Átlagosan 5738 forintot költenek a megfelelő dolgozó megtalálására
Magyarországon a cégek az általuk alkalmazott toborzási módszereket tekintve átlagosan 5738 forintot költenek egy megfelelően képzett és az elvárt tapasztalatokkal rendelkező munkavállaló megtalálására, miközben 2012-ben ez az összeg még csupán 278 forint volt.
hirdetés
Az MTI-nek eljutatott közlemény szerint a vizsgálatba 234 véletlenszerűen kiválasztott céget vontak be, akiket 2018 második felében kérdeztek meg a toborzási és kiválasztási folyamataikról, illetve a humánerőforrás stratégiájukról, az így kapott eredményeket kiegészítették az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. közel 400 magyar vállalkozás bevonásával készített felmérésének tanulságaival.
A közlemény szerint a munkáltatók 83 százaléka 1 millió forintnál kevesebbet költött idén az új dolgozók felkutatására, a legjellemzőbb hogy 50 és 500 ezer forint közötti költségvetésből gazdálkodnak.
A megkérdezettek 82 százalékánál a fő probléma idén a nem megfelelő minőségű jelentkezésekből adódott, azaz amikor a pályázó nem rendelkezett a cég által elvárt végzettséggel vagy szakmai tapasztalattal, 53 százalékuknál pedig az alacsony jelentkező szám volt a gond.
A magyar cégek több mint fele több dolgozóval kezdte a 2018-as évet, mint a tavalyit, kétharmaduk pedig létszámnövekedéssel számol a következő egy évben. Ezt támasztja alá, hogy a vállalkozások 60 százaléka több csatornán keresztül - állásportál, közösségi média, nyomtatott sajtó, adatbázist építenek a spontán jelentkezésekből - próbál munkaerőt toborozni, és a cégek közel fele többet is költ erre a célra, mint egy évvel korábban.
A felmérésben részt vevők szerint a szakemberek megtartásánál a piaci elszívó erő, a tőkeerős konkurencia és a bérezés jelenti a legnagyobb kihívást, az idősödő kollégáknál pedig a motiválatlanság. A válaszadók 75 százaléka rendelkezik általánosan alkalmazott bérezési politikával, a munkaerő megtartása érdekében a bérfejlesztés mértéke tavaly átlagosan 9,4 százalék, idén 8,4 százalék volt, jövőre 9,1 százalékot terveznek.
A Profession.hu közel 70 százalékos részesedésével Magyarország piacvezető toborzási szolgáltatója. Havonta átlagosan közel 15 ezer új pozíció jelenik meg az oldalon, 2017-ben több mint 15 ezer munkáltató döntött úgy, hogy igénybe veszi a társaság szolgáltatásait.
hírek innen, onnan
Négyszer hitték halottnak a nyugdíjas nőt, de még mindig él
Ez hogy lehet?
Teljesen kigyulladt egy kamion az M7-es autópályán, több egységnek is rohannia kellett a helyszínre
Kigyulladt egy kamion az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 178-as kilométerszelvénynél lévő pihenő közelében. A lángok...
A női test 30 felett teljesen máshogy működik – és erről alig beszélünk
A női test csodálatosan összetett, és az idő múlásával folyamatosan változik. Egy nő életében a harmincas éveik rendkívüli időszak,...
Papp Sándor Zsigmond: Csapágyként él tovább
Nagyapámmal kezdődött mindent. Gyűjtő volt, és a kolozsvári bérház kétszobás lakásának szinte minden négyzetméterén tárolt...
Visszakapta családját a negyven éve intézetben élő magyar férfi
Szívszorító történetről számolt be a Magyar Máltai Szeretetszolgálat: a majdnem 40 évig intézetben élő Raymund végre visszakapta a...
Óraátállítás: áldás vagy átok? Hogyan élje túl a nyári időszámításra való átállást? Készüljön fel előre!
Március 29-én, vasárnap hajnali 2 órakor ismét egy órával előre állítjuk az órákat, és ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a nyári...
Küszöbön az újabb konfliktus: a tüntetők közé lőttek, miután megrohamozták az amerikai konzulátust Pakisztánban
Pakisztán is forrong, többen meghaltak az amerikai konzulátusnál kirobbanó összecsapásokban.
Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
Az iráni Hámenei ajatollah halálát cinikus gyilkosságnak nevezte Vlagyimir Putyin.
Azt hiszed, jót teszel a kisbabáddal? Ez a divatos szokás végzetes hibának bizonyulhat
Tudósok most kimondták, miért lehet veszélyes ez az itthon is terjedő szokás, és milyen esetekben nem ajánlják.
Egy tartályhajót is eltaláltak, Ománt is iráni dróncsapások érték
Dróntámadás érte Ománt vasárnap, miközben az Ománi-öböl térségében egy olajszállító tartályhajót is támadás ért a partok...
Szijjártó Péter: Fennmarad a légtérzár Katarban és az Emírségekben
Senki ne hagyja el a tartózkodási helyét.
Putyin az ajatollah megölése kapcsán az erkölcs és a nemzetközi jog miatt aggódik
Az az orosz elnök, aki immár több mint négy éve indította el a gyilkos inváziót Ukrajna ellen.
Sport
A szenzációs Szoboszlai ismét villant
Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.
„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének
Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.
A zseniális Yamal csodagólt rúgott
A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.
Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról
Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.
Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot
Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.
Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része
„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.
Arne Slot meghúzta a „váratlant”, Szoboszlai végre a liverpooli középpálya tengelyében
A kiesés ellen küzdő West Ham United látogat Liverpoolba.
Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el
Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.
Magyar edzővel és egy 153 centiméter magas játékossal törte meg a 18 éve tartó átkot a német kiscsapat
Kiélezett csatában nyerte meg a kupadöntőt a kisvárosi együttes.
Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"
Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.
Elveszítette legjobbját az ETO, csereember lett a nyerőember
Közel hétezer néző előtt játszott a listavezető az Újpest ellen.
A Barcelona elnöke beintett a Realnak, Flick Yamal kapcsán balhézott
A Lionel Messi rekordját megdöntő tinédzser nem csak a mesterhármasa miatt volt középpontban.
Bulvár
Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek
Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.
Magyar Péter sorsa megpecsételődött, a múltban rejlik a 2026-os választás titka
Nagyon nagy tétje van az áprilisi választásnak, de úgy tűnik, hogy van egy eddig számításba nem vett tényező, ami sokat nyom a latba.
Rakétatámadás ért egy luxusszállodát Dubajban, lángokban áll az épület
Több felvétel is készült a támadásról.
Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert
Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet
Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.
Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
Győrben, a szabadhegyi lakótelepen kampányolt a Demokratikus Koalíció elnöke, ott kérdeztük őt.
Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede
A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.
Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban
Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.
Tarjányi Péter: Jeruzsálem és Washington úgy döntött, lezárják a több évtizedes játszmát
A biztonságpolitikai szakértő szerint az elkövetkezendő 12–48 óra sorsdöntő lehet.
DPK-gyűlés Esztergomban: Vegyük el a nemzetárulók szavazati jogát, kezdjük Dobrev Klárával
Tiszás fiatalokkal is találkoztunk a Háborúellenes Gyűlésen.
Pokoli hetek várnak magyarok százezreire: ezt mindenképp el kell kerülniük
A magyarok számára nehéz időszak következik, de a szakértő szerint van segítség.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


