A kapcsolatot cseréld, ne a társad!
A házasság megítélésében bekövetkezett hazai szemléletváltásról, a közösségi média párkapcsolatokra gyakorolt hatásáról, valamint a meglévő házasságok megújítási gyakorlatáról tartottak ma könyvbemutatóval egybekötött sajtóbeszélgetést az Aranytíz Kultúrházban.
hirdetés
A beszélgetés alapjául dr. Mihalec Gábornak a Harmat Kiadó gondozásában most megjelent, Házasság 2.0 című kötete szolgált, amely a házasságok újraépítésében, a krízisben lévő párok problémáinak kezelésében kíván segítséget nyújtani.
Dr. Herjeczki Kornél a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója az esemény kapcsán elmondta, hogy a több mint tízéves mozgalom tapasztalatai szerint növekvő a társadalomban a nyitottság a házassági kérdésekben való párbeszédre: erősödik mind a segítségkérés, mind a segítségnyújtás gyakorlata. 2018-ban az előző évihez képest 39 %-kal több, már száz település kapcsolódott be a házasság hete eseményeibe 300 programmal, 20 ezernél is több résztvevőt elérve. A házasság hete regionális szervezőinek körében készített idei felmérés szerint is megmutatkozik, hogy az eseménysorozattal megszólított csoportok között az utóbbi években egyre határozottabban jelenik meg a 35-40 éves korosztály. Annak a generációnak a tagjai, akik adott esetben megfáradva a kapcsolatban változást szeretnének. Erre ad nagyon jó alternatívát ez a kötet, amely a meglévő kapcsolat minőségének változtatására épít.
Herjeczki Kornél kiemelte: máshogy kell a házasságokkal foglalkozni, mint akár tíz évvel ezelőtt. Az egyik legmarkánsabb változásként a közösségi média párkapcsolatokra gyakorolt hatását említette, amely egyrészt a valós kapcsolatokra fordított idő csökkenését, másrészt a könnyen elérhető múltbeli kapcsolatok felelevenítésének vagy az új kapcsolatok gyors létesítésének kockázatát hordozza, valamint a közösségi média által sugallt idealizált kép és a meglévő kapcsolat közötti szakadék miatt jelent komoly kihívást. A körülmények változásával a meglévő kapcsolatainkhoz való hozzáállásnak is meg kell változnia, hogy ezzel a kihívással szembe tudjunk nézni – figyelmeztetett.
A házasságkötések száma Magyarországon 2010 és 2016 között mintegy 46%-kal nőtt. A 2016-os kutatások szerint hazánkban a közvélemény elfogadja az élettársi kapcsolatot, a preferenciákban azonban továbbra is a házasságot tartja ideális párkapcsolati formának: tízből kilencen ezt az életformát tartják követendőnek. Míg a válások számát tekintve a rendszerváltás utáni években 22-25 ezer között mozgott a válások száma, addig 2010 óta csökkenő tendencia figyelhető meg ezen a területen: 2016-ban már nem érte el a húszezret a válások száma. Mint dr. Makay Zsuzsanna, a KSH
Népességtudományi Kutatóintézet demográfusa elmondta: érdekes jelenség az is, hogy növekszik a házasság időtartama, a házastársak egyre később válnak el. 2016-ban a válásokkal végződő házasságok átlagosan 14,7 éve tartottak és a statisztika szerint a 2016-ban kimondott válások közel egyharmada húszéves vagy még hosszabb házasságnak vetett véget. A népesség körében a válás elfogadottsága is csökkent. A kutatásokban szereplő kérdéssel – miszerint „a házasság élethosszig tartó kapcsolat, és nem érhet véget” – 2005-ben a férfiak 30% értett egyet, addig 2016-ban pedig már 41%-uk vallotta ugyanezt. A nők körében az egyetértők aránya 28%-ról 35%-ra emelkedett.
A középgenerációnál a meglévő kapcsolat megmentésére irányuló fokozott igény az utóbbi években a párterápiás gyakorlatban is megjelent. Mint dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta, a Házasság 2.0 című kötet szerzője is megerősítette, míg néhány évvel ezelőtt a megcsalás volt a fő terápiás problémakör, addig ma elsősorban a már 15-20 éve házasságban élő negyvenes párok szeretnék a kapcsolat kiüresedése miatt megtalálni a rejtett tartalékot, amitől újra örömtelivé, tartalmassá válhatna a házasságuk.
– Az érzelmek irányításra szorulnak. Ha döntéseket hozunk, kitartunk bennük, egy idő után az érzelmek újraszerveződnek, és beállnak a döntéseink mögé – mondta el a terápiás módszer kapcsán a szakember. Ez segíti a párokat, hogy nyitottá váljanak azoknak a rejtett viselkedési, konfliktuskezelési mintázatoknak a felismerésére, amelyeket addig a párkapcsolatban követtetek. Vizsgálatok szerint a párok 69%-a három év múlva is ugyanarról vitatkozik ugyanazon a módon. Ezt a tudattalan „koreográfiát” felderítve, konstruktívabb mintázatokkal felülírva és azt begyakorolva lehet a kapcsolatban egy tudatos szintre lépni, amikor a pár hatalmat nyer a saját kapcsolati sorsának irányítása felett.
Mint elmondta: azok a párok dolgozzák fel sikeresen a traumájukat, akik szembenéznek a valósággal, vállalják a felelősség rájuk eső részét, feltárják azokat a működési mechanizmusokat, amelyek sebezhetővé tették a kapcsolatukat. Emellett újraépítik az egymáshoz való kötődésüket, új konfliktuskezelési mintákat sajátítanak el, új szokásokat és rituálékat alakítanak ki, és komoly döntéseket hoznak. Nem a rossz párválasztástól, a szerencsétől vagy a szülőktől kapott mintáktól függ a kapcsolatunk sorsa. Lehetőségünk van megváltoztatni a hozzáállásunkat, amely generációkra határozza meg egy család sorsát. Mert így már olyan konstruktív viselkedési mintákat adhatunk tovább a gyermekeinknek, amelyek generációs családi átok helyett sok generációra kiható családi áldássá lehetnek.
hírek innen, onnan
Úgy elkapkodták az iPhone Duókat, hogy már csak november vége felé vannak szállítási idők
Villámrajtot vett az iPhone Duo előrendelése, az első készletek pedig percek alatt kimerültek, így a szállítási határidők már november...
Volodimir Zelenszkij szerint nagyon jó találkozója volt Magyar Péterrel, megfontolja a meghívását
Az ukrán elnök szerint mindkét ország számára fontosak a jó kapcsolatok.
Visszahoznák azt, amiért milliók szerették meg a Forma–1-et
Komoly fordulat körvonalazódik a Forma–1 technikai szabályozásában. Mohammed ben Szulajm, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke...
Valóságos kriptoüzletágat épít a Deutsche Bank
Néhány héten belül elindítja első digitáliseszköz-szolgáltatását a Deutsche Bank, amellyel Németország legnagyobb hitelintézete a...
Aurelio életében másfél hetet dolgozott csak: akkor is milliós kárt okozott
Aurelio nem szégyelli bevallani, a munka nem neki való.
Ruff Bálint elismerte: még ő sem elégedett a rendszerváltás sebességével
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Népszabadságnak adott interjújában beszélt arról, hogy kész az alkotmányozási...
Madridban köthet ki a Manchester United százmillió eurós játékosa
Az Aston Villával Európa-ligát, a Chelsea-vel Konferencialigát nyert.
Két mázsa napraforgó egy hektárról: fogynak a borsodi gazdák tartalékai
Napraforgóból hektáronként mindössze 200 kilogrammos termés is előfordult Borsod-Abaúj-Zemplénben, kukoricából pedig olyan terület is...
Elítélték a csincsei tragédiát okozó sofőr
Enyhítésért fellebbezett a sofőr.
Több évtizede ott dolgozó oktatók mondtak fel – mi történik a BGE-n?
Több évtizede az egyetemen tanító oktatók távoztak a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemről, miközben hallgatók szerint a zsúfolt...
Megszüntették a nyomozást Szakács István, az Orbán Viktor börtönszabadítását vizionáló influenszer ellen
Az ügyészség korábban megállapította, a bizonyítékok alapján nem kerülhetett volna sor gyanúsításra.
Értesülés: súlyos állapotban van a budapesti belgyógyászati ellátás
Súlyos nehézségekről számoltak be a szakellátásból: az ágyak hiánya közvetlenül akadályozza a sürgősségi betegellátást is. Akiket...
Sport
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Bulvár
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál
A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.
Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés
Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


