Ezt olvasta már?

0

A devizahitelek törlesztő részleteinek újabb rögzítéséről kezd tárgyalni a Ház

Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának újabb rögzítéséről szóló kormányzati javaslatot, emellett terítékre kerül egy a Malév csődjével foglalkozó bizottság létrehozása, valamint a tavalyi LMP-s tüntetés folytán javasolt közkegyelmi indítvány is.


hirdetés

A Ház első napirendi pontja a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvénymódosítás, amelyet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jegyez. E szerint az ügyfelek 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamgát új rendszerébe történő belépést a devizakölcsönt folyósító hitelintézetnél. Az árfolyamrögzítésre 60 hónapig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A pénzügyi intézmények a svájci franknál 180 forintos, az eurónál 250 forintos, a japán jennél pedig 2,5 forintos árfolyamot alkalmaznak a rögzített árfolyam időszakában.

A parlament ezt követően kezdhet vitát a Malév-bizottság létrehozásáról. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos előterjesztése alapján tíztagú testület vizsgálhatná a Malév és a Budapest Airport privatizációjának, valamint a légitársaság visszaállamosításának körülményeit.

Ezután a Fidesz-KDNP közkegyelmi törvényjavaslatáról kezdhetik tárgyalni a képviselők. A kormánypártok javaslata alapján az Országgyűlés azoknak adna közkegyelmet, akik ellen az LMP által meghirdetett tavaly december 23-i, az Országház épülete körüli demonstráció miatt indult büntetőeljárás. Az LMP az előterjesztésre reagálva közölte, nem kérnek a közkegyelemből, mert úgy látják, a párt politikusai és aktivistái nem követtek el bűncselekményt tavalyi tüntetésükkor.

A mai napirenden szerepel még a kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről szóló, kormányzati országgyűlési határozati javaslatának, valamint a Balsai István 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentésének, továbbá az Országos Rádió és Televízió Testület és az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2010. évi tevékenységéről szóló beszámolójának megtárgyalása is.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0

Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.

Trump szerint akár a hétvégén aláírhatnak egy nagyszerű megállapodást Iránnal, az irániak nem pont így látják

Trump úgy véli, az amerikai támadások vették rá a megállapodást jobban akaró Iránt a békére, az irániak szerint még semmi nincs...

Több volt a piros lap, mint a gól a világbajnokság nyitómeccsén

Kiállításból három, gólból csak kettő esett.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen

A két válogatott történelmet írt, mivel másodszor játszott egymás ellen vb-nyitómeccset. 

Vb-nyitómeccs: Gyors góllal, 3 piros lappal és hazai sikerrel indult a torna - videó

A mexikói drukkerek fergeteges hangulatot varázsoltak, a válogatottjuk győzött a Dél-Afrika elleni világbajnoki nyitómérkőzésen.

Fotógaléria: A Mexikó-drukkerek 3500 forintos kürtőskaláccsal és 2500 forintos jégkásával feltankolva ünnepelhették csapatukat Budapesten

A Szabadság téren jártunk, ahol a parkban élőben lehetett követni a nyitómérkőzést. Képeken a mexikói öröm, de megnéztük, azt is,...

86 autós kezén kattant bilincs, 72 járművet lefoglalt a rendőrség egy autós találkozón

Nem illegális gyorsulási versenyre, csak fotózni mentek – legalábbis ezt állítják azok az autósok, akiket a Los Angeles folyó...

Mexikó már 2-0-ra vezet, Dél-Afrika kétfős emberhátrányban

Dinamikusan csökken a dél-afrikaiak létszáma.

Gólyahír. 40 évesen második gyermekét várja az Agymenők Penny-je

A színésznő nem is lehetne büszkébb családjára.

5+1 aranyszabály, hogy nyáron is ragyogó és egészséges legyen a hajad

A nyár a napsütésről, a szabadságról, a vízparti élményekről és a hosszú esték varázsáról szól. Miközben bőrünket gondosan...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0