A csillagászat napjára készülnek Várpalotán
Ballon felengedésével emlékeznek meg a Bakonyi Csillagászati Egyesület tagjai a csillagászat napjáról május elején. Az Űrbatyu II. elnevezésű ballonban elhelyezett eszközök légi felvételeket készítenek és légköri adatokat is rögzítenek majd - tájékoztatta az MTI-t az egyesület elnöke.
hirdetés
Ivanics Ferenc elmondta, hogy a tervek szerint május 2-án reggel indítják útjára a várpalotai Thury-vár szomszédságából a mintegy két kilogramm tömegű ballont. Mint mondta, a harmincszor harminc centiméteres nikecell dobozba három kamerát, egy APRS-t (Automatic Packet Reporting Sytem) és egy rádiólokációs modult helyeznek el. Érdekesség, hogy a megtöltött ballon átmérője - amely a földön 2 méter -, a megcélzott 30 ezer méter feletti magasságban 15 méteresre növekszik majd - tette hozzá.
Az egyesület elnöke kitért arra, hogy a berendezés része lesz egy "terminátor modul", amely a ballont szétszakadás után leválasztja, így az eszköz a fékező ernyő segítségével visszatér a földre. Az amatőr csillagászok modellezik a lehetséges földetérési helyszínt, amely a szélirányától és -erősségétől függően történhet Várpalota közelében, de arra is van esély, hogy Szlovákiába kell érte menni.
Hozzátette: ha a felengedés napján tiszta idő lesz, szabad szemmel néhány ezer méteres magasságig látható majd a ballon. A csillagászok a felengedés után egyből útnak indulnak majd, hogy a leszállást követően megkeressék a ballont. Minden lehetőségre felkészülnek, ugyanis visszatérhet egy toronyház tetejére vagy akár nehezen megközelíthető hegyvidékre. A műszerek által készített fotókat az interneten bárki megnézheti majd. A felengedésre minden érdeklődőt várnak - tette hozzá az egyesületi elnök. A felengedés helyszínére interneten lehetett szavazni, Tapolca, Pápa és Várpalota versengett, utóbbi nyerte a voksolást.
A csillagászat napja "mozgó ünnep", mely a holdfázishoz igazodik, április közepe és május közepe közötti időszakra esik - fűzte hozzá a csillagászati egyesület elnöke.
hírek innen, onnan
Váratlan vendéget hoztak az Állatkertbe a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai
A történet pikantériája, hogy annak a férfinak az autójában találták, akinél 10 hónappal ezelőtt Pablót, a kistigrist is megtalálták.
Internetszolgáltatók és adatközpontok elleni támadásokkal próbálják megbénítani Ukrajna digitális gazdaságát az oroszok
A kijevi régióban százezer háztartás maradt internet nélkül, a tél közeledtével egyre nagyobb az aggodalom amiatt, hogy a támadások a...
Figyelmeztetés érkezett az ukrán határ mellől, két hatalmas medvét észleltek
Tiszabecs önkormányzata figyelmeztette a lakosságot, itt látták pontosan a medvét.
Kétszáz új zebra lesz a fővárosban
Fotó: BKK A BKK szakemberei másfél éven át dolgoztak azon, hogy felmérjék a jelenlegi helyzetet és kijelöljék azokat a fejlesztéseket,...
Fehérpamacsos selyemmajom buktatta le a tavaly tigriskölyökkel próbálkozó tiszafüredi állatcsempészt
Az egzotikus állatokhoz vonzódó tiszafüredi férfit csütörtökön fülelték le a rendőrök közúti ellenőrzés során. A kisméretű,...
Kármán András, Csányi Péter, Hernádi Zsolt, Karácsony Gergely: lassan végleges az év gazdasági csúcskonferenciájának programja
Másfél hét és ismét a magyar gazdaság legfontosabb szereplőivel népesül be a budapesti Hotel Intercontinental. Tizenhatodik alkalommal...
Ezt tedd a kávédba, ha fogyni szeretnél: egyetlen csipet is elég lehet
Ha reggel elképzelhetetlen számodra a kávé, de közben szeretnél néhány kalóriát lefaragni az étrendedből, egy egészen egyszerű...
Ezek a hiánybetegségek fenyegetik leginkább az időseket: a tünetek, amikre figyelni kell
Időskorban egészségünket tekintve két egymásnak látszólag ellentmondó feladattal szembesülünk – az első, hogy fogadjuk el az idő...
Több répára lenne szüksége Magyarország utolsó cukorgyárának
A mészkemence pénteki begyújtásával elindították a 133. kampányt a kaposvári cukorgyárban. A répa feldolgozása október közepén...
Alig lehet ráismerni A pampák királya gyönyörű színésznőjére: így néz ki ma Glória Pires
Aki a kilencvenes években rendszeresen nézte a brazil sorozatokat, annak aligha kell bemutatni Glória Pires nevét.
Most ájulsz el: itt vannak a fotók, ez az anyuka rabolhatta el ByeAlex szívét
Ő lehet ByeAlex szereleme.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka
A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


