Ezt olvasta már?

0

A súlyemelő öv hasznossága és használatának módja

A súlyemelésben is számos olyan eszköz létezik, amely a sport jellegzetességeit és speciális mozgásanyagának helyes kivitelezését támogatja, valamint próbálja mentesíteni az ember gerincét és derekát a sérülések elkerülése érdekében.


hirdetés

A súlyemelő öv is ilyen eszköz, amelyet leginkább a versenysportolók használnak az olimpiai súlyemelés, valamint erőemelés területén.

Ma már sokkal elterjedtebb az alkalmazása a jótékony hatásainak köszönhetően, a hobbi sportolók is elkötelezték magukat a használata mellett. Azonban nem elegendő megvásárolni az adott edzést segítő eszközt, hanem tudni kell használni is, mivel helytelen viselése ugyanannyira rossz, ha nem rosszabb, mint a használatának mellőzése.

 

A súlyemelő öv feladatai

 

Mindenekelőtt elsődleges fontosságú a helyes használat elsajátítása, és tudatában lenni annak, hogy mikor és kinek is szükséges alkalmaznia. A SamanSport.hu-nál kapható súlyemelő övek alapvető feladatai közé tartozik a hát alsó részének tehermentesítése, azaz a rá nehezedő nyomás csökkentése, mozgás tekintetében akkor, amikor a súlyemelő a nagy súlyt emelve kiegyenesedik. Mindemellett a fej fölötti kiemelés vagy munkavégzés esetében fellépő túlzott hiperextenzió megakadályozása is a feladata, amely káros lehet a gerincoszlopra nézve.

Az öv hatására a hasüreg tartalma összenyomódik, a hasűri nyomás pedig megnövekszik, így megfelelő a támogatottság a hát alsó csontjainak, valamint a gerincmerevítő izmok munkája alátámasztott lesz. A hiperextenzió elleni védelem úgy valósul meg, hogy az alsó hát körül szinte masszív falat képez, így korlátozza a hát mozgását és megakadályozza a kicsavarodását vagy oldalra dőlését egyaránt. Mindemellett a súlyemelő övet viselő tudatában lesz teste pozíciójának és elhelyezkedésének, mivel az öv a bőrrel érintkezve közvetlen információkat tud továbbítani.

 

A súlyemelő öv használatának jellegzetességei

 

Használata akkor a legoptimálisabb, ha a viselője kifejezetten szorosan veszi fel. A súlyemelő övnek - szorossága miatt - vérnyomásnövelő hatása van, így nem szabad sokáig magán hagynia az embernek. Az alábbi helyzetekben lényeges a használata: maximális terhelés alkalmazásakor, mondjuk guggolásnál vagy felhúzásnál, valamint fej fölötti munkánál, például nyakból nyomásnál. Más gyakorlatoknál használata felesleges és értelmetlen. Kezdők esetében, akik még nem dolgoznak nagy súllyal, vagy technikájuk nem tökéletes, nem ajánlatos az öv használata.

 

Első alkalommal történő és pontos felhelyezése szakértői tudást igényel, így annak érdekében, hogy megfelelően helyezd fel és a meghatározott gyakorlatoknál használd, mindenképpen hozzáértő véleményét és segítségét kell kérned.

 

Amennyiben szeretnél te is támogatást szerezni a súlyemelő gyakorlatok végzése alkalmával, akkor keresd fel a SamanSport.hu weboldalát, ahol számos eszköz közül válogathatsz.

(X)







0
0
0

hírek innen, onnan

Megindult a BUX, egyetlen nagyágyú húzta magával a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.

Ezen a vidéki településen él a legendás magyar műsorvezető, Dömsödi Gábor: a TV-s ma már polgármester

Közel 48 százalékos részvétel mellett választották meg Pásztó új polgármesterét. Magyar Péter és Hajdú Péter is gratulált a...

11 600 forintért vett kriptobányász gépet egy orosz Reddit-felhasználó, aztán jött az igazi meglepetés

Tesztelés nélkül tudta csak megvenni a markpronkin nevű orosz Reddit-felhasználó azt a kriptobányász gépet, amiben az Nvidia kilenc darab...

A bíróság kiengedte a börtönből a feleségét megerőszakoló férfit, hónapokkal a szökése után fogták el a rendőrök

A férfi korábban már közel egy évtizedet ült börtönben hasonló bűncselekmény elkövetése miatt.

A Verso, amely egymillió kilométer után kezdett belelendülni

Vannak típusok, amelyeknél a 200 ezres futásteljesítményt már igyekeznek titkolni a tulajok, például amikor eladósorba kerül a gép....

Tíz éven át bújtatta kislányát olasz apja elől egy mezőtúri nő, felfüggesztett börtönt kapott

A most 15 éves kislány úgy nőtt fel, hogy nem járhatott sem óvodába, sem iskolába.

Valósággal kilőtt az OTP a tőzsdén: elképesztő csúcsra húzta fel a BUX-ot a bankpapír

„A BUX 0,9 százalékos emelkedéssel 142 940 ponton zárt hétfőn. A budapesti tőzsdét a 3,3 százalékot emelkedő OTP papírok húzták fel...

Putyin segítene Trumpnak, de a szétlőtt finomítók közbeszólnak: nem tud elég dízelt exportálni Oroszország

A megrongált finomítók miatt Moszkva nem tud annyi dízelt exportálni, amennyi megmenthetné Trump terveit és érdemben csökkentené az...

Csak kattog, de nem fűt a radiátor: ez rögtön segít, nem kell egyből szerelőt hívni

A légtelenítés jöhet szóba első lépésként, de vannak más megoldások is, amik megszüntetik a kattogást.

Nem várt híreket kapott Lengyelország

Késni fognak az amerikai fegyverszállítások Lengyelországba, köztük a Patriot légvédelmi rendszerhez szánt rakéták is.

Régen minden ablakban virított: 3 klasszikus szobanövény, amit kár volt elfelejtenünk

Neked is ismerős az az érzés, amikor meglátsz egy növényt, és hirtelen eszedbe jut róla a nagymamád konyhája vagy az otthoni...

0

Sport

Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája

Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.

Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott

Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.

Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló

A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.

Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, esélye sem volt a Manchester City ellen

Az utolsó percekre szinte kiürültek az Anfield lelátói.

Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán

Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.

Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot

A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.

MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba

A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.

0
0

Bulvár

Végzetes csapást kaphat most a NER

Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú

„Legidősebb lány vagyok. Szeretnék felmondani, mert elegem van és elfáradtam”

„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gye

Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya?

Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.

„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát

Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.

Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót

Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.

Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát

Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.

Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé

De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.

Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”

Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r

Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is

Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.

A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól

Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

0