Ezt olvasta már?

0

Az Ifjú Szivek Táncszínház muzsikusa nyerte a Balatonfüredi Prímásversenyt

Király Miklós, a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház muzsikusa nyerte a Balatonfüredi Prímásversenyt, amelyre az ország több pontjáról és a Vajdaságból is jelentkeztek fiatal muzsikusok - közölte a Hagyományok Háza szerdán az MTI-vel.


hirdetés

Idén elmaradt a balatonfüredi Anna-bál, de egyik kísérőrendezvényét, a Kárpát-medencei prímásversenyt megtartották, 2020-ban a hagyományos magyar népzenét játszó hegedűsök jelentkezését várták. A nyilvános színpadi versenyt kedden és szerdán tartották, a nyertesekről szakmai zsűri döntött. Minden prímásnak három produkciót, két kötelező versenyszámot és egy szabadon választottat kellett előadnia.

A kötelező versenyszámokban Szék és Gömör népzenéjéből, azon belül egy-egy emblematikus prímás játéka alapján kellett muzsikálniuk a zenészeknek. A nyertesekről szakmai zsűri döntött, amelynek tagjai Árendás Péter, Koncz Gergely, Lakatos Róbert és Salamon Beáta voltak - olvasható a közleményben.

Mint írják, a győztes prímás Király Miklós lett, aki idén diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, jelenleg pedig a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház zenekarának prímása. Nyereménye egymillió forint, emellett felléphet majd a 196. Anna-bálon. Második helyen Cseszák Zsombor, a Fokos zenekar prímása, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója végzett, pénzjutalma ötszázezer forint. A harmadik helyezést pedig Boda Gellért Junior Prima díjas muzsikus, a Zagyva Banda prímása nyerte el, ő háromszázezer forinttal gazdagodott.

A prímásverseny zárásaként szerda este a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból szerkesztett gálakoncertet rendeztek a balatonfüredi Gyógy téren felállított nagyszínpadon. Felléptek többek között a prímásverseny díjazottjai, Agócs Gergely, Sőregi Anna, Maier Cseperke, Balogh Melinda, a 2019-es prímásverseny győztesei, Tohmán Ferenc és Bangó János, valamint a Magyar Állami Népi Együttes zenekara - áll az összegzésben.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Elindult a visszaszámlálás. Bejelentette a TV2 a nagy hírt, ez mindenkit érinteni fog

Már csak három nap, és új sorozat érkezik a TV2 képernyőjére! A Keselyű című produkció egy sikeres rádiós-műsorvezető történetét...

Itt a nagy bejelentés. ByeAlex megmutatta új szerelmét, romantikus fotókon szerepelnek együtt

Úgy tűnik, ismét rátalált a szerelem ByeAlexre! Az énekes ezúttal nem egy új dallal, hanem magánéletének egy különleges pillanatával...

Schmidt Mária nevét írták a Budapestre költözött orosz dezinformációs lap élére: a történész reagált a történtekre

Magyar név a nemzetközi szankciók alá vont oldal impresszumában A magát független európai médiaprojektként hirdető,...

Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel

Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.

„Sokak boldogulását feladtuk kevesek jólétéért” – Nagy Imre unokájával, Jánosi Katalinnal beszélgettünk

Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin családi emlékeiről, az 1956 utáni megtorlásokról és arról beszélt, mit gondolna nagyapja a mai...

Ez a legkoszosabb ülés a repülőn

Kevesen gondolnak bele, hogy már az ülőhely kiválasztásával is befolyásolhatjuk, mennyire tesszük ki magunkat fertőzéseknek egy...

A külügy szerint Bánki Erik kért diplomata-útlevelet a Hungast tulajdonosának

A fideszes politikus tagadja, hogy személyesen járt volna közben az okmányért az óbudai korrupciós botrányban érintett cég tulajdonosa...

Bánki Erik a Hungast-vezérnek is kért diplomata-útlevelet, noha tagadja kapcsolatát a céggel

A fideszes politikus azt ugyanakkor elismerte, hogy a családjának kért diplomata-útlevelet.

Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen

Csütörtökön és pénteken Brüsszelben ülnek össze az uniós vezetők, akiknek egyszerre kell választ találniuk a magas energiaárakra, a...

Lemondásra szólította fel Zelenszkij elnököt a világ leggazdagabb embere

Távozásra szólította fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Elon Musk techmilliárdos.

Orbán Viktor feleségéhez köthető szervezeteknek is adott bőkezű támogatásokat Mészáros cége

A Direkt36 birtokába került iratok szerint két Lévai Anikóhoz köthető szervezet több tízmilliós támogatást kapott az állami...

0

Sport

0
0

Bulvár

Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről

Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.

Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben

Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag

Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét

Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv

Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen

A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.

Hozzányúl a Tisza az egyik legfontosabb nyugdíjszabályhoz: sok idősnek jelenthet komoly pluszpénzt a változás

A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint 2027 januárjától 120 ezer forint lenne a teljes öregségi nyugdíj minimuma.

Keményen kioktatták az emberek Nagy Ferót az alacsony nyugdíja miatt: tényleg ez az oka?

Annyi biztos, hogy Nagy Ferónak is elég kevés a nyugdíja, és az embereknek meg is volt erről a véleménye.

Leállították a vízpótlást, nem tudják, mi lesz jövőre: kritikus helyzetben a tatai Cseke-tó

Nyáron mínusz 120 centiméteres volt a vízállás, ennél jelenleg jobb a helyzet Tatán, azonban a vízpótlást leállították. Az aszály a helyeik egyik kedvenc horgásztavára, a Cseke-tóra is hatott.

Októberi pénzhoroszkóp: 3 csillagjegynek nagy összeget jósolnak, egyikük különösen szerencsés lehet

Vajon a te jegyed is köztük van? Az októberi pénzhoroszkóp három csillagjegyet emel ki, de egyiküknek a többieknél is nagyobb meglepetést ígér.

„A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról

A februári győri halálos baleset mai tárgyalásán az egyik tanú elmondta: egy elé vágó autós provokálhatta a luxusautó sofőrjét, aki az őt megelőző riválist akarhatta „legyorsulni.”