Ezt olvasta már?

0

A kánaániakból lettek a mai libanoniak a genetika alapján

A mai libanoni lakosság genetikai állománya megegyezik a négyezer évvel ezelőtt élő, a Bibliában szereplő kánaániak génjeivel friss kutatások szerint - közölte a Háárec című izraeli újság hétfőn.


hirdetés

Mivel papiruszra jegyzett írásaik nem maradtak fenn, mindeddig keveset tudtak az ókorban kánaániaknak nevezett nép sorsáról, noha jelentős volt a hatásuk a bronzkortól az i. e. 2-3. századig és a Biblia mellett sokszor említették őket a korabeli görög és egyiptomi szövegek is.

Kutatóknak egy amerikai genetikai szakfolyóiratban (American Journal of Human Genetics) közölt tanulmánya szerint mégis sikerült rekonstruálni az egykori nép genetikai állományát öt, régészek által Szidónban feltárt, 4000 évvel ezelőtti kánaáni sírból vett mintából.

Az így létrehozott géntérképet összevetették 99 mai libanoni ember genetikájával, hogy megállapítsák az esetleges rokonságot. Az összehasonlításból kiderült, hogy a mai libanoni lakosság több mint 90 százalékban az ő génjeiket hordozza tovább, vagyis az ő távoli leszármazottaik.

A kutatás szerint a kánaániak az ókorban, a héber törzsek beköltözésekor nem tűntek el, nem olvadtak be és nem ölték meg őket, hanem északabbra, a mai Libanon területére húzódhattak.

A tudományos munkából az is kiderült, hogy a kánaániak génjeinek mintegy fele a térségben mintegy 10 ezer évvel ezelőtt letelepedett földművelőktől származik, a másik fele pedig Irán területén talált csontvázakéval rokon, olyan emberekével, akik 5000 évvel ezelőtt érkezhettek és kezdhettek elvegyülni a helyiekkel.

A kánaániak föníciai eredetű sémi népek voltak, akik a Karmel-hegy és Ugarit város között a Földközi-tenger partvidékén telepedtek le, és olyan jelentős egykori kikötőket építettek, mint Büblosz, Szidón vagy Türosz. Ők alkották meg az első ábécét, és számos kolóniájuk volt a tengerparti sávban.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

XIV. Leó pápa a méltóságban és békében való együttélésről beszélt menekültek előtt Párizsban

A méltóságban és békében való együttélésről beszélt XIV. Leó pápa, amikor szombat délelőtt menekültekkel találkozott Párizsban.

Ezzel az egyszerű trükkel buktathatod le az ágyi poloskákat a hotelszobában

Egy légiutas-kísérő osztott meg egy egyszerű praktikát az ágyi poloskák szállodai felderítésére. A módszer szerint egy darab szappant...

Putyin szerint Oroszország nem tervezi Európa megtámadását

Az orosz elnök Szentpéterváron határozottan visszautasította a nyugati feltételezéseket. Kijelentette, hogy a béketárgyalások...

Hátborzongató videó: villám csapott egy motorosba Vietnámban

A 47 éves nő a forgalmas körforgalomban haladt át, amikor a viharban közvetlen találat érte. Bár kritikus állapotban vitték kórházba,...

Ezt mi is szívesen viselnénk: mindenkinek Epres Panni szerelése kell, elképesztően jól néz ki

Epres Panni választása ezúttal is telitalálatnak bizonyult, elegáns összeállítása remekül állt neki.

Toroczkai László: A Mi Hazánk menő és trendi a legfiatalabb magyarok között

Az Európai Unió uszítja Zelenszkij rezsimjét, a robotok pedig azért lesznek jók, mert kiválthatják a bevándorlókat, ugyanakkor Toroczkai...

Fájó vereséget szenvedtünk Ukrajnától a Nemzetek Ligája nyitányon - mégis mindenki erről beszél

Igaz, ez csak szépségtapasz, de ebben az egy dologban egész Európát vertük.​

Kőkemény diktatúra és megaláztatás: Albert Einstein kegyetlen listája, amit a feleségének kötelező volt betartania

Biztosan te is úgy gondolsz Albert Einsteinre, mint a huszadik század egyik legnagyobb elméjére és a világ egyik legzseniálisabb...

Victoria Camps filozófus: Túl barátságos az oktatási rendszerünk; háttérbe szorult a fegyelmezés, nehogy traumát okozzunk a diáknak

Victoria Camps 85 éves spanyol filozófus szerint összetévesztettük a szabadságot azzal, hogy minden vágyunkat azonnal kielégíthetjük....

Megválasztották Lázár János utódját a teniszszövetség élén, szemléletváltást ígér az új elnök

A tenisz az egyetlen olyan sportág, amelynek nincs egy olimpiai rendezésre alkalmas létesítménye - mondta az új elnök.

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

0
0

Bulvár

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Titokzatos folyosórendszer húzódik a Terror Háza alatt, a legriasztóbb részét alig néhány ember láthatta csak eddig

Budapest egyik legimpozánsabb sugárútján, a pazar Andrássy út 60. alatt található a Terror Háza Múzeum, amelynek baljós falai és szűkös pincerendszere a huszadik századi magyar történelem legsötétebb borzalmait

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

blogmorzsák

Kádár beszélt, a delegációk kimentek

A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.

Las Vegas

A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.