Ezt olvasta már?

0

A hőség miatt kénytelen leállni több európai atomerőmű

Az európai atomerőművek kénytelenek leállni vagy csökkenteni a termelést a kontinensen végigsöprő hőhullám miatt – írja a Quartz.


hirdetés

Az atomerőművekben, ahogy más hőerőművekben is, az áramtermeléshez használt turbinákat gőz hajtja meg, amely dolga végeztével a kondenzátorba kerül, ahol lecsapódik, majd visszakerül a gőzfejlesztőbe. A kondenzátorban használt hűtővizet az erőműhöz közeli folyókból, tavakból vagy tengerből nyerik.

A nagy meleg miatt viszont a hűtéshez használt vízforrások is felmelegedtek, és az erőművek a felhasznált vizet csak olyan melegen tudnák visszaengedni a folyókba, hogy szinte megfőznék az ottani élővilágot, ezért környezetvédelmi megfontolásokból – és a szigorú előírások betartásának érdekében – a szolgáltatók inkább ideiglenesen visszavesznek a termelésből.

Az elmúlt héten a francia EDF három erőműve négy reaktorát állította le, a svéd Vattenfall pedig egy két reaktoros erőműve egyik reaktorát, míg Finnország, Németország és Svájc is visszavágta a megtermelt atomenergia mennyiségét. Ahogy a Quartz felidézi, nem először fordul elő ilyesmi Európában, 2003-ban, 2006-ban és 2015-ben is voltak már leállások ilyen okból.

A klímaváltozás nemcsak a nagy meleggel, de az egyre gyakoribb szárazságokkal is keresztbe tehet a hőerőműveknek, vagyis ironikus módon az emberi tevékenység okozta klímaváltozás többek között éppen a klímabarát energiaforrások fenntarthatóságát sodorja veszélybe – jegyzi meg a Quartz.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Egy szem csokis keksszel vigasztalták a Wizz Air egyik járatának utasait, akik 14 óra alatt érkeztek meg Budapestre

Rómából indultak repülőgéppel, majd Belgrádon keresztül busszal jutottak el Budapestre a Wizz Air egyik járatának utasai a rendkívüli...

Beárazták Grönlandot: kiszámolták, mennyiért tudná megvenni Trump Dániától

Mivel Donald Trump továbbra is nyitott lenne Grönland megvásárlására, ezért szakértők kiszámolták, hogy nagyjából mennyit kellene...

Két szám is duplázott a lottósorsoláson, valaki most nagyon boldog

Kihúzták a skandináv lottó nyerőszámait, a hetes és a huszonhetes szám mindkét sorsoláson nyerő volt.

Temetésre jött, majdnem ott maradt – új török sorozat hoz izgalmakat

Új török sorozat érkezik a TV2-re, melyet délutánonként lehet majd követni a csatornán. A Távoli város egy már jól ismert szériaíró...

Megszólalt Kálloy Molnár Péter özvegye: elmesélte, hogy férje megvárta a fiukat, mielőtt elment

Lestár Ágnes a Tények Plusz kamerái előtt idézte fel a hasnyálmirigyrák elleni küzdelmet. A család a végsőkig a csodában...

Tizenöt óra alatt értek a Wizz Air-járat utasai Montenegróból Budapestre

A ferihegyi reptér lezárása miatt Belgrádban landolt a gépük, utána buszokat küldtek értük.

A Debrecen öt góllal is vezetett, mégis a Fradi nyerte a rangadót

Végül hat góllal nyert a parádézó zöld-fehér csapat az NB I-es bajnokin.

Szeptemberre kapott időpontot MR-re egy súlyos fájdalmakkal élő nő

Egy magánkórházban már a jövő héten tudnák fogadni - igaz, több mint százezer forintot kellene érte kifizetni. 

Dánia csapatokat küldött Grönlandra

Dánia nem mond le Grönlandról, megerősíti katonai jelenlétét a szigeten, miközben Donald Trump továbbra is az Egyesült Államok...

Böde-Bíró Blanka mindent megkérdezett – ezt mondta róla a posztrivális

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.

81 éve szabadult fel a budapesti gettó – vasárnap megemlékezés a Dohány utcában

A budapesti gettó felszabadításának 81. évfordulója alkalmából megemlékezést tart a Budapesti Zsidó Hitközség 2026. január 18-án,...

Indul a nehézsúlyú jegybankok globális fizetési tesztje

A világ vezető jegybankjai és több mint negyven nagy kereskedelmi bank felgyorsítja egy, a nemzetközi pénzügyi infrastruktúra...

0

Sport

A Fradi kikosarazta a Premier League-ből érkező 3,8 milliárdos ajánlatot Tóth Alexért

A helyi hírek szerint az angol egyesület továbbra is tárgyalásban van a zöld-fehérekkel.

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az

„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után

Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.

Kinevezték az MU új edzőjét, Klopp szenzációs visszatérése a téma - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet

Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.

Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival

Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.

Varga Barnabás érkezése miatt is omlott össze az AEK? Az edző megtalálta a felelőst

Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.

Haaland keresztbe tett neki, mégis tovább szárnyal a Manchester City új sztárja

Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.

A magyar válogatott 15 gólos győzelemmel zárta az Európa-bajnokság csoportkörét

Hibátlan mérleggel zárt Varga Zsolt együttese, amely hat pontot visz magával.

Szalah felrúgta Manét, a balhé után még nagyobb pofont kapott

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.

Rejtély Tóth Alex átigazolása körül, aki az olaszok szerint kedden véglegesen döntött

A Lazio sportigazgatója, Aneglo Fabiani Spanyolországba, a Ferencváros edzőtáborának helyszínére is elutazott, de hiába.

0
0

Bulvár

Csúnyán búcsúzik Lázár János

Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar. 

Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni

Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b

Elhunyt a Szomszédok és az Angyalbőrben színésze: Orosz István 76 évesen zárta le örökre a szemét

Orosz István a magyar színjátszás és szinkronszakma meghatározó alakja volt.

Jön a 180 fokos fordulat az időjárásban: a saját bőrünkön tapasztaljuk majd, amire álmunkban nem gondoltunk volna

Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.

Meghalt a rutinműtét közben egy kismama és a babája is, mivel oxigén helyett más gáz érkezett a csőből

Varsóban egy várandós nő tervezett műtétje tragédiába torkollott: sem a kismama, sem a baba nem élte túl.

Megszólaltak Dudás Miki legközelebbi barátai: soha nem hallott dolgokat meséltek róla

Dudás Miki közvetlen barátai elmondták, bár küzdött a gondjaival, mindig lehetett számítani a sportolóra.

Gyakran eszel mandarint? Vigyázz. Baj lehet belőle.

A mandarin igazi vitaminbomba, de vajon tényleg jót tesz, ha naponta falatozol belőle? Összegyűjtöttük, mire számíthatsz, ha minden nap mandarint eszel, és hol húzd meg a határt!

Leáll az OTP, nem juthatsz hozzá a pénzedhez, nem lesznek elérhetőek a befektetéseid sem

Fontos figyelmeztetést adott ki a magyar bank. Milliókat érint a bejelentés.

Letartóztatták éjjel az egyik legismertebb színészt

A 24 és a A kijelölt túlélő sztárját, Kiefer Sutherlandet hétfő éjjel tartóztatták le Hollywoodban, miután a Los Angeles-i rendőrség egy fuvarmegosztó sofőrrel történt incidenshez riasztást kapott.

Ezért járhatatlanok a magyar utak, megmutatták, hogy hogyan dolgoznak a hóügyeletesek

Járhatatlan, csúszós, jeges utak tarkítják Magyarországot. Sokan útnak sem mernek indulni, csak a legbátrabbak vetemednek arra, hogy elinduljanak otthonról. A Magyar Közút most egy sokkoló posztot tett, megmutatták, h

"Soha az életben nem megyek ide többet": Hihetetlen, mit fogadott meg Aurelio újév alkalmából

Január 26-án 21:20-tól elindul a TV2 vadonatúj, saját fejlesztésű reality-je, Eskü, megváltozom! - Aurelio, címmel. A formátum hamarosan látható epizódjaiban a bajai fenegyerek, Aurelio Onorato Caversaccio próbálja

Stohl András exfelesége máris új életet kezdett a válás után: ez a férfi rabolhatta el a szívét

2025 nyarán derült ki, hogy Stohl András színész-műsorvezető öt év házasság után elválik a feleségétől. A híresség nemsokára a TV2 népszerű párkereső reality-jében, A Nagy Ő-ben keresi majd a boldogságot,