A veszprémi Pannon Várszínház nagy dobással készül a következő évadra
A bemutatók között lesz a Béke presszó című darabé is, ennek különlegessége, hogy a Vad Fruttik zenéje csendül fel - közölte a színházigazgató csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatóján. - Veszprémi Napilap -
hirdetés
Vándorfi László elmondta, hogy az évad során bemutatják Szirmai Albert, Bakonyi Károly, Gábor Andor Mágnás Miska című operettjét, Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt és Békeffi István, Stella Adorján Janika című vígjátékát. A teátrum műsorra tűzi Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című művének színpadi változatát, valamint a Vad Fruttik, Likó Marcel és Géczi János közös alkotását, a Béke presszó című zenés játékot.
Az igazgató arról beszélt, hogy a Mágnás Miska című operettben “alapvető embertípusok” tűnnek fel, akiket a stílusuk, a ruházatuk karakteresen jellemez. Hozzátette: az alsóbb társadalmi rétegektől kezdve az arisztokratáig sokféle ember megjelenik a műben, amelyben a félreértések számos komikus helyzetet szülnek.
Egy kapcsolat fázisai
A Jövőre veled ugyanitt című kétszereplős játék egy szerelmi kapcsolatot mutat be bizonyos fázisokban. Az extrém szituációk “megfacsarják a nézők szívét”, akik a történet során könnyen magukra ismerhetnek – fogalmazott Vándorfi László.
A színház soron következő bemutatója a Janika című vígjáték, melynek főszerepét Békeffi István feleségének, Turay Idának szánta. Stella Adorján a film forgatókönyve alapján írta meg a mű színpadi változatát. Az előadásban fontos szerepe van a hitelességnek, hiszen a női főszereplő a saját kamasz fiát alakítja a férje és a család előtt – fogalmazott a színházigazgató.
Vándorfi László közölte: a Bűn és bűnhődés című mű színpadi változata a Pannon Várszínház műhelyében készül, érdekessége, hogy kizárólag élőzene hangzik el az előadásban.
Relatív idő darabja lesz a Béke presszó
A Béke presszó című zenés játék, melynek szövegkönyve most íródik, az inotai Béke Művelődési Házban játszódik. Az előadás során az idő relatívvá válik, nem egyértelmű, hogy a múltban vagy a jelenben vagyunk-e – fejtette ki az igazgató. A nézők egy abszurd szituációkkal tűzdelt, romantikus előadásra számíthatnak – fűzte hozzá.
Forrás: hirado.hu
hírek innen, onnan
Elindult a visszaszámlálás. Bejelentette a TV2 a nagy hírt, ez mindenkit érinteni fog
Már csak három nap, és új sorozat érkezik a TV2 képernyőjére! A Keselyű című produkció egy sikeres rádiós-műsorvezető történetét...
Itt a nagy bejelentés. ByeAlex megmutatta új szerelmét, romantikus fotókon szerepelnek együtt
Úgy tűnik, ismét rátalált a szerelem ByeAlexre! Az énekes ezúttal nem egy új dallal, hanem magánéletének egy különleges pillanatával...
Schmidt Mária nevét írták a Budapestre költözött orosz dezinformációs lap élére: a történész reagált a történtekre
Magyar név a nemzetközi szankciók alá vont oldal impresszumában A magát független európai médiaprojektként hirdető,...
Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel
Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.
Máris talált újabb egymilliárd eurót Brüsszelben Magyar Péter – de mi lesz a napi egymilliós bírsággal?
Uniós csúcsra érkezett a miniszterelnök.
„Sokak boldogulását feladtuk kevesek jólétéért” – Nagy Imre unokájával, Jánosi Katalinnal beszélgettünk
Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin családi emlékeiről, az 1956 utáni megtorlásokról és arról beszélt, mit gondolna nagyapja a mai...
Ez a legkoszosabb ülés a repülőn
Kevesen gondolnak bele, hogy már az ülőhely kiválasztásával is befolyásolhatjuk, mennyire tesszük ki magunkat fertőzéseknek egy...
A külügy szerint Bánki Erik kért diplomata-útlevelet a Hungast tulajdonosának
A fideszes politikus tagadja, hogy személyesen járt volna közben az okmányért az óbudai korrupciós botrányban érintett cég tulajdonosa...
Bánki Erik a Hungast-vezérnek is kért diplomata-útlevelet, noha tagadja kapcsolatát a céggel
A fideszes politikus azt ugyanakkor elismerte, hogy a családjának kért diplomata-útlevelet.
Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen
Csütörtökön és pénteken Brüsszelben ülnek össze az uniós vezetők, akiknek egyszerre kell választ találniuk a magas energiaárakra, a...
Lemondásra szólította fel Zelenszkij elnököt a világ leggazdagabb embere
Távozásra szólította fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Elon Musk techmilliárdos.
Orbán Viktor feleségéhez köthető szervezeteknek is adott bőkezű támogatásokat Mészáros cége
A Direkt36 birtokába került iratok szerint két Lévai Anikóhoz köthető szervezet több tízmilliós támogatást kapott az állami...
Sport
Új részletek derültek ki a Gulácsi Péter otthonában történt fegyveres rablásról
Szörnyű stressz érte a magyar kapust és családját.
Mutatjuk Lamine Yamal cselét, de félő, hogy beleszédülsz a látványba!
Ezen ámul most az internet.
Egy friss videó szerint guberáló lett a háromszoros olimpiai bajnok legendából
Fénykorában a világ egyik legjobb bunyósa volt.
Megszólalt az Orbán-kormány volt minisztere, akit Ruszin-Szendi Romulusz javasolt klubelnöknek
Megválasztását a Tisza-kormány új jogszabálya sem veszélyezteti.
Kerkez Milos a BL-meccs előtt tálalt ki Szoboszlai Dominikról: ezt nem szereti a Liverpool-sztárja
A védő azt is elárulta, hogy van most Szoboszlai Dominik.
Marco Rossi fogja a fejét, piszok nehéz helyzetbe került a magyar válogatott
Lecsapott az UEFA.
Olyan történik a Ferencvárossal, amire eddig még sohasem volt példa
Vajon fordulat áll be, vagy marad minden az eddigi kerékvágásban?
Mourinho nem játszatja, máris távozhat a Real Madrid nyáron igazolt csillaga
Egy hónap alatt 8 perc jutott neki.
Lamine Yamal bűvészmutatványán ámul a spanyol sportsajtó
A BL-ben varázsolt a Barcelona csillaga.
Érdekes pletyka kezdett terjedni Shakira szerelmi életéről
Állítólag több van köztük barátságnál.
A PSG idegenben szórta meg a Manchester Cityt; a Real Madrid hihetetlen feltámadást mutatott be
Nagyon sok gól született a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Bulvár
Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről
Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.
Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben
Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag
Mínusz 15 fokkal támad az első téli nap: itt a hatalmas fordulat az időjárásban, már biztos
Megszólaltak a meteorológus, így tőr be a tél Európába.
Kivégzett egy huszonéves lányt egy férfi Szolnokon, majd napokig az erkélyen rejtegette a holttestét
Tizenhét év fegyházra ítélték a nő volt barátját.
Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét
Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv
Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen
A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.
„A legjobb mutyi az, amit senki sem lát” - Bődületes Fidesz-paródia került ki az internetre, ezen röhögnek most a magyarok
Ismét Radics Peti ment neki nagy erővel a Fidesznek.
Hozzányúl a Tisza az egyik legfontosabb nyugdíjszabályhoz: sok idősnek jelenthet komoly pluszpénzt a változás
A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint 2027 januárjától 120 ezer forint lenne a teljes öregségi nyugdíj minimuma.
Keményen kioktatták az emberek Nagy Ferót az alacsony nyugdíja miatt: tényleg ez az oka?
Annyi biztos, hogy Nagy Ferónak is elég kevés a nyugdíja, és az embereknek meg is volt erről a véleménye.
Leállították a vízpótlást, nem tudják, mi lesz jövőre: kritikus helyzetben a tatai Cseke-tó
Nyáron mínusz 120 centiméteres volt a vízállás, ennél jelenleg jobb a helyzet Tatán, azonban a vízpótlást leállították. Az aszály a helyeik egyik kedvenc horgásztavára, a Cseke-tóra is hatott.
Októberi pénzhoroszkóp: 3 csillagjegynek nagy összeget jósolnak, egyikük különösen szerencsés lehet
Vajon a te jegyed is köztük van? Az októberi pénzhoroszkóp három csillagjegyet emel ki, de egyiküknek a többieknél is nagyobb meglepetést ígér.
„A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról
A februári győri halálos baleset mai tárgyalásán az egyik tanú elmondta: egy elé vágó autós provokálhatta a luxusautó sofőrjét, aki az őt megelőző riválist akarhatta „legyorsulni.”

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


