Ezt olvasta már?

0

Az élet maga a mozgás

Jógától a modern edzésmódszerekig

A testükkel rendszeresen foglalkozó emberek egyre céltudatosabban keresnek lehetőséget az ellazulásra, a stressz leépítésére és a nyugalomra - módot arra, hogy a testüket és lelküket harmóniába hozzák.


hirdetés

Bizonyára a hozzá nem értők is hallottak a több ezer éves múltra visszatekintő jógáról, vagy láttak olyan ősi szobrokat, amelyek szokatlan pózban ülő, meditáló alakokat formálnak. Nem tudni pontosan, hogy a jóga, illetve annak különböző irányzatai mikor terjedtek el a nyugati földrészen. A szakirodalom ezt az időszakot valahova a huszadik század közepére helyezi. Magyarországon szintén ebben az időszakban kezdtek megjelenni a jóga gyógyító erejéről szóló könyvek, amelyek sokakat ismertettek meg a gyakorlatok alapjaival. Az utóbbi években gomba módra szaporodtak az edzőtermek országszerte, számtalan mozgási és edzési lehetőséget kínálva az oda látogatóknak. Az MTI-Press megkereste Fincza Erikát, a Pesti Magyar Színháznak a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett koreográfusát, aki főfoglalkozása mellett elkötelezett híve a mozgáson is alapuló egészséges életmódnak. Kérdéseinkkel őt faggattuk napjaink egyik legdivatosabb edzési formájáról, a BodyArtról.

 

- Valószínűleg sokan vannak, akik most hallják először ezt az elnevezést. Mennyiben különbözik a BodyArt más mozgásformáktól?

- A BodyArt funkcionális tréning, ami azt jelenti, hogy olyan mozdulatok vannak benne, amelyeket a hétköznapokban is végzünk. Teljes testgyakorlatokat használunk, mint a jógában. Az egész rendszer a jin-jang elvén épül fel: a mozdulatokat mindig a belégzés-kilégzés ritmusára és tempójára végezzük. Többféle légzéstechnikát is használunk. Sok dolog integrálódott benne, mint például jóga- és csigyakorlatok, az erő, a nyújtás, a pilátesz torna. Nagyon fontos volt a rendszer megalkotójának, Robert Steinbachernak, hogy valami olyan mozgásformát találjon, amely energetikailag is rendbe teszi az odajárókat, kikapcsol és feltölt. Ennek sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy Európából már elért Amerikáig és Koreáig, de sok más helyre is. Ezek a típusú mozgásrendszerek, amelyeket "test és lélek" típusú tréningeknek hívunk, ezért is komplexek. Sőt azt hiszem, olyan önismeretre, testtudatra, önfegyelemre és még ezer más dologra tanítanak, amelyek nagyon értékesek. Ezen túlmenően sokkal kevesebb mozgásszervi problémánk lenne, ha kellő odafigyeléssel többet mozognánk, és különböző mozgásformákkal "kínálnánk meg" a testünket.

 

- Lehet valami élesebb elhatárolást tenni a jóga és a BodyArt között?

- Mi ugyan felhasználunk gyakorlatokat a jógából, de a rendszer, amelyben alkalmazzuk őket, teljesen más. Már az órák felépítése is különbözik. A jógához hozzátartozik a filozófiája, és sok-sok egyéb is. Csodálatos rendszernek tartom, és vannak, akiknek jógára van szükségük. Mi úgy használjuk a jógagyakorlatokat, hogy azokat átformáljuk egy adott személy testi adottságaira, és ízületeiket kímélve, a funkcionális határokat tiszteletben tartva alkalmazzuk őket. Én magam táncos voltam, kis koromtól mozgok, mégis számomra is túl sok és megerőltető, ahogy egy jógaóra elkezdődik. Nem vagyunk mindannyian úgy megalkotva, hogy reggel ötkor tökéletesen kivitelezzük - mondjuk a Napüdvözletet - minden bemelegítés nélkül. Ennek ellenére imádom a jógát, és igyekszem belőle sokat tanulni és fejlődni benne.

 

- Tapasztalata szerint mennyire fontos az edző rátermettsége?

- A BodyArtban nagyon sok múlik az edző személyiségén és kreativitásán, ami az edzésben a szabályok betartása mellett változatosságot és sokszínűséget teremt. Ki kell próbálni és meg kell keresni azt az edzőt, akit kellően hitelesnek tartunk, hogy vele tudjunk haladni.

 

- Kiknek ajánlott a BodyArt-órák látogatása?

- Az én véleményem szerint bárki bármikor nyugodtan elkezdheti. Az edzőkkel különös figyelmet fordítunk arra, hogy fokozatosan terheljük a vendégeket. Mindig a könnyített verziókkal kezdjük, és ha valakinek egyéni problémája van, igyekszünk megtanítani, hogy mit és hogyan csináljon. Lehet, hogy az egyik nap jobban megy valami, máskor viszont nem. Eltérő állapotban lehetünk reggel vagy este, sérülésből felépülve vagy nyaralásból hazatérve. Ez is fontos szempont óráinkon.

 

- Lehetséges-e otthoni környezetben is a gyakorlatok végrehajtása?

- Az otthoni edzést csak annak ajánlanám, aki már szerzett valami jártasságot. Mindemellett szükségesnek tartom az edzések látogatását, mert az edző segít a helyes kivitelezésben. Mi edzők is eljárunk egymás órájára, hogy legyen visszajelzésünk. Úgy vélem, kevés olyan ember van, aki otthon úgy képes kikapcsolni, hogy közben ne zavarja meg semmilyen külső hatás. Amikor belépünk az edzőterembe, kikapcsoljuk a telefont, és kizárólag magunkkal törődünk.

 

Az életkor nem midig akadály

- Mennyire elterjedt Magyarországon a BodyArt, kik látogatják ezeket az órákat?

- Büszkén mondhatom, hogy az alapítók szerint a magyarországi iskola a legjobb Európában. Ezt Lencsés Ritának és Borsodi Balázsnak köszönhetjük, akik a magyar iskola "szülei", a mi mesteredzőink. Egyre több fitneszteremben terjed a BodyArt, mert az emberek érzik magukon a hatását. Van olyan vendégem, aki azt mondja, annyira megnyugszik, hogy napokig megmarad benne az energia, és semmivel sem lehet felidegesíteni. Tizenhat éves kor alatt azonban nem lehet edzeni, mert egészen más életkori sajátosságokat igényel. Az én edzéseimen a középiskolás korosztálytól fölfelé vesznek részt. A legidősebb vendégem hetvenkét éves, a piláteszen hetvenöt éves a legidősebb hölgy. Azt tapasztalom, hogy egyre nő a férfiak aránya. Jó látni, amikor hölgyek és urak együtt edzenek. Egy kivétel van: talán állapotosan nem ajánlanám elkezdeni. Voltak vendégeink, akik már pocaklakóval jöttek, őket - saját érdekükben - áttanácsoltuk a kismama tornára.

 

- Önt mint koreográfust és tánctanárt mi inspirálta, hiszen egész életét a mozgás határozza meg?

- Nekem a tanítás az életem, talán erre is születtem. Nagy kegy a sorstól, hogy csinálhatom. Az élet elengedhetetlen része a folyamatos fejlődés, és amikor kerestem, hogy mit tanuljak, megszerettem a piláteszt és a BodyArtot. Sokat hozok át egyik világból a másikba. Jól hasznosulnak az ismereteim oda és vissza, fitnesz és színház között. Amióta edző is vagyok, nem csak tánctanár és koreográfus, sokkal tudatosabban készítem fel a színészeimet egy adott szerep fizikai megterhelésére, mert nem könnyű ám egyszerre énekelni, táncolni és mindezt még drámai szituációban elő is adni, órákon keresztül. Másrészt én is ezekkel a mozgásformákkal tudom megvédeni a szervezetemet, amelyet a tánc meglehetősen lestrapált. Azt hiszem, ez a fiatalság egyik kulcsa: a mozgás és a tanulás.

 

- Önről azt olvasni, hogy az egyik legtöbbet foglalkoztatott koreográfus, ráadásul édesanya is. Hogyan tudja összeegyeztetni a munkájával?

- Köszönöm a bókot. Igyekszem a kultúráért is megtenni, ami erőmből telik. Jó előre igyekszem megszervezni, amit lehet. A noteszem a jó barátom. Nagyon szerencsés vagyok, a kislányom tüneményes, egyedül nevelem, és sokat segít nekem, irtó toleráns, és nagyon szereti, amit csinálok. A fitneszben csodálatos csapattal dolgozom, akik, ha ütközik valami a próbámmal a színházban, vagy bármi közbejön, beugranak helyettem. Olyan mint nagy egy család. A színházban pedig ott a másik csapat, amelynek tagjai szintén támogatnak, különösen az asszisztensek, a titkárok. Nagyon hálás vagyok nekik, mert sem a gyermekem, sem a kollégák nélkül sem a fitneszben, sem a színházban nem tudnék csinálni semmit.

 

- A jelen helyzetben nem ok nélküli a kérdés: mennyire terheli meg az órák látogatása az emberek pénztárcáját?

- Sosem egyszerű, hogy ki mit engedhet meg magának, vagy mit tesz meg magért. Változó az órák ára, erről az interneten mindenki könnyen szerezhet információt. Meggyőződésem, hogy az egészség megőrzése az egyik legfontosabb mindenki számára. Abból, amit elköltünk alkoholra, cigire, csipszre és gyógyszerre, sok-sok fitneszbérlet ára kijönne, és nem lenne annyi bajunk. Vannak egyébként különböző akciók, engedmények és konstrukciók, például az All You Can Move bérlet. Csupán el kell dönteni, hogy fontos-e az egészségünk, és akkor meg lehet találni azt a formát, amellyel megőrizhetjük.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Történelmi lépésre készül a SpaceX: gigantikus kibocsátási hullám söpörhet végig az amerikai piacon

A SpaceX pénteki tőzsdei bevezetésével megvalósul a tőzsdetörténelem legnagyobb IPO-ja.

Trump születésnapjára 60 millió dolláros UFC-aréna épült a Fehér Ház kertjében

A Fehér Ház déli pázsitján egy 27 méter magas, karomszerű szerkezet és egy ketrec épült Donald Trump 80. születésnapjára. A 4000 fős...

Panyi Szabolcs: felmentették a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatóit

A kormány azonnali hatállyal felmentette a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok – az IH, az AH és az NBSZ – főigazgatóit. A hírt Panyi...

„Az ájulás szélén is úgy kell tenned, mintha halálosan élveznéd” – ordító főnökök és szorongás jellemezte Bombera Krisztina híradós éveit

A hazai televíziózás két meghatározó alakja, Balázsy Panna és Bombera Krisztina, őszinte és tabumentes interjúban osztották meg...

Az ösztrogén-hullámvasút: Ezért vagy tele ötletekkel az egyik héten, míg a másikon elbújnál a világ elől

Az úgynevezett ösztrogén-hullámvasút jelentősen befolyásolhatja a kreativitást, a hangulatot és még a társas kapcsolatainkat is.

Vita a kamatstop megszüntetéséről: 200 ezer jelzáloghitelesnek emelkedhet a törlesztőrészlete Gulyás Gergely szerint

Szeptember végén megszűnhet a jelzáloghitelek kamatstopja, miután a kormány szerint a jelenlegi formájában már nem fenntartható az...

Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán

A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.

Minden utast érint: megújul a MÁV+ app, jön az egyszerűbb utazástervezés

Alaposan átalakítja Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a MÁV új mobilalkalmazását, hogy az egyszerűbb és sokoldalúbb...

Életbe lépett a migrációs paktum, a migránsok máris keresik a kiskapukat

Az Európai Unió szigorít, de nem minden európai ország jár jól vele.

Ez a 10 gyümölcs jobban hidratálja a testet a nagy melegben, mint a víz

Bár a tiszta víz fogyasztása továbbra is a szervezetünk legfőbb és legfontosabb folyadékforrása, a tartós hidratációt nem csak...

Fontos bejelentés Győrfi Pál távozása kapcsán

Nemrég jelentették be a távozását.

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson

„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz

Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.

blogmorzsák

A legjobb fiktív filmes zenekarok

Nem léteznek, mégis kívülről fújjuk a dalaikat. A Spinal Taptől a Sex Bob-Ombig.

0