Átadták a Várpalotát elkerülő utat
Már használhatják az autósok a 8. sz. főút Veszprém-Várpalota közötti szakaszát, melynek megépítésével a 8. sz. főút átkelés mentes szakasszá válik Székesfehérvár és Veszprém között.
hirdetés
Az útszakasz két építési ütemben, biztonságos 2×2 sávos kialakítással, 110 km/órás tervezési sebeséggel és fizikai elválasztással épült meg.
Az I. ütem kivitelezése 2014. szeptemberében indult, ennek keretében az 5,9 km hosszú főpálya mellett, 2,4 km egyéb országos, illetve 2,35 km szervizút készült el. Ehhez kapcsolódóanegy külön szintű csomópont épült a 7204. jelű összekötő útnál, az elkerülő szakasz elején körforgalmú csomóponttal. . Az Ősi út keresztezésénél közúti felüljáró, körforgalmú csomóponttal, a Péti útnál közúti felüljáró és a Székesfehérvár-Boba vasúti vonal felett két új vasúti híd vezet át. Az összesen 814 m hosszan megépült zajvédőfalnak köszönhetően csökken a zajterhelés, javul a környékbeliek életminősége.
A II. ütem építése 2016. októberben kezdődött meg.A további a 3,4 km hosszú főpálya mellett, 1,5 km egyéb országos út és 1,9 km szervizút épült ki. Pétfürdőnél külön szintű csomópont létesült két körforgalmú csomóponttal, valamint épült egy gyalogos és kerékpáros felüljáró is. Továbbá felújítottak két meglévő közúti felüljárót is.
A beruházásnak köszönhetően biztonságos, egységes, emelt szolgáltatási színvonalú közlekedés valósult meg Székesfehérvár-Veszprém között, Várpalota mentesül a tranzitforgalom zajától és a levegő szennyezésétől, a Székesfehérvár és Veszprém között közlekedők gyorsabban és biztonságosabban érhetik el úticéljukat.
Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere kiemelte: „Úgy gondolom, hogy Várpalota két része, amelyet eddig elválasztott a 8-as számú út, ma ismét egyesül, és az elkerülő út minőségi változást hoz az életünkbe. Szó szerint fellélegezhetünk, hiszen a város mentesül az áthaladó forgalom zajától és bűzétől. Mától van elkerülő utunk – amit még egyszer köszönünk –, de azért ne kerüljenek el bennünket, mert Várpalota felfedezésre vár! A most átadásra kerülő út a rendszerváltás utáni időszak kimagaslóan legnagyobb beruházása Várpalota és térsége életében, de ezzel nem fejeződnek be sem az útépítések sem az egyéb fejlesztések városunkban.”
A kivitelezést SDD Konzorcium (Dömper Kft.; Subterra – Raab Kft.; Pannon – Doprastav Kft.) végzi, a kivitelezés nettó költsége 21,84 milliárd forint (I. ütem), 6,23 milliárd forint (II. ütem). A beruházás uniós és hazai forrás felhasználásával, a CEF (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz) támogatásával a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg.
VNL
hírek innen, onnan
Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol
A nyári hónapok aszályos időjárása után a hétvégén végre jelentős mennyiségű csapadék hullott Magyarországon. Több...
Ez nagyon kínos: pillanatok alatt összeomlott Trump nagy tűzszünete
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott...
„Egészségtelen és hátborzongató megszállottság” – házkutatást tartottak Ilhan Omar otthonában
A félidős választások előtt három héttel szövetségi nyomozás folyik, ami eltér a szabálytól. Állítólag csalás gyanújával...
Havas Henrik visszatért az ATV-re – Rögtön be is szólt egy műsorvezetőnek
Havas Henrik nem fogta vissza magát az ATV Médiapiac legújabb podcastjában. A Boros Tamással folytatott beszélgetésben többször is élesen...
A milliárdos elit alapjait kereste a NAV rendszerében a Transparency International, nem derültek ki a nevek
Közpénzmilliárdok a hatósági nyilvántartás vakfoltján A Transparency International Magyarország közérdekű adatigénylése nyomán...
Borkai Zsolt lemondott képviselői mandátumáról a győri önkormányzatban
Győr volt polgármestere írásban jelezte távozását a közgyűlés tagjainak és közölte, hogy a statiszta szerepét már nem szeretné...
A VW bemutatta az ID.Buzz Cargo hosszított változatát
Az újdonság megőrizte az ID. Buzz modellcsalád jellegzetes formavilágát, amely a márka legendás első generációs mikrobuszait idézi...
Erre nagyon figyelj készpénzfelvételnél: egy vagyont bukik, aki ezt benézi az ATM-nél
A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben.
Három Fradi-játékos is van a top 10-ben - ők a magyar, a román és a bolgár bajnokság legértékesebbjei
Három Fradi-játékos is van a régió legértékesebb labdarúgói között a CIES legújabb listáján.
Felejtsd el a drága körömerősítőket: ez az egyszerű olaj lehet a szép körmök titka
A körömrepedés és a gél által okozott károsodás már a múlté: ez az olcsó olaj visszaadja a körmök fényét és erejét, és naponta...
Zöld út a magyar nyelv használatának: Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását
Mérföldkőhöz érkezett a kárpátaljai magyarság jogainak rendezése: az ukrán parlament (Verhovna Rada) megszavazta, Volodimir Zelenszkij...
Hogyan ül egy széken? A testtartása elárulja önről az igazságot
Íme, a hat leggyakoribb tulajdonság, amelyek a személyiségjegyeket hivatottak tükrözni, a kreativitástól az ambícióig és az...
Sport
Ti csaló rohadékok, tudjátok, hogy azok vagytok – énekelték a szurkolók a Liverpool és a Man. City rangadója előtt
Várható volt, hogy lesz valami hasonló.
Ezek a játékosok a Liverpool bűnbakjai a Manchester City elleni zakó után
Többen is betliztek a csapatból.
Dzsudzsák Balázs a Fradiváros közpénzmilliárdjaival heccelhette a szurkolókat – videó.
A debreceni szurkolók a „25 milliárdból gerincre nem futotta?” molinóval szúrtak oda.
A Liverpool edzője megszólalt Szoboszlai Dominik sérüléséről, Iraola szerint nehéz lesz bevethető állapotba hozni Szoboszlait
Andoni Iraola Szoboszlai Dominik sérüléséről beszélt.
Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája
Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.
Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló
A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.
Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott
Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.
Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, esélye sem volt a Manchester City ellen
Az utolsó percekre szinte kiürültek az Anfield lelátói.
Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán
Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.
Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot
A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.
Andoni Iraola elmondta, hogy Szoboszlai Dominik miért nem lépett pályára a Manchester City ellen.
Azt nem tudni pontosan, hogy mikor térhet vissza!
MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba
A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.
Bulvár
Végzetes csapást kaphat most a NER
Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú
„Legidősebb lány vagyok. Szeretnék felmondani, mert elegem van és elfáradtam”
„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gye
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya?
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.
Nem minden nyugdíjas kaphatja meg 2027-ben a 13. és 14. havi nyugdíjat, lényeges dologra hívták fel a figyelmet
Erről mindenképp érdemes tudni.
„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát
Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.
Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.
Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.
Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.
Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”
Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r
Megfenyegette Franciaországot Donald Trump, szerinte napokon múlott Németország létezése
Egy demokrata jelöltet is célkeresztbe vett.
Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is
Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


