palotában berendezett kiállítás bemutatja, hogy a formák és technikák sokszínűségével ábrázolható mindaz, amit az emberi létről, az emberi alakról, az ember testi teljesítményéről gondolunk - közölte a MANK pénteken az MTI-vel. A tárlat a Kép/Test/Lét művészeti programsorozat részeként valósul meg.

Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója a művészeti programsorozattal kapcsolatban kiemelte: céljuk, hogy az alkotóművészet területén tevékenykedő, jelentős vidéki közösségeknek megjelenési lehetőségeket biztosítsanak, valamint támogassák a művészek lokális megszólítását és közösségé formálását, ezáltal a különböző művészeti területek közötti összhang megteremtését. Törekvéseik között szerepel továbbá, hogy a színvonalas körülmények között megvalósuló megmutatkozási lehetőségek alkalmat teremtsenek a művészeknek a közönséggel való találkozásra, a helyi és a térségi művészeti élet erősítésére.

Az eseménysorozat három megyeszékhely, Miskolc, Szolnok és Veszprém együttműködésével valósul meg, mindhárom helyszínen az emberi test kultúráját, szépségét és erejét művészi módon reprezentáló műalkotásokat állít ki a MANK és tematikusan kapcsolódó előadóművészeti produkciókat is bemutatnak.

"A testábrázolás hagyományai hatalmas távlatokat nyitnak a művészi önkifejezésben. A kiállításon az emberi test harmóniáját vagy éppen diszharmóniáját, az emberi mozdulat esztétikumát ábrázoló alkotásokat csodálhatunk meg" - fogalmazott a csütörtöki megnyitón az ügyvezető igazgató.

A beküldött alkotásokat kiválasztó zsűri egyik tagja, Sinkó István képzőművész, művészeti író kiemelte: elegáns táncosok, táncosnők és női torzók, maszkokban és rosszul öltözötten álldogáló, létező alakok, az öregedő férfitestet is bátran felmutató, jelképszerű aktok sorakoznak a falakon. A zsűritag szerint a kiállítás talán képes ráébreszteni a nézőt arra, hogy a stílusok, az eszközök és az anyagok különféle formáiban és a kortárs szemlélet, a technika, valamint az alkotói nyelv változatosságával igenis ábrázolható mindaz, amit az emberről, az emberi alakról, az emberi test teljesítményéről gondolunk.

Dohnál Szonja, a kiállítás egyik kurátora elmondta: 94 munkából kellett kiválasztaniuk 35 pályázó alkotását. Hozzáfűzte: a tárlaton látható művek technikailag rendkívül sokszínűek, hiszen festmény, sokszorosított grafika, fotó, kisplasztika, art fashion videó, figurális bronz szobor, érem egyaránt szerepel.

A téma megközelítése is sokoldalú: női aktok, a test mozgása, csavarodása, a női és férfi alak változásainak értelmezése, tánc és a mozdulat nélküli lüktető ritmus, a szépség, a harmónia, az összetartozás megjelenítése, az emberi alak geometrikus formai felbontása, a fesztiválozás, a közös tánc hangulatának megjelenítése, a színházi élet világa, ellentétek, ellentétpárok ábrázolása, napjaink testkultusza, ugyanakkor az elmúlt időszak történései, mint a karantén, a korlátozott lehetőségek és ezek következményei egyaránt megjelennek a műveken.

A tárlat másik kurátora Hegyeshalmi László, a kiállító művészek: Ancsin Mihály, Bárány T. Rézia, Bartus Ferenc, B. Nagy Gabriella, Benkő Ramóna, Bognár László, Borbély Gábor, Czibor Éva, Cseke Szilárd, Dienes Attila, Fábián László, Farkas Ferenc, Farkas Imre, Fébert Zsófia, Gáspár Gábor, Haász Ágnes, Hamerli Judit, Jáger István, Kádár Tibor, Kanics Dorottya, Könyv Kata, Koscsó László, Kostyik Dominika, Pinczehelyi Sándor, Péterfia Gyula, Schmiedhoffer Diána, Silye Júlia, Somogyi Márk, Stark István, Szegedi Olga, Tamás Ákos, Tarczy István, Tóth György László, Tóth Xénia és Varga Amár László.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Elindult a visszaszámlálás. Bejelentette a TV2 a nagy hírt, ez mindenkit érinteni fog

Már csak három nap, és új sorozat érkezik a TV2 képernyőjére! A Keselyű című produkció egy sikeres rádiós-műsorvezető történetét...

Itt a nagy bejelentés. ByeAlex megmutatta új szerelmét, romantikus fotókon szerepelnek együtt

Úgy tűnik, ismét rátalált a szerelem ByeAlexre! Az énekes ezúttal nem egy új dallal, hanem magánéletének egy különleges pillanatával...

Schmidt Mária nevét írták a Budapestre költözött orosz dezinformációs lap élére: a történész reagált a történtekre

Magyar név a nemzetközi szankciók alá vont oldal impresszumában A magát független európai médiaprojektként hirdető,...

Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel

Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.

„Sokak boldogulását feladtuk kevesek jólétéért” – Nagy Imre unokájával, Jánosi Katalinnal beszélgettünk

Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin családi emlékeiről, az 1956 utáni megtorlásokról és arról beszélt, mit gondolna nagyapja a mai...

Ez a legkoszosabb ülés a repülőn

Kevesen gondolnak bele, hogy már az ülőhely kiválasztásával is befolyásolhatjuk, mennyire tesszük ki magunkat fertőzéseknek egy...

A külügy szerint Bánki Erik kért diplomata-útlevelet a Hungast tulajdonosának

A fideszes politikus tagadja, hogy személyesen járt volna közben az okmányért az óbudai korrupciós botrányban érintett cég tulajdonosa...

Bánki Erik a Hungast-vezérnek is kért diplomata-útlevelet, noha tagadja kapcsolatát a céggel

A fideszes politikus azt ugyanakkor elismerte, hogy a családjának kért diplomata-útlevelet.

Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen

Csütörtökön és pénteken Brüsszelben ülnek össze az uniós vezetők, akiknek egyszerre kell választ találniuk a magas energiaárakra, a...

Lemondásra szólította fel Zelenszkij elnököt a világ leggazdagabb embere

Távozásra szólította fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Elon Musk techmilliárdos.

Orbán Viktor feleségéhez köthető szervezeteknek is adott bőkezű támogatásokat Mészáros cége

A Direkt36 birtokába került iratok szerint két Lévai Anikóhoz köthető szervezet több tízmilliós támogatást kapott az állami...

0

Sport

0
0

Bulvár

Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről

Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.

Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben

Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag

Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét

Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv

Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen

A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.

Hozzányúl a Tisza az egyik legfontosabb nyugdíjszabályhoz: sok idősnek jelenthet komoly pluszpénzt a változás

A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint 2027 januárjától 120 ezer forint lenne a teljes öregségi nyugdíj minimuma.

Keményen kioktatták az emberek Nagy Ferót az alacsony nyugdíja miatt: tényleg ez az oka?

Annyi biztos, hogy Nagy Ferónak is elég kevés a nyugdíja, és az embereknek meg is volt erről a véleménye.

Leállították a vízpótlást, nem tudják, mi lesz jövőre: kritikus helyzetben a tatai Cseke-tó

Nyáron mínusz 120 centiméteres volt a vízállás, ennél jelenleg jobb a helyzet Tatán, azonban a vízpótlást leállították. Az aszály a helyeik egyik kedvenc horgásztavára, a Cseke-tóra is hatott.

Októberi pénzhoroszkóp: 3 csillagjegynek nagy összeget jósolnak, egyikük különösen szerencsés lehet

Vajon a te jegyed is köztük van? Az októberi pénzhoroszkóp három csillagjegyet emel ki, de egyiküknek a többieknél is nagyobb meglepetést ígér.

„A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról

A februári győri halálos baleset mai tárgyalásán az egyik tanú elmondta: egy elé vágó autós provokálhatta a luxusautó sofőrjét, aki az őt megelőző riválist akarhatta „legyorsulni.”

0