Apple Pay-botrány: százezreket vettek le a felhasználók bankszámláiról
Egyelőre nincs vége a magyar ügyfeleket érintő káosznak, amit az Apple Pay hibája okozott tegnap estétől kezdődően. Nemrég a magyar pénzintézetek is elkezdték tájékoztatni ügyfeleiket arról, mire számíthatnak azok, akik a rendszer szabálytalan működése miatt, több tízezer forintjukat veszítették el hirtelen.
hirdetés
Ahogy az Index megírta, az Apple Pay tömegesen károsította meg az ügyfeleket azzal, hogy olyan összegeket vont le az emberek kártyáiról, aminek nem volt alapja. A probléma tegnap este jelentkezett. Egyes ügyfelektől néhány száz, illetve néhány ezer forintot vont le a rendszer, de voltak olyanok is, akiket több különböző levonással, összesen több tízezer forinttal károsított meg.
A csúcsot a rendszer hibás működése annál a megkárosított felhasználónál érte el, akitől a Világgazdaság információi szerint 74 alkalommal összesen 550 ezer forintot vont le a rendszer.
Egyenlőre még nem ismert, pontosan mi áll az Apple Pay szabálytalan működésének hátterében. Egyenlőre az valószínűsíthető, hogy a rendszer élő, vagy korábban létezett, de azóta már lezárt előfizetések díjait vonja le az ügyfelektől. Azt, hogy ez a működés pontosan milyen rendszerhiba következménye, esetleg előidézőként érintett-e abban harmadik fél, még nem tudni.
A hazai pénzintézetek felvették a kapcsolatot a fizetési szolgáltatóval, és megjelentek az első ügyféltájékoztatók is a kialakult helyzetről.
Ugyanakkor némelyik bank nem csak tájékoztat, hanem kéri is az ügyfeleitől egy-egy intézkedés megtételét, hogy pénzük biztonságban legyen. A Gránit Bank az alábbi üzenetet küldte applikációjában ügyfeleinek:
Biztonsági okból, AppStore-os visszaélés lehetősége miatt kérjük állítsa 0-ra kártyái online limitét. Valós fizetéséhez limitét bármikor módosíthatja.
A Gránit Bank kérése alapján, a kár megelőzése érdekében tehát érdemes a bankkártyás vásárlások online limitét 0-ra állítani. Ez megakadályozza, hogy az ügyfél a bankkártyájával online tudjon vásárolni, arra a 0-ás limit megtartásdáig sem szándékosan, sem szándékolatlanul, nem lesz lehetősége. Ugyanakkor ez a beállítás nem érinti a hagyományos vásárlások alkalmával, azaz például egy boltban történő bankkártya használatot.
index.hu
hírek innen, onnan
Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért
A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi...
Nem bír a hatalmas mellével, mindent megmutat a dögös műsorvezetőnő
Soraja egy étteremben pakolta ki a gigantikus kebleit.
Bomba cici, semmi nem takarja a világhírű modell csodás almamelleit
Cindy Kimberly elfelejtett melltartót felvenni.
Tengelytörő kátyúk – Budapest legforgalmasabb körútja alig járható
Egyre több a kátyú Budapesten, szinte alig van út, ahol ne tátongna kisebb-nagyobb lyuk, a Hungária körút egyes szakaszait le kellett...
Viszlát kanapék! A pszichológia miatt egy Itáliából származó bútor örökre felválthatja őket?
A masszív háttámlájú nehéz kanapék már nem a legtrendibbek a nappalikban. Először a fix támasztékokat váltották fel az állítható...
Egy apró nyugat-dunántúli falu, amelyet gyógyvize tett különlegessé
Családias hangulat, értékes gyógyvíz és nyugodt környezet fogadja azokat, akik Mesteri felé veszik az irányt. A nyugat-dunántúli...
Milliókat érnek ezek a 200 forintosok, ezért annyira különlegesek
Akinek ilyen 200 forintosai vannak, értékes ritkaságot birtokol!
Híres emberek, akik elveszítették a gyermeküket
A gyermek elvesztése a világ legfájdalmasabb élménye lehet és ez nemcsak átlagembereket érinti, hanem számos hírességet is. Ezek az...
A sci-fi klasszikus, ami ma még aktuálisabb és félelmetesen erős
A sci-fi rajongóknak érdemes újra elővenniük az 1983-as „V” minisorozatot, mert a történet – különösen a média...
Visszatér az egyik legmenőbb divattrend, de ezúttal a téli szezonban is megállja a helyét
Az egyik kedvenc divattrendünk hódít újra.
Ennyi volt, Tóth Gabi megsemmisítő kritikát kapott, Puzsér Róbert tett pontot az ügy végére
Puzsér Róbert teljesen kifordult magából Tóth Gabi fellépése miatt a Fidesz-kongresszuson.
Az év baklövései: Ezek voltak 2025 legmegosztóbb és legbotrányosabb vörös szőnyeges pillanatai
2025-ben sem volt hiány a vörös szőnyeges bakikban és botrányokban!
Sport
Varga Barnabás rögtön egy súlyos pénzbüntetéssel indíthat az új klubjában
Az elnök begurult az AEK-nál.
Az ifjú csodakapus mentette meg 94. perces földöntúli bravúrjával a Barcelonát
Joan García meccsről meccsre dörömböl a spanyol válogatott ajtaján.
A magyar labdarúgó-válogatott Eb-hőse szerződést bont, és feljelenti csapatát – sajtóhír
A klub a fizetési felszólítás határidejére sem rendezte adósságát.
Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó
A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.
Tóth Alex Európa legerősebb bajnokságába igazol
A Ferencváros NB I-es rekordpénzért adja el Tóth Alexet.
Újabb testvérpár esett ki a Liu fivérek után, de így is folytatódhat a magyar sikersorozat
Az olimpia előtt nem minden rivális fekszik rá az Eb-re.
Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr
A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.
A Fradi az 5,8 milliárdra emelt ajánlatot is visszautasította Tóth Alexért
A Premier League-gárda pedig ezen felül még bónuszokat is fizethetett volna.
Kiderült Florentino Pérez nagy terve: Mourinhót akarja a Madrid elnöke
Elképzelhető, hogy Álvaro Arbeloa nem sokáig lesz a Real Madrid vezetőedzője.
Megegyeztek: magyarországi átigazolási rekordért távozik Tóth Alex Angliába
Kerkez Milos számára már jó ugródeszkát jelentett a klub.
Szoboszlai lövéséről áradozott az Európa-bajnok sztárfocista
Ilyen lövést még sosem látott korábban.
A Fradi a Lipcsét tönkreverte, a Liverpoolt megszorította a világhírű szervezet szerint
A világ 704 klubcsapatát rangsorolták.
Bulvár
Ez Orbán Viktor mesterterve, ezzel végleg mattot adhat a Fidesz a Tiszának
Orbán Viktor végig ezt tervezhette.
Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra
A bűnügy nagy vitát kavart az Egyesült Királyságban, a kommentelők több táborra szakadtak.
Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket
Az ikerpár és bátyjuk ellen Kate Whiteman után számos nő tett feljelentést, hogy bedrogozták, megerőszakolták őket.
Földindulás, új vezetője van Észak-Koreának, teljesen átalakul a világ
Sokáig csak suttogtak róla, most viszont egyre több a baljós jel: Észak-Koreában már nem Kim Dzsong Un lehet az igazi főszereplő.
Kincsvadászok: ezt találták egy pasaréti lakás garázsában, mindenki ledöbbent, amikor előkerült
A Kincsvadászokból már megtanultuk, hogy érdemes átnézni a pincéket, garázsokat.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz
Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós uta
Nem találod ki: ezért ülnek a légiutas-kísérők a kezükön repülés közben
Ha utaztál már repülővel, bizonyára megfigyelted, hogy felszálláskor és leszálláskor a légiutas-kísérők mindig a kezükön ülnek – ennek pedig komoly oka van.
Ez az olcsó étel megelőzheti a vastagbélrák kialakulását: egyél belőle egy tányérral hetente, és a tested hálás lesz érte
A vastagbélrák sokáig tünetmentesen fejlődik, mégis ez az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés. Egyre több kutatás mutat rá azonban arra, hogy bizonyos, rendszeresen fogyasztott ételek érdemben befolyásolhatják
Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért inzultusra: Fideszes fiúk, mit gondoltatok, hogy 15 évnyi uszítás összekovácsolja a társadalmat?
Nagy Ervin feleségébe az utcán kötöttek bele.
Ekcéma, pikkelysömör és egyéb bőr-betegségek: A bőrgyógyász szerint erre érdemes figyelni télen
Még jobban megnehezíti a krónikus bőrbetegséggel élők mindennapjait a cudar idő. A bőrgyógyász most elmondja, mire érdemes figyelni.
Cseh Laci hosszú, őszülő hajjal és szakállal: felismerhetetlen a friss fotón
Cseh Lacira alig lehet ráismerni Instagramra feltöltött, friss fotóján.
Ezért április 12-én lesz a választás, ez el is döntötte, hogy Tisza vagy a Fidesz nyer-e, váratlan dolgot mondott a szakértő
Bár a naptár több lehetőséget is kínált, a választott időpont mögött felsejlik egy tudatos politikai stratégia.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


