A Pax et Bonum nyerte a Kodály Zoltán kórusversenyt
A Pax et Bonum Kamarakórus nyerte a Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny nagydíját.
hirdetés
A magyar kórusok országos minősítő rendszerének legmagasabb szintű versenyét kilencedik alkalommal rendezték meg. November 17-től 20-ig tizenegy kategóriában 31 énekkar, összesen 1436 kórusénekes lépett dobogóra a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium nagytermében - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA által megszervezett megmérettetés tiszteletbeli elnöke Kodály Zoltánné Péczely Sarolta, védnöke Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár volt.
A háromnapos programot a vasárnap délutáni nagydíjverseny és a díjkiosztó zárta. A verseny kategóriáit a kórusok összetétele, létszáma és életkora szerint alakította ki a KÓTA Művészeti Bizottsága, nemzetközi normák szerint. Ezen belül a versenyen az együtteseknek lehetőségük volt a kötelező mű nélküli vagy kötelező művel nehezített kategóriában indulni.
A kötelező műveket a magyar kórusirodalom gyöngyszemeiből válogatta a művészeti bizottság, köztük a közelmúlt eltávozott nagy mestereivel, illetve ma is aktívan alkotó zeneszerzők műveivel minden korosztályból. A fellépőket egymást váltva két, egyenként öttagú zsűri pontozta, mindegyikben ismert szakemberekkel: zeneszerzők és gyakorló karnagyok kaptak felkérést a munkára Magyarországról és határon túlról egyaránt.
A zsűri a műsor összeállítása, a kórushangzás, a művészi kifejezés, az intonáció, a kottahűség és a stílushűség alapján alakította pontjait. A nagydíjért az Amadeus Kórus - Budapest (karnagy: Réger Monika), a Bartók Béla Leánykar - Pécs (Rózsa Bernadett), a Bartók Béla Nőikar - Szeged (karnagy: Valkai Dávid), az Óbudai Árpád Gimnázium Nagykórus - Budapest (karnagy: Kúnné Kocsis Erzsébet), a Pax et Bonum Kamarakórus - Budapest (karnagy: Kiss Boldizsár), valamint a Sol Oriens - Debrecen (karnagy: Mike Ádám) szállhatott versenybe. Az 2022-es nagydíjat a Pax et Bonum Kamarakórus nyerte, a versenyzők az arany, ezüst vagy bronz diplomán kívül különdíjakban részesültek, például a kortárs vagy éppen az egyházi művek kiváló előadásáért. Kiemelkedő versenyteljesítményért koncertmeghívásra is érkezett felajánlás. A két karnagyi különdíjat Igaliné Büttner Hedvig és Réger Monika nyerte.
hírek innen, onnan
Kétgólos hátrányban járt a 83. percben a Real Madrid, az olaszok döbbenetére mégis lezajlott a lehetetlen fordulat Rómában
Kétgólos előny és hazai fieszta a hajrá előtt A Bajnokok Ligája alapszakaszának rangadóján az AS...
Egy rossz mozdulat, és repülhet a milliós csekk a horvát utakon
Jelentősen emelni tervezik a közlekedési szabálysértések miatt kiszabható bírságokat Horvátországban; a biztonsági öv használatának...
A koncessziós rendszerhez már hozzányúlt a Tisza, de mikor jön Garancsi és Habony 135 milliárdos kaszinóbiznisze?
A tizedik és ötvenkettedik leggazdagabb magyar kaszinós érdekeltsége csendben várja sorát, miközben a Tisza a kormányváltás után is...
„Börtönbe küldeni Orbán Viktort, Szijjártó Pétert, Nagy Mártont – ezen dolgoztam ma délelőtt is” - kihallgatta Tordai Bencét a rendőrség Paks II-ügyben
Feljelentőként hallgatták meg a volt országgyűlési képviselőt a Nemzeti Nyomozó Irodában a paksi atomerőmű tőkeemelése kapcsán. A...
Ilyen katonai gördeszkákat vehet a Pentagon
A GM Defense mutatta be a legújabb, katonai szolgálatra szánt szárazföldi járművét.
Napi horoszkóp: a Kos kitör a magányból, az Ikreknek vigyáznia kell a munkahelyén, a Halak váratlanul meggazdagodhat
Ez vár a csillagjegyekre ma.
Csúcsra jár a Temu-vám: újabb extra díjat csapnak rá a külföldi csomagokra
November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében. A netes rendeléseknél 2...
Magyar Péter Brüsszelbe utazik, hogy elérje azt, ami Orbán Viktornak soha nem sikerült
A magyar miniszterelnök az EU legkeményebb vitájában vesz részt a kétnapos EU-csúcson.
Trump és Putyin váratlan megállapodása mögött jóval nagyobb játszma húzódhat
Az elemző szerint az amerikai elnök fordulata Európának is hatalmas kihívás.
Nem az elkényeztetettség a legnagyobb gond: ezzel küzdenek az egyke gyerekek felnőttként
Ha valakinek nincs testvére, sokan máris kész magyarázattal állnak elő: biztosan mindent megkapott, elkényeztették a szülei, és soha nem...
Ha nyugdíjasként webshopból rendelne, erre figyeljen: mutatjuk, melyik kifejezés mit jelent az Almától a Klarnáig
Melyik megoldás mit jelent, mennyire biztonságosak, és milyen rejtett költségekre érdemes odafigyelnie.
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön
Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús...
Sport
Új részletek derültek ki a Gulácsi Péter otthonában történt fegyveres rablásról
Szörnyű stressz érte a magyar kapust és családját.
Mutatjuk Lamine Yamal cselét, de félő, hogy beleszédülsz a látványba!
Ezen ámul most az internet.
Egy friss videó szerint guberáló lett a háromszoros olimpiai bajnok legendából
Fénykorában a világ egyik legjobb bunyósa volt.
Megszólalt az Orbán-kormány volt minisztere, akit Ruszin-Szendi Romulusz javasolt klubelnöknek
Megválasztását a Tisza-kormány új jogszabálya sem veszélyezteti.
Kerkez Milos a BL-meccs előtt tálalt ki Szoboszlai Dominikról: ezt nem szereti a Liverpool-sztárja
A védő azt is elárulta, hogy van most Szoboszlai Dominik.
„Az nem normális, amit a Barca csinál” – Hansi Flick egy futballgépezetet épített
Megállíthatatlannak tűnnek a katalánok.
Marco Rossi fogja a fejét, piszok nehéz helyzetbe került a magyar válogatott
Lecsapott az UEFA.
Olyan történik a Ferencvárossal, amire eddig még sohasem volt példa
Vajon fordulat áll be, vagy marad minden az eddigi kerékvágásban?
Mourinho nem játszatja, máris távozhat a Real Madrid nyáron igazolt csillaga
Egy hónap alatt 8 perc jutott neki.
Lamine Yamal bűvészmutatványán ámul a spanyol sportsajtó
A BL-ben varázsolt a Barcelona csillaga.
Érdekes pletyka kezdett terjedni Shakira szerelmi életéről
Állítólag több van köztük barátságnál.
Gólesőt hozott a magyarjait nélkülöző Liverpool meccse a BL-ben
Bradley Barcola megszerezte első góljait új csapatában.
Bulvár
Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről
Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.
Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben
Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag
Mínusz 15 fokkal támad az első téli nap: itt a hatalmas fordulat az időjárásban, már biztos
Megszólaltak a meteorológus, így tőr be a tél Európába.
Fájdalmas pofont kaptak az állampapírok
Nemzetközi eladási hullám söpört végig az állampapírpiacokon, ami a magyar kötvények hozamait is alaposan feltornázta. Bár a hazai inflációs adatok kedvezőek, az MNB behúzta a kéziféket a kamatvágásoknál. A be
Kivégzett egy huszonéves lányt egy férfi Szolnokon, majd napokig az erkélyen rejtegette a holttestét
Tizenhét év fegyházra ítélték a nő volt barátját.
Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét
Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv
Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen
A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.
„A legjobb mutyi az, amit senki sem lát” - Bődületes Fidesz-paródia került ki az internetre, ezen röhögnek most a magyarok
Ismét Radics Peti ment neki nagy erővel a Fidesznek.
Leállították a vízpótlást, nem tudják, mi lesz jövőre: kritikus helyzetben a tatai Cseke-tó
Nyáron mínusz 120 centiméteres volt a vízállás, ennél jelenleg jobb a helyzet Tatán, azonban a vízpótlást leállították. Az aszály a helyeik egyik kedvenc horgásztavára, a Cseke-tóra is hatott.
Hozzányúl a Tisza az egyik legfontosabb nyugdíjszabályhoz: sok idősnek jelenthet komoly pluszpénzt a változás
A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint 2027 januárjától 120 ezer forint lenne a teljes öregségi nyugdíj minimuma.
Októberi pénzhoroszkóp: 3 csillagjegynek nagy összeget jósolnak, egyikük különösen szerencsés lehet
Vajon a te jegyed is köztük van? Az októberi pénzhoroszkóp három csillagjegyet emel ki, de egyiküknek a többieknél is nagyobb meglepetést ígér.
„A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról
A februári győri halálos baleset mai tárgyalásán az egyik tanú elmondta: egy elé vágó autós provokálhatta a luxusautó sofőrjét, aki az őt megelőző riválist akarhatta „legyorsulni.”

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


