Ezt olvasta már?

0

A Pécsi Ítélőtábla börtönre ítélte a volt MVM vezért

A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) volt vezetőjét a Pécsi Ítélőtábla Krémer László vezette tanácsa, az úgynevezett MVM-perben lefolytatott új eljárásban, másodfokon, nem jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte.


hirdetés

A táblabíróság határozatával megváltoztatta a Kaposvári Törvényszék új eljárásban az elmúlt év márciusban elsőfokú, nem jogerős ítéletét, ami felmentette az MVM egykori vezetőjét a vádak alól. A Pécsi Ítélőtábla Krémer László vezette tanácsa K. I.-t - távollétében – társ tettesként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelésben és sikkasztásban találta bűnösnek. Az ügy másodrendű vádlottját bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt három év szabadságvesztésre, és a MVM részére 48 millió forint kártérítés megfizetésére, a harmadrendű vádlottat pedig bűnsegédként elkövetett sikkasztás, illetve pénzmosás miatt két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a másodfokú bíróság.

 

 

A két órán keresztül tartó indoklásában Krémer László hangsúlyozta, a bűncselekményeket a vádlottak nem bűnszervezetben követték. Kiemelte, a büntetőeljárási törvény lehetőséget ad a másodfokú bíróságnak arra, hogy az első fokon lefolytatott bizonyítás adataiból eltérő következtetést vonjon le, attól eltérő ítéletet hozzon.

 

Az ügyészség azzal vádolta dr. K. I. I. rendű vádlottat és társait, hogy a Magyar Villamos Művek Zrt. vezetői és alkalmazottaiként – beosztásukat felhasználva – különböző, ténylegesen meg nem valósult beruházások előkészítése során, bűnszervezetet létrehozva vagyonkezelői kötelezettségüket szándékosan megszegték és ezzel összességében több milliárd forintos kárt okoztak az állam tulajdonában álló gazdasági társaságnak, illetve a bűncselekmény elkövetéséhez segítséget nyújtottak. A vádpontok között szerepelt hazai és szerbiai erőműfejlesztés, magyar energianád program és több tanácsadói szerződés.

 

 

A vádirati tényállás szerint a cselekmények elkövetése során az Sz. Á. II. rendű vádlott érdekeltségébe tartozó off-shore céget is felhasználtak. Az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék a megismételt eljárás során dr. K. I. I. rendű és dr. V-S. L. III. rendű vádlottat valamennyi vádpont alól felmentette, míg Sz. Á. II. rendű és dr. K. I-né IV. rendű vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

 

 

A törvényszék a széles körben lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy az MVM Zrt. egy időközben elhunyt vezető tisztségviselője, illetve más személyek vettek részt abban a bűncselekményben, amely egy horvátországi szálloda megvásárláshoz volt köthető. A hotelt az MVM Zrt. kívánta megvásárolni, üdülőnek és képzési központnak. Több horvátországi és más off-shore cég közötti bonyolult, részben fiktív szerződéssorozattal M.L. a II .rendű vádlott segítségével több mint 4,3 millió eurót utalt át olyan külföldi gazdasági társaságnak, mely ténylegesen nem rendelkezett a szálloda tulajdonjogával. Dr. K. I-né IV. rendű vádlott – aki az I. rendű. vádlott felesége – szerezte meg azoknak a cégeknek az irányítását, amelyek a szálloda tulajdonjogával rendelkeztek.

 

A Pécsi Ítélőtábla – élve azzal az eljárásjogi lehetőséggel, hogy az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás anyagából más következtetést is levonhat - az elsőfokú bíróság által megállapítottól részben eltérő tényállást állapított meg.

 

A cselekmény hátterében egy rendkívül bonyolult gazdasági eseménysorozat állt. Ennek lényege, hogy dr. K.I. I.rendű vádlott - vállalati üdülő megvásárlása céljából - elindított egy jogi és pénzügyi folyamatot, mely végül azzal zárult, hogy az arra biztosított pénzügyi fedezet szinte teljes egésze egy ciprusi cégnyilvántartásban szereplő és tényleges haszonélvezőként az I .rendű vádlott feleségének - dr. K.I-né IV. rendű vádlott - tulajdonosi érdekeltségébe tartozó off-shore céghez került. Ennek az ügyletnek lebonyolításához nyújtott segítséget a II. és III. rendű vádlott.

 

Bizonyítottnak látta, hogy dr. K. I. I. rendű, Sz. Á. II. rendű és dr. V-S. L. III. rendű vádlottak e bűncselekmény elkövetésében részt vettek. Ugyanakkor a másodfokú bíróság sem látta bizonyítottnak, hogy a vádlottak bűnszervezetet létrehozva okoztak kárt az MVM Zrt-nek.

 

Megállapította továbbá a másodfokú bíróság, hogy az MVM Zrt. 2007. január 25. napján megkötött háromoldalú befektetési és vagyonkezelői keret megállapodás alapján, amelyet az I. rendű vádlott és az azóta elhunyt volt gazdasági vezérigazgató-helyettes írt alá - több részletben összesen 6.350.000 eurót utalt át egy osztrák bank számlájára. Később ez a pénz egy Cipruson bejegyzett offshore cég számlájára került. A II. rendű vádlott által képviselt off-shore cég a szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy az energetika területén biztonságos befektetési portfóliót alakít ki, amely összességében minimum 10 százalékos hozamot eredményez. Az MVM Zrt. által átutalt összegből egy magyarországi Kft. csaknem 3 millió €-t, míg egy másik ugyancsak Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság 733.000 eurót kapott. A II. rendű vádlott cége egyáltalán nem a szerződésben vállalt biztonságos energetikai portfóliók kialakítását és magas minősítésű kötvények vásárlását végezte el. Csaknem 3 millió €-val a II. rendű vádlott cége soha nem számolt el, és ezt tőle az I. rendű vádlott nem is kérte számon.

 

A kiegészített és részben megváltoztatott tényállás alapján a Pécsi Ítélőtábla, az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatva, dr. K. I. I. rendű vádlott bűnösségét folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében és társ tettesként, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében állapította meg, ezért az I. rendű vádlottat halmazati büntetésül 5 évi börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra, valamint 5 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra ítélte.

 

A II. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki további folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében, mint bűnsegédet, halmazati büntetését 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra súlyosította.

 

Dr. V-S. L. III. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében és ugyancsak bűnsegédként elkövetett pénzmosás bűntettében. A III. rendű vádlottat halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre és 2 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra ítélte.

 

A IV. rendű. vádlott büntetését helyben hagyta.

 

A Pécsi Ítélőtábla ítélete ellen mindhárom vádlott védője felmentésért fellebbezett, az ügyész erre három munkanapot tartott fenn, így a határozat nem jogerős. Az ügy várhatóan a Kúrián folytatódik. Az ügyész a tárgyalás végén egyúttal indítványozta K. I. letartóztatását, a kényszerintézkedés elrendelését ugyanakkor a tábla nem látta szükségesnek.







0
0
0

hírek innen, onnan

Karácsony Gergely: törvénytelen előterjesztés miatt hívták össze a közgyűlést

Nem egy törvénytelen előterjesztés miatt összehívott rendkívüli Fővárosi Közgyűlés a megfelelő alkalom a kerületeket érintő...

A testbeszéd elárul: A pszichológus szerint ha valaki lehajtja a fejét, amikor dicsérik ezt jelenti

Mindannyian másképp reagálunk, amikor váratlanul elismerést kapunk a munkánkra vagy a megjelenésünkre: valaki széles mosollyal köszöni...

Gyászol a Kiskegyed: 88 évesen elhunyt az alapító főszerkesztő, Miskolczi Miklós

88 éves korában elhunyt Miskolczi Miklós újságíró, szerkesztő, lapalapító, a magyar sajtó egyik meghatározó alakja. Halálhíréről...

A harmadik csésze kávé

Ne nézz így rám! Tudom, hogy most azt várod, mikor kezdek el sírni. Hogy mikor vágom a fejedhez a vázát, amit az anyádtól kaptunk, vagy...

Durva lakhatási válságba bukhat bele a miniszterelnök: már biztos, jön az előrehozott választás

A Pénzcentrum sorozatában a különböző európai országok lakhatási helyzetét vizsgáljuk meg.

Hollywoodi világsztárba botlott Budapesten az ismert magyar színésznő – Viggo Mortensen kézzel írt levelet küldött Lévay Viktóriának.

A Játékszín művésznője egy budapesti étteremben futott össze A Gyűrűk Ura sztárjával, ám a véletlen találkozásból olyan történet...

Banktitkot sérthetett egy újságíró, áll a bál miatta Svájcban

Vádat emelt a zürichi ügyészség Lukas Hässig svájci újságíró ellen a banktitok megsértése miatt. Az oknyomozó riporter cikksorozata...

Baljós jelek a magánhitelpiacon: elszabadultak a kockázatok az AI-szolgáltatónál

A magánhitelezés egyre nagyobb szerepet játszik az AI-infrastruktúra finanszírozásában, ám a CoreWeave kötvényeinek árfolyamzuhanása...

Hibrid, de váltásokat szimulál a frissített Civic

A Prelude-höz hasonlóan a Honda kompaktját is izgalmasabbá teszi az S+ Shift rendszer.

Mítosz vagy igazság: a szakáll tele van férgekkel és bacilusokkal

Baktériumok, gombák, ételmaradékok: a szakállnak nincs túl tiszta híre. De vajon tényleg bacilustanyát viselnek az arcukon a szakállas...

Újranyithat Iványi Gáborék szegedi iskolája, amelyet a bíróság szerint jogellenesen akadályozott a kormányhivatal

Két éve záratta be az állam a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szegedi és budapesti iskoláit, de a pert megnyerve ismét...

2027-ben is megmarad a településeket terhelő szolidaritási hozzájárulás

Lőrincz Viktória miniszter azt ígéri, hogy legalább 15 százalékkal csökkennek az állam abból származó bevételei.

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

0
0

Bulvár

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt

2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből

Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Király a reptéren

Lear drámájára ma is ezrek kíváncsiak Berlinben.

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.