A NAV az idén is elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is külön kérés nélkül elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, a folyamat automatikus.
hirdetés
Éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni az adóhivatalhoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
A közleményben kiemelték, hogy az szja-bevallási tervezet a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amelyet a munkáltatók, kifizetők által év közben megadott adatokból állít össze a NAV.
A hivatal kiszámítja a jövedelmet terhelő adót, számításba veszi az év közben levont adóelőleget és az év közben igénybe vett kedvezményeket. Akinek nincs KAÜ-azonosítója - például ügyfélkapu-hozzáférése -, az adóbevallási tervezetének postázását március 16-án éjfélig kérheti, akár SMS-ben is. Nekik az elkészült tervezeteket a NAV tértivevényesen május 2-áig küldi el postán - tájékoztatott a NAV.
Felhívják a figyelmet arra, hogy a magánszemély a munkáltatóktól, kifizetőktől 2023. január 31-ig megkapott összesített igazolásokat (22M30) a NAV által elkészített bevallási tervezet adatainak ellenőrzéséhez, illetve a 22SZJA bevallás elkészítéséhez felhasználhatja.
Azoknak, akik a tervezet adataival egyetértenek, és nem kell azt kiegészíteniük egyéb olyan adattal, amely az adókötelezettséget érinti, nem kell tenniük semmit - az egyéni vállalkozókat, az áfás magánszemélyeket és a mezőgazdasági őstermelőket kivéve, - ugyanis a tervezetből 2023. május 22-ei hatállyal automatikusan bevallás lesz - írják a közleményben.
Azoknak viszont, akik szereztek tavaly olyan jövedelmet - például ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem -, amiről a NAV-nak nincs tudomása, vagy jogosultak olyan kedvezményre - például négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, 25 év alattiak kedvezménye, betegségek után járó személyi kedvezmény, első házasok kedvezménye, családi kedvezmény -, amit év közben nem érvényesítettek, és ezt most a bevallásban egy összegben igényelnék vissza, a bevallási tervezetet maguknak kell módosítaniuk a rendelkezésükre álló igazolásaik alapján, vagy önállóan kell a bevallást elkészíteniük május 22-éig - ismerteti a NAV.
A kedvezményre vonatkozó igazolásokat nem kell beküldeni a NAV-hoz - mint például személyi kedvezmény vagy a magzatra érvényesíthető családi kedvezmény esetén az orvosi igazolást, illetve az első házasok kedvezményéhez a házassági anyakönyvi kivonatot -, azt az adózónak kell megőriznie az elévülési idő végéig - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
hírek innen, onnan
Milliárdokért licitált a világ elitje: a fiatalok luxust vettek, a tapasztaltak mesterművekre vadásztak
A világ két legnagyobb aukciósháza, a Christie's és a Sotheby's elképesztő évet zárt: együttes bevételük elérte a 13,2 milliárd...
Megállapodtak a párbeszéd folytatásáról – Putyin szóvivője a béketárgyalásról
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök...
Veszélyes kérdést tesz fel a finálé előtt a Stranger Things 5. évada
A Stranger Things nosztalgikus, mégis sötét világában soha nem volt garantált a boldog befejezés, és ez a végjátékhoz közeledve egyre...
Sulyok Tamás az összetartozás fontosságára hívta fel a figyelmet karácsonyi beszédében
A magyar államfő péntek este tette közzé karácsonyi köszöntőjét.
A közép-európai „Jane Goodall”, akit boszorkánynak csúfoltak, pedig csak értett az állatok nyelvén
Mi kell még ahhoz, hogy belássuk: a természet és az állatok egyek velünk?
Válás házassági anyakönyvi kivonat nélkül – az „elveszett” iratok nyomában
Nehéz ügy: az egyik fél válni akar, a másik nem, a dokumentumok pedig hirtelen „eltűnnek”. Mi van ilyenkor? Hogyan történik a...
Karácsonykor szállt bele a vendéglátós szakmába a Déryné alapítója
Rendesen megbolygatta a karácsonyi tespedést Kovács Kristóf. De vajon igaza van?
Meghaladta az 50 ezer kilométert a kínai nagysebességű vasúti hálózat hossza
A félmilliónál népesebb kínai városok 97 százalékát elérik a 350 kilométer/órás sebességgel repesztő vonatok.
Virágok a fagyban: 6 gyönyörű növény, ami életet visz a téli kertbe
A tél a kertben sokak számára egyet jelent a leállással. Kopár ágak, szürke tónusok, fagyott talaj – ilyenkor hajlamosak vagyunk úgy...
Mi történt? Jákob Zoli elhagyta Magyarországot, meglepő helyről jelentkezett be
Jákob Zoltán igazán gyönyörű helyen kötött ki.
Ez az egy személyiségjegy több válásért felel, mint az összes többi
Egy egészséges kapcsolat, házasság biztonságos hátteret jelent mindkét fél számára. Ez nem a konfliktusok hiányát vagy a mindig jó...
Czutor Zoltán: Most van először esély a váltásra
Czutor Zoltán a Belmondo új albumáról és Nyers-koncertről, Kovács Ákossal való vitáról, Azahriahról és Sztárboxról, valamint a...
Sport
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze
A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.
Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt
Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben
Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.
Kós Hubert nem tervez hazatérni, hosszabb távon is az Egyesült Államokban képzeli jövőjét
„Nincs ennél jobb csapat a világon.”
Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe
Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.
Bulvár
Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet
A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.
Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő
A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást
Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.
Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának
Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan
Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel
Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja
A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
A hagyományos karácsonyi úszás tragédiába torkollott Devonban, ahol két férfi tűnt el a viharos tengerben december 25-én, és a hatóságok hiába keresték őket órákon át, végül leállították a kutatást.
Az 5–3–1 szabály, ami észrevétlenül boldogabbá tesz
Amikor boldogságról és jóllétről beszélünk, a fókusz szinte mindig ugyanarra a néhány területre esik: mit eszünk, mennyit mozgunk, eleget alszunk-e, mennyire vagyunk tudatosak mentálisan. Smoothie-k, edzéstervek, me
Elemző: „súlyos taktikai hibának látom a Fidesz részéről”
Szlovákiában elfogadtak egy jogszabályt, amely alapján büntetendő, ha valaki a Beneš-dekrétumokat bírálja. Orbán Viktor szerint nagyon fontos a magyar–szlovák kapcsolat, amit kétségkívül beárnyékolnak a Beneš-
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Nem tudtak kormányt alakítani, így a koszovóiak új választást írtak ki, miközben az ország gazdasági kérdései kerültek fókuszba. Még a 13. havi fizetést is megígérték.
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
Télből a nyárba az ünnepekre.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


