A Veszprém megyei szakaszon folytatódik az M7-es felújítása
Az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán a Veszprém megyei szakaszon, Balatonvilágosnál mintegy 400 méteren újul meg.
hirdetés
A munkaterületnél szeptember 10-én, hétfőn kezdik a terelés kiépítését a szakemberek. A munka itt két hétig tart, az első ütemben a belső sávon haladhat a forgalom, a második ütemben pedig a külső sávon mehetnek majd az autósok – közölte a Magyar Közút Zrt.
A felújítás során az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán Balatonvilágos térségében mindhárom sávon marási-aszfaltozási munkákat végez a kivitelező, Strabag Kft. A munkálatok sávzárás mellett zajlanak, a forgalom egy sávon haladhat majd a Letenye felé tartó pályaoldalon, a munkaterület mellett sebességkorlátozást vezetnek be.
Az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldala összesen több mint 20 kilométeren újul meg a 90-es és 111-es kilométerszelvények, Balatonvilágos és Zamárdi között. A beruházás 2018. augusztus 24-én indult, a több ütemben megvalósuló projekt a tervek szerint 2019 tavaszán fejeződik be.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! Tekintettel arra, hogy a felújítási munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a cég Útinform szolgálatánál a +36-1-336-2400-as telefonszámon, illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.
forrás: hirbalaton.hu
hírek innen, onnan
Tóth Alex elhagyja a Ferencvárost
Átszerződik Tóth Alex a Premier League 15. helyén álló klubba. Tóth Alex elhagyja a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapatát és az...
Pszichológus arról, mi történik egy gyerekkel mentálisan, ha a szüleivel alszik
Az együttalvás kérdése sok szülőből erős érzelmeket vált ki: van, aki ösztönösen gyakorolja, mások bizonytalanok vagy kifejezetten...
Csuti szerint felháborító, amit Dudás Mikivel művelnek a közösségi médiában
Az elhunyt kajakos barátja kiakadt.
Rendkívüli bejelentéssel indította a szombatot Magyarország kormánya
A magyar kormányfő ismertette a tervet, mielőtt megindult volna Miskolc felé.
Orbán Viktor olyat tett a kamerák előtt, amire eddig soha nem volt példa, megtört a jég a választások előtt?
Orbán Viktor olyan lépésre szánta el magát a legfrissebb videójában, amire eddigi hosszú kormányzása alatt még soha nem volt példa.
Sűrű köd és ónos szitálás nehezítheti a közlekedést hétvégén, újabb dermesztő éjszakák jönnek
Szombat éjjel az ország északkeleti harmadán lesz a leghidegebb, de máshol is csúszós utakra kell készülni. Hétfőtől pedig még...
A Trump-hatás Európában: mit hoz elvbarátainak az amerikai elnök támogatása?
Egyelőre ködösek az amerikai tervek Európával kapcsolatban, de a politikai légkörre már most alapvető hatással volt az amerikai elnök...
Ismét felbukkant a határ mentén a rettegett vírus: erre kér a hatóság
A vírussal kapcsolatban ismét figyelmeztet a hatóság.
Rendkívül felkavaró és lélektelen. Csuti kiborult a Dudás Miki haláláról keringő kamuképeken
Szívszaggató.
Csuti nem tért magához a döbbenettől: hamis képekkel gyalázzák Dudás Miki emlékét
Borzasztó belegondolni is.
Oroszlán Szonja durva balhéba keveredett: összeverekedett egy férfivel majdnem
Oroszlán Szonja megdöbbentő esetet mesélt el, majdnem verekedésbe keveredett egy férfivel.
Marco Rubio és Tony Blair és helyet kapott Trump gázai béketestületében
Trump veje, Jared Kushner is tagja lett a testületnek, ami az elnök szerint „a valaha volt legjobb és legmagasabb presztízsű testület”.
Sport
A magyar labdarúgó-válogatott Eb-hőse szerződést bont, és feljelenti csapatát – sajtóhír
A klub a fizetési felszólítás határidejére sem rendezte adósságát.
Varga Barnabás rögtön egy súlyos pénzbüntetéssel indíthat az új klubjában
Az elnök begurult az AEK-nál.
Az ifjú csodakapus mentette meg 94. perces földöntúli bravúrjával a Barcelonát
Joan García meccsről meccsre dörömböl a spanyol válogatott ajtaján.
Tóth Alex Európa legerősebb bajnokságába igazol
A Ferencváros NB I-es rekordpénzért adja el Tóth Alexet.
Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr
A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.
A Fradi az 5,8 milliárdra emelt ajánlatot is visszautasította Tóth Alexért
A Premier League-gárda pedig ezen felül még bónuszokat is fizethetett volna.
Megegyeztek: magyarországi átigazolási rekordért távozik Tóth Alex Angliába
Kerkez Milos számára már jó ugródeszkát jelentett a klub.
Kiderült Florentino Pérez nagy terve: Mourinhót akarja a Madrid elnöke
Elképzelhető, hogy Álvaro Arbeloa nem sokáig lesz a Real Madrid vezetőedzője.
„Nem sajnálkozom, hogy pofán vágnak” – őrült küzdelmen van túl a magyar válogatott
A lengyelek főként a második félidőben kifejezetten durván játszottak.
Remek magyar játék, nagyszerű győzelem a kézilabda Eb nyitányán
A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.
A Fradi a Lipcsét tönkreverte, a Liverpoolt megszorította a világhírű szervezet szerint
A világ 704 klubcsapatát rangsorolták.
Elképesztő elmélet: XIV. Leó pápa állhat az NFL nagy fordulata mögött
Már csak nyolc csapat van versenyben a Super Bowl-részvételért.
Bulvár
Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket
Az ikerpár és bátyjuk ellen Kate Whiteman után számos nő tett feljelentést, hogy bedrogozták, megerőszakolták őket.
Földindulás, új vezetője van Észak-Koreának, teljesen átalakul a világ
Sokáig csak suttogtak róla, most viszont egyre több a baljós jel: Észak-Koreában már nem Kim Dzsong Un lehet az igazi főszereplő.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz
Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós uta
Ez az olcsó étel megelőzheti a vastagbélrák kialakulását: egyél belőle egy tányérral hetente, és a tested hálás lesz érte
A vastagbélrák sokáig tünetmentesen fejlődik, mégis ez az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés. Egyre több kutatás mutat rá azonban arra, hogy bizonyos, rendszeresen fogyasztott ételek érdemben befolyásolhatják
„Öltözködése pedig, mint presszós kurváké. Hányinger” – írta a képviselő egy nyilvános bejegyzésben az üllői alpolgármesterről
Hegymegi István azzal védekezik, hogy csak értékítéletet közölt.
Arra ébredt a nő, hogy valami nyomja a mellkasát: majdnem szívrohamot kapott, mikor megpillantotta a két és fél méteres élőlényt
Az eset még hétfő éjszaka történt: a hölgy hirtelen, álmából ébredve arra figyelt fel, hogy egy nehéz súly nyomja a mellkasát. Először azt hitte, a kutyájáról van szó, ám amikor szemügyre vette a reá teleped
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába
A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, a
Mostantól nem te döntesz, a szolgáltatód mondja meg, mit nézhetsz az interneten
Valami megváltozott az interneten, ugyanis januártól új szabályok léptek életbe, amelyek alapjaiban írják át azt, amit eddig szabad netezésnek neveztünk.
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Az ismert toxikológus, mentős- és sürgősségi orvos szerint mentésben jól állunk, az SBO-kon azonban túlterheltek a kollégái. Zacher Gábor szerint érthető, hogy a háziorvos kórházba küldi a beteget, mert akkor ne
Egy nagy uniós tagország nem hajlandó megvédeni Grönlandot
Meg akarja őrizni a NATO egységét, ezért Lengyelország nem küld katonákat Grönlandra az európai misszió keretében – közölte a lengyel nemzetvédelmi miniszter pénteken Varsóban, a litván hivatali kollégájával
Ennek a két csillagjegynek fog óriásit változni az élete 2026-ban
2026 nem finom hangolás lesz, hanem valódi átrendeződés. Két csillagjegy számára olyan belső és külső fordulatokat hoz, amelyek után már nem lehet ugyanúgy visszamenni a régi életbe. Nem drámai összeomlásról v
Olyan alacsony az ára ennek a zöldségnek, hogy ingyen osztogatják
A példátlan túlkínálat miatt Nyugat-Ukrajnában összeomlott a piaca, egyes gazdák már térítésmentesen adják a termést.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


