Ezt olvasta már?

0

A Veszprém és a Szeged is kupagyőzelemre hajt

A MOL-Pick Szeged és a címvédő Telekom Veszprém is a férfi kézilabda Magyar Kupa megnyerésével vigasztalódna vasárnap, miután egyik csapat sem jutott a nyolc közé a Bajnokok Ligájában.


hirdetés

A szegediek a német THW Kiellel szemben maradtak alul a rájátszás első fordulójában, és a húsvétvasárnap rendezett visszavágó óta nem volt tétmérkőzésük, részben a válogatott múlt heti edzőtábora és felkészülési tornája miatt. A debreceni Főnix Csarnokban sorra kerülő négyes döntő első napján, szombaton a Csurgóval találkoznak.

A veszprémieket a dán Skjern HB búcsúztatta, a kupacímvédő azóta egyszer lépett pályára, kedd este tíz góllal legyőzte a Budakalászt. Ezen a meccsen tért vissza Nagy László csapatkapitány, aki kézközépcsont-törés miatt egy hónapot kihagyott. Az elődöntőben a Balatonfüred lesz a Veszprém ellenfele.

Juan Carlos Pastor, a Szeged vezetőedzője a klub honlapján úgy fogalmazott, a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi és szerdai visszavágói jó példát szolgáltattak arra, hogy a sportban nincsenek lefutott meccsek.

„Ha egy pillanatra is elhiszed, hogy könnyedén nyersz vagy továbbjutsz, akkor megtörténik az, ami a Barcelonával, vagy éppen a Real Madriddal, amely csak nagy szerencsével tudta kiharcolni a továbbjutást, előbbi viszont kiesett” – szögezte le a spanyol tréner.

Hangsúlyozta, komolyan veszik a Csurgó csapatát, amellyel szemben kötelező a továbbjutás, de nem lesz könnyű feladat.

A papírforma Veszprém-Szeged finálét ígér, erről Pastor úgy nyilatkozott, mindenképpen pluszt jelent számukra, hogy március közepén – 15 év után – győzni tudtak nagy riválisuk otthonában (32-31).

„Ebből lehet erőt meríteni! Kiváló csapat az ellenfelünk, igazán már egyik fél sem tudja a másikat meglepni, de biztosan lesznek új taktikai elemek mindkét oldalon. Nagy és komoly csata vár ránk” – vélekedett.

A Telekom Veszprém szakvezetője, Ljubomir Vranjes kifejtette, elsősorban elődöntőbeli ellenfelükre, a Balatonfüredre készülnek, és bár minden csapatot figyelemmel követnek, a másik ágon a Szegedet tartja esélyesnek.

Mikler Roland felidézte, hogy évről évre parázs csatát vívnak a Magyar Kupáért, amelyet egyre nehezebb megszerezni. „Egy picivel sem becsüljük alább, mint például a bajnoki címet. Biztos vagyok benne, ha a Füreden túljutunk, akkor az év legjobb meccsét fogjuk játszani a döntőben” – fogalmazott a válogatott kapus.

Hozzátette, mindenkiben ég a visszavágási vágy a szegediekkel szemben. Csapattársai közül Győri Mátyás valószínűleg, a francia világbajnok William Accambray biztosan kihagyja a négyes döntőt sérülés miatt. A szegedieknél mindenki egészséges.

A két magyar élcsapat 19. alkalommal találkozhat a Magyar Kupa-döntőben. Először 1982-ben játszottak kupadöntőt, akkor a szegediek nyertek, majd 1993-ban, 2006-ban és 2008-ban is ők győztek, 14 alkalommal viszont a veszprémiek diadalmaskodtak.

Tavaly – ugyancsak a Főnix Csarnokban – emlékezetes csatát hozott a finálé, amelyet 23-22-re a dunántúliak nyertek.

A debreceni négyes döntő programja:

 

szombat, elődöntő:

MOL-Pick Szeged – Csurgói KK 13.00

Telekom Veszprém-Balatonfüredi KSE 15.15

 

vasárnap, helyosztók:

a 3. helyért 15.15

döntő 17.45

 

forrás: veol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Balhé Magyar Péter országjárásán: Flakonnal próbálták megdobni a miniszterelnököt

Pécsi és szekszárdi állomásai után Szolnokra látogatott el Magyar Péter miniszterelnök az országjárása keretében, ám a rendezvény...

Állítják a kutatók, hogy megtalálták Noé bárkájának roncsait

Törökország hegyeiben egy rejtélyes, hajó alakú képződmény található, amely egyes kutatók szerint Noé bárkájának maradványait...

Megszólalt az idei fűtési szezonról az MVM: erre készülhetnek a magyarok

A cég jelentése szerint elvégezték a szükséges karbantartásokat. Elöregedett vezetékeket is cseréltek, több helyszínen is zajlottak...

Órák alatt feltérképezik az eltűnt településeket

Napok helyett pár óra alatt fel lehet térképezni bármely területet, ha besegít a drón- és műholdfelvételeket elemző mesterséges...

Mi történik a benzinkutakon? Erre készülhetnek az autósok

A geopolitikai fejlemények hatásai begyűrűztek hazánkba is.

Olcsóbb gázolaj vagy kisebb fogyasztás? Sok gazdaságban a második hoz többet

Az üzemanyagköltség örök kérdés: jobb-e az olcsóbb gázolaj, vagy ha inkább kevesebbet fogyasztanak a gépeink? Ha okosan kombináljuk a...

Nagyon fura film jön a hírhedt Playboy-villáról – Nagy botrány lehet belőle, mert a „mesét” egy 13 éves lány szolgáltatja

Filmet készítenek a legendás Playboy-villa életéről. Ezúttal azonban teljesen más nézőpontból, egy nagyon fiatal lány szemszögéből...

A kecske és a káposzta feladványát kellene megoldania Budapestnek és a kormánynak

2020 óta egyre nagyobb részét adja a szolidaritási adó a költségvetés bevételeinek. A magas hiánnyal küzdő kormány a csődöt...

Túl korán mondtad, hogy szeretlek? Ezt teheted utána a párkapcsolati szakértők szerint

Néhány hete randiztok, minden jól alakul, aztán egy meghitt este egyszer csak kicsúszik a szádon: „szeretlek”.

Batman saját kezűleg kezdte javítani az utat Szentpéterváron

Batman-jelmezben állt neki egy férfi az útjavításnak Szentpéterváron: a helyiek videóra vették, ahogy saját kezűleg tömi be a...

Újra feszültté vált az Égei-tenger térsége, Athén és Ankara fegyverkezéssel üzen egymásnak

A három éve kezdődött görög–török enyhülés látványosan veszít erejéből. Görögország izraeli légvédelmi rendszert vásárol,...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

0