Ezt olvasta már?

0

Amerikai választások - Demokraták két államban is a voksok újraszámolását követelik

A keddi voksoláson eredetileg alulmaradt demokrata politikusok Floridában és Georgiában a szavazatok újraszámolását követelik, Florida már készen áll is áll a voksok kézi újraszámolására.


hirdetés

Floridában Bill Nelson demokrata párti szenátor 17 ezer szavazattal maradt alul kihívójával, Rick Scott, eddigi floridai kormányzóval szemben, és mivel az állam törvényei lehetőséget adnak arra, hogy 0,5 százalékos, vagy annál kisebb arányú szavazatkülönbség esetén újraszámolást lehet kérni, a 76 éves Nelson szerdán megindíttatta a folyamatot. "Figyelembe véve, hogy Florida nagy területű állam, úgy becsüljük, hogy egyes körzetekben még nem sikerült megszámlálni valamennyi voksot, ezért szükséges új eljárás" -jelentette ki csütörtökön este Marc Elias ügyvéd, Bill Nelson kampányának munkatársa. Rick Scott szóvivője, Chris Hartline már szerdán kifejtette: "a választásnak vége, Bill Nelson elkeseredetten ragaszkodik valamihez, ami a számára már nem létezik". Csütörtökön kiadott közleményében Scott kampánycsapata a többi között leszögezte: Nelson "a következőkben már azt fogja hangoztatni, hogy az oroszok ellopták tőle a választást".

Rick Scott eddigi kormányzó két ciklusban irányította a déli államot, ezért a törvény szerint nem jelöltethette magát újra. A kormányzói palotáért Ron DeSantis, a Donald Trump támogatását élvező republikánus képviselő és a főváros, Tallahassee demokrata párti polgármestere, a 39 éves afroamerikai Andrew Gillum szállt versenybe. Gillum a választás estéjén elismerte vereségét, ám csütörtök estére megváltoztatta a véleményét. Kommunikációs igazgatója, Johanna Cervone közleményben szögezte le: kedd este óta "világossá vált, hogy sokkal több a megszámlálatlan szavazat, mint eredetileg jelentették. Gillum a kampányát a nép érdekében folytatta, és elkötelezettek vagyunk valamennyi floridai szavazat megszámlálása iránt". A közleményben azonban nem esett szó arról, hogy a polgármester visszavonja-e kedden tett nyilatkozatát, melyben elismerte vereségét.

Elemzők arra számítanak, hogy megismétlődhetnek a 2000-ben tartott elnökválasztás jelenetei: amikor a George W. Bush republikánus és Al Gore demokrata párti elnökjelöltekre leadott szavazatokat kellett újraszámolni, mert Gore nem fogadta el az eredményt. Akkor végül a legfelsőbb bíróság hozott döntést, kimondva, hogy 537 szavazattöbbséggel Bush nyerte meg a választást. Megjegyzendő egyébként, hogy most is ugyanazokban a dél-floridai választókerületekben kérnek újraszámlálását, ahol 18 évvel ezelőtt.

Marco Rubio floridai republikánus szenátor csütörtökön egy sor Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyekben a most vitatott körzetek választási igazgatója, Brenda Snipes irodájának elmúlt évekbeli ellentmondásos döntéseit felsorolva azt sugalmazta, hogy a demokraták manipulálni akarják a szavazás eredményét.

A Floridával szomszédos Georgiában is újraszámlálás várható: a kormányzóválasztáson alulmaradt demokrata párti Stacey Abrams nem elégedett az eredménnyel. Abrams a szavazatok 48.73 százalékát kapta, míg republikánus vetélytársára, Brian Kempre a szavazók 50.33 százaléka szavazott. Abrams, aki azt remélte, hogy az Egyesült Államok történetének első afroamerikai női kormányzója lesz, azzal vádolta meg a republikánus győztest, hogy 35 ezer afroamerikai szavazó regisztrálását technikai nehézségekkel ellehetetlenítette, amit Kemp határozottan tagad. Abrams ügyvédje, John Chandler csütörtöki sajtóértekezletén közölte: "addig pereskedünk, amíg valamennyi szavazatot meg nem számolják".







0
0
0

hírek innen, onnan

Suzukikat kínoztunk a ZalaZone-on, köztük az új Across-t is: előnyben a 4X4

A ZalaZone járműipari tesztpályán olyan körülmények között tehettük próbára az autókat, amilyenekkel egy hétköznapi tesztvezetésen...

Elítélték a magyar nőt, aki elrabolta és 10 éven át bújtatta lányát annak apja elől

Felfüggesztett börtönre és foglalkozás gyakorlásától való eltiltásra ítélték a nőt, aki egy évtizedig akadályozta az olasz apa és...

Váratlanul rátört a randevúzó párra a Házasság első látásra pszichológusa, a dacos férjnél betelt a pohár a nyers bírálat után

Hívatlan vendég érkezett a falmászóterembe A TV2 realityjének döntő hete nem várt feszültséggel indult, amikor...

Tarr Zoltán nekirongyolt az Orbán-kormány médiapolitikai örökségének – Visszavonják a szimbolikus jelentőségű keresetet

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet üdvözölte a magyar kormány döntését, amelynek értelmében...

Horvátország eldugott halászvárosa ősszel mutatja meg igazi arcát

Komiža, Vis szigetének bájos halászvárosa ősszel mutatja meg igazi arcát: macskaköves utcák, különleges naplementék és autentikus...

4 csillagjegy, akinek egy régi álma válhat valóra októberben

Négy csillagjegy számára különleges fordulatokat hozhat október: egy régi vágy végre elérhető közelségbe kerülhet, és új...

Azonnali bejelentés érkezett Lengyelországból – Varsó Oroszországot sejti a szabotázs mögött

Németországban elfogtak két török állampolgárt a lengyelországi Starlink-állomáson keletkezett tűz miatt, a szabotázs mögött Varsó...

Történelmi eladás az NBA-ben: Michael Jordan mezt vettek 4,5 milliárd forintért

Újabb elképesztő rekord dőlt meg a sportrelikviák piacán: több mint 4,5 milliárd forintnak megfelelő 14 millió dollárért talált...

Tudod, miért nem ér le a padlóig a nyilvános WC-fülkék ajtaja? Meglepően logikus oka van

Biztosan észrevetted már, hogy a bevásárlóközpontokban, éttermekben vagy más nyilvános helyeken található mosdókban a fülkék ajtaja...

Nyolcmillió dollárt keresett AI-zenékkel egy férfi úgy, hogy a rajongói is robotok voltak

Michael Smith az AI-jal generált dalokat is botokkal hallgattatta, ami csak elsőre tűnhetett jó ötletnek. A férfi ugyan busás bevételre...

Fél évvel a választás után értékeli a helyzetet Orbán Viktor

Orbán Viktor a Bayer Show-ban ad interjút, amelyben a választások óta eltelt fél év fejleményeit értékeli. A volt miniszterelnök a...

0

Sport

Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája

Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.

Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló

A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.

Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott

Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.

Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot

A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.

0
0

Bulvár

Végzetes csapást kaphat most a NER

Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú

„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát

Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.

Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót

Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.

Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé

De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.

Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát

Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.

Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”

Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r

A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól

Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is

Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.

Idősotthonba került a legendás színésznő: könnyek között vallott arról, mit bánt meg a leginkább az életben

Egy csendes idősek otthonában tölti a mindennapjait az egykor ünnepelt színésznő, aki mögött nehéz életút áll. Bár ma is aktívan tartja a kapcsolatot a külvilággal, egy régi döntése a mai napig kísérti. Vissz

Aggasztó térképen tűnt fel Magyarország, Sopron kellene nekik

Óriási nemzetközi felháborodást váltott ki az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezetője, aki olyan Nagy-Németország térképet posztolt, amely Magyarországtól Sopront és a dunántúli

0