Ezt olvasta már?

0

A rasszizmustól és az idegengyűlölettől óvott az Európa Tanács elnöke Pécsett

Donald Tusk-ot díszdoktorrá avatták a Pécsi Tudományegyetemen

Hitet tett az Európai Unió mellett és méltatta a közösség értékeit az Európai Tanács elnöke pénteken a baranyai megyeszékhelyen, ahol díszdoktorává avatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE).


hirdetés

– Hiszek az Európa Unió jövőjében és céljában az euroszkepticizmus jelenleg érzékelhető trendje ellenére is – jelentette ki Donald Tusk. A korábbi lengyel miniszterelnök a doctor honoris causa címről szóló oklevél átvétele után személyes hangú köszöntőjében több irodalmi és zenei példát említve méltatta a magyar kultúrának a saját és honfitársainak életében betöltött szerepét, és úgy fogalmazott: „európainak lenni ok a büszkeségre”.

Véleménye szerint Európának továbbra is megvan az esélye arra, hogy a jövőben is „a világ legjobb helye”, a szabadság és kultúra egyedülálló, különleges területe legyen.
Donald Tusk azt mondta: a migrációs válság „az agresszív szomszédoktól” érkező fenyegetéssel együtt egyszerre mutatta meg az európaiaknak, hogy a közös terület és a közös határok mit jelentenek. Ahogy meg kell védenünk külső határainkat, ugyanúgy meg kell védenünk országainkat a rasszizmustól és az idegengyűlölettől – hangoztatta az Európai Tanács elnöke.
Álláspontja szerint meg kell próbálni összebékíteni a biztonság iránti igényt a szabadsággal, és az ellenőrzés iránti igényt a nyitottsággal.
Európa kulturális jelenség is - mondta az Európai Tanács elnöke. Stefan Chwin lengyel író sorait idézve azt mondta: az európai városok központjában álló városháza és a piactér a kontinens védjegyét jelentik, úgy, ahogy a múltban a székesegyházak sok kilométerről látható tornyai jelentették a védjegyet. Ezt a hármasságot Donald Tusk a felsőoktatásra és a tudományokra utalva az egyetemmel egészítette ki, hangsúlyozva, hogy Pécs – legrégibb magyar egyetemével, nevében az öt templommal – méltó arra, hogy Európa metaforája legyen.
A lengyel Európa-politikus hangsúlyozta: Európa a politikai értékek közössége is. Ezen értékek között – tette hozzá – mindig a szabadságot teszi első helyre. Megjegyezte: nem mindenki ért egyet ezzel a sorrenddel. Számára a legfontosabb európai értékeket változatlanul az emberi és polgári jogok, a szólás- és lelkiismereti szabadság, a jogállamiság, valamint a kisebbségi jogok tisztelete jelentik. Továbbélésüket – véleménye szerint – kizárólag a liberális demokrácia garantálja.
A pécsi egyetem korábban az MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint az Európai Tanács elnökének díszdoktori címre felterjesztésben az áll: a történész végzettségű lengyel politikus hazai és európai életműve szorosan kötődik a magyar, a regionális és az európai történelemhez, és Donald Tusk méltó arra, hogy elnyerje ezt a címet.
Kifejtették: Donald Tusk volt az első olyan európai politikus, akinek kelet-közép-európaiként „egy nem könnyű korszakban vezető szerep jutott az egyesült Európa élén”. Egyben egyike azoknak az európai államférfiaknak, akik mindig is segítették a visegrádi országok együttműködését.
Bódis József rektor az idén alapításának 650. évfordulóját ünneplő pécsi egyetem jubileumi eseményeinek zárórendezvényén reményének adott hangot, hogy Donald Tusk díszdoktorrá avatásával a PTE tovább erősödik, egyúttal fontos feladatnak nevezte az intézmény nemzetközi kapcsolatainak erősítését.

Ahogy meg kell védenünk külső határainkat, ugyanúgy meg kell védenünk országainkat
a rasszizmustól és az idegengyűlölettől – hangoztatta az Európai Tanács elnöke.

Forrás: MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

A nyári hónapok aszályos időjárása után a hétvégén végre jelentős mennyiségű csapadék hullott Magyarországon. Több...

Ez nagyon kínos: pillanatok alatt összeomlott Trump nagy tűzszünete

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott...

„Egészségtelen és hátborzongató megszállottság” – házkutatást tartottak Ilhan Omar otthonában

A félidős választások előtt három héttel szövetségi nyomozás folyik, ami eltér a szabálytól. Állítólag csalás gyanújával...

Havas Henrik visszatért az ATV-re – Rögtön be is szólt egy műsorvezetőnek

Havas Henrik nem fogta vissza magát az ATV Médiapiac legújabb podcastjában. A Boros Tamással folytatott beszélgetésben többször is élesen...

A milliárdos elit alapjait kereste a NAV rendszerében a Transparency International, nem derültek ki a nevek

Közpénzmilliárdok a hatósági nyilvántartás vakfoltján A Transparency International Magyarország közérdekű adatigénylése nyomán...

Borkai Zsolt lemondott képviselői mandátumáról a győri önkormányzatban

Győr volt polgármestere írásban jelezte távozását a közgyűlés tagjainak és közölte, hogy a statiszta szerepét már nem szeretné...

A VW bemutatta az ID.Buzz Cargo hosszított változatát

Az újdonság megőrizte az ID. Buzz modellcsalád jellegzetes formavilágát, amely a márka legendás első generációs mikrobuszait idézi...

Erre nagyon figyelj készpénzfelvételnél: egy vagyont bukik, aki ezt benézi az ATM-nél

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben.

Három Fradi-játékos is van a top 10-ben - ők a magyar, a román és a bolgár bajnokság legértékesebbjei

Három Fradi-játékos is van a régió legértékesebb labdarúgói között a CIES legújabb listáján.

Felejtsd el a drága körömerősítőket: ez az egyszerű olaj lehet a szép körmök titka

A körömrepedés és a gél által okozott károsodás már a múlté: ez az olcsó olaj visszaadja a körmök fényét és erejét, és naponta...

Zöld út a magyar nyelv használatának: Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását

Mérföldkőhöz érkezett a kárpátaljai magyarság jogainak rendezése: az ukrán parlament (Verhovna Rada) megszavazta, Volodimir Zelenszkij...

Hogyan ül egy széken? A testtartása elárulja önről az igazságot

Íme, a hat leggyakoribb tulajdonság, amelyek a személyiségjegyeket hivatottak tükrözni, a kreativitástól az ambícióig és az...

0

Sport

Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája

Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.

Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló

A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.

Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott

Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.

Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, esélye sem volt a Manchester City ellen

Az utolsó percekre szinte kiürültek az Anfield lelátói.

Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán

Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.

Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot

A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.

MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba

A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.

0
0

Bulvár

Végzetes csapást kaphat most a NER

Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú

„Legidősebb lány vagyok. Szeretnék felmondani, mert elegem van és elfáradtam”

„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gye

Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya?

Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.

„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát

Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.

Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót

Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.

Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát

Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.

Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé

De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.

Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”

Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r

Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is

Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.

A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól

Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

0