A Halott Pénz is fellép az Eurojackpot Szuperkoncerten
A Halott Pénz, a ByeAlex és a Slepp, DR BRS dj-producer és vendégei, valamint Király Viktor is fellép az idei Eurojackpot Szuperkoncerten a budapesti Puskás Aréna Szoborparkban szeptember 23-án.
hirdetés
A Szerencsejáték Zrt. ötödik alkalommal rendezi meg egyik legnagyobb, ingyenes programját, amelyhez idén is kapcsolódik egy jótékonysági akció: a helyszínen értékesített szerencsejáték-termékek után befolyt összeget teljes egészében az Ökumenikus Segélyszervezet kapja - emelte ki Mager Andrea, a nemzeti lottótársaság elnök-vezérigazgatója a koncertről tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta: tavaly hatmillió forint adomány gyűlt össze a koncerten. A befolyó összeget az idén is többek közt hátrányos helyzetű családok felzárkóztatására fordítják.
Mager Andrea felidézte, hogy a tavalyi koncertet élőben mintegy 50 ezren hallgatták, online pedig 60 ezren követték, ezért idén is több tízezer emberre számítanak.
Az estén elsőként DR BRS dj-producer és vendégei lépnek színpadra, korábban nem látott zenekari felállásban, majd ByeAlex és a Slepp, végül a Halott Pénz ad koncertet, akik rendhagyó színpadtechnikával is készülnek.
A Szerencsejáték Zrt. társadalmi felelősségvállalásának központjában már húsz éve a fogyatékossággal élők állnak, ezért ők egy külön, a színpad közvetlen közelében kialakított, akadálymentes lelátóról nézhetik majd a zenei produkciókat, valamit a helyszínt is egy különálló, kizárólag számukra kialakított beléptetési ponton keresztül közelíthetik meg.
Mindezek mellett a koncertre érkezők idén is ötven százalékos menettérti kedvezményben részesülhetnek szeptember 23-án a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt. járatain. A kedvezmény bármely belföldi állomásról bármely budapesti állomásra és megállóhelyre érvényes.
MTI
hírek innen, onnan
Ezt magyarok ezrei hibázzák el: így újít fel egy élelmes magyar, úgy, hogy ne jusson csődbe
Noha a jelen gazdasági környezet nem kedvez különösebben a nagy otthonfelújításoknak, a szakemberek szerint akár részletekben is érdemes...
Itt van Gulyás Gergely bejelentése: 3,5 százalékos nyugdíjemelés jön novemberben
Gulyás Gergely a Kormányinfó keretei között bejelentette, hogy 3,5 százalékos nyugdíjemelés jön novemberben.
Lesből támadt a nővérére egy autista fiú, majd arcba és nyakba szúrta
IMEI-be vitték a testvére életére törő fiatalt.
Kiderült, mikor debütál a Tündérkert a Dunán
Rengeteg néző tűkön ülve várja a sorozatot, mely Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján...
Vesztegetés gyanújával emeltek vádat a Barcelona ellen
Egy állítólagos játékvezetői lefizetés kapcsán indult eljárás.
Ez teljesen más, mint vártuk. Főhet a fejünk, olyan időjárással tör be az október
A következő hetekben ez várható.
Curtisről vallott Majka: egy pillanatra lefagyott ott mindenki
Szükséges volt?
Befejeződött a Békés vármegyei kórház fejlesztése
Befejeződött a Békés Vármegyei Központi Kórházban a kardiológiai és az onkológiai ellátás színvonalát növelő fejlesztés, amelyre...
Az egri rendőrök sem hitték el, amikor benéztek a "tuning" Honda motorterében
Nem mindennapos látvány fogadta az egri rendőröket, amikor az engedély nélkül átalakított járművek kiszűrése céljából igazoltattak.
GVH: Térképes boltfigyelő indult ma, egy kattintással megtudhatja, melyik bolt a legolcsóbb
Elkészült az új térképes boltszűrő az Árfigyelőn - jelentette be a GVH.
Érkezik a nyugdíj-kiegészítés: a kormányinfó legfontosabb bejelentései
Gulyás Gergely beszélt a részeletekről.
Mi rejtőzik a Szahara alatt?
Attól függően, hogy hol keresgélünk, többféle érdekességet is rejt a végtelen homok.
Sport
Hihetetlen, mire kényszerítették Kínában a Liu testvéreket
A magyarországi kényelem után kőkemény viszonyok közé csöppentek az olimpiai bajnokok.
Szoboszlai jobb Messinél, világszám volt a gólja
Az angol médiában a jelzők között hemzsegnek a szuperlatívuszok.
Szoboszlai Dominik elképesztő bombájával fordított a Liverpool – videó!
A 2016-os bajnok ellen 20 méterről lőtte szét a jobb felsőt.
Meghalt a Békéscsaba legendás focistája
Korábbi közönségkedvencét gyászolja a klub.
Gulácsi Péter nincs elájulva Szoboszlai Dominik elképesztő bombagóljától
A magyar válogatott következő edzésén megbeszélhetik, hogy mennyit ért a találat.
Szoboszlai kegyetlen nagy gólt rúgott a Ligakupában
Ezzel fordított a Liverpool a Leicester ellen.
Kiderült, mekkora sebességgel bombázott Szoboszlai a Leicester kapujába - videó
A Liverpool magyar sztárja berobbant Angliában.
Szoboszlai Dominik őrületesen nagy bombagólt lőtt - videó
5 perccel a becserélése után zúdította a labdát a léc alá.
Ellopták a legendás focista telefonját az utcán, majd jött a zseniális fordulat – videó
A tolvaj is alaposan meglepődött.
Újabb szűk Fradi-siker, 2015 óta először nyertek a zöld-fehérek a Kecskemét ellen
Dejan Sztankovics irányítása alatt még mindig hibátlan a magyar rekordbajnok.
Piros Zsombor nem állt ki Valkusz Máté ellen Portugáliában
Nem akarta kockáztatni a súlyosabb sérülést.
Óriási góljával Szoboszlai Dominik mentette meg a Liverpoolt
A magyar válogatott középpályás a becserélése után azonnal eldöntötte a meccset.
Bulvár
Az Orbán-kormány hazugságait leleplező füzetet adott ki egymillió példányban a DK
Molnár Csaba szerint az EP választáson egyedül indul a DK.
A matematikus figyelmeztetett: a világot öt férfi miatt fenyegeti pusztulás
Szerinte alvajárunk az armageddon felé.
„A svéd NATO-csatlakozás lassításáért ezúttal személyesen ön is sokat tett” – Kocsis Máté válaszolt Gulyás Már...
A Fidesz frakcióvezetője nem fogadta el a Partizán meghívását, mert nem érezném jól magát, ha akár csak egyetlen ember is miattam nézné a műsort.
Schobert Norbika miatt zengett az egész szálloda: a szülei is nagyon pipák lettek rá
Schobert Norbika már kis korában is igazi csínytevő volt, aki előszeretettel okozott galibát.
Veszélyes állat kúszott fel egy budapesti vécében, a család szinte sokkot kapott
Egy budapesti lakás vécéjében tűnt fel a bizarr lény, ami miatt te is biztosan kiakadnál.
Halálos következménye is lehet, ha ezt az 5 ételt újramelegíted a mikróban: inkább ne kísérletezz velük.
Súlyos betegségek kialakulásához, ritkább esetekben pedig halálhoz is vezethet, ha bizonyos ételeket újramelegítünk a mikrohullámú sütőben, éppen ezért jobb, ha nem kockáztatunk egyes fogásokat illetően.
Megérkezett az előrejelzés - Ekkora lehet a nyugdíjkorrekció
Az MNB szakemberei szerint 17,6 és 18,1 százalék körül alakulhat az idei pénzromlás üteme.
Újra berobbanhat a járvány, ezeken a településeken különösen aggasztó a helyzet
A koncentráció egyetlen kivétellel minden településen az emelkedett kategóriába tartozik.
Bemutatták a szuperharckocsit, amely átírhatja a modern hadviselés szabályait
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő avatott be minket a részletekbe.
„A fizetésem nettó 500-600 ezer forint lesz, ami több, mint amennyi a tanári bérem volt bruttóban” – buszsofőr...
A státusztörvény miatt távozott.
A Gulyáságyú Média bement abba a titokzatos bérházba, ami előtt Orbán számolta a húszezreseket
A soklakásos épületben több ismert embernek is van apartmanja, köztük egy fideszes meggyőződését nem titkoló, a Fidesz rendezvényein korábban többször is fellépő veterán popzenész is.
A nyugdíjban, ellátásban, járadékban és egyéb járandóságban részesülők számának alakulása
A KSH adatai szerint így változott a nyugdíjban, ellátásban, járadékban és egyéb járandóságban részesülők száma 2011 és 2022 között.
blogmorzsák
3000 méter fölött, gleccsereken keresztül
Az útvonal az Ötztali Alpokban található, Ausztria nyugati végében, ahol az ország elkeskenyedik.
Így tehet tönkre az ülőmunka
Számos negatív hatása van annak, ha az időnk nagy részét ülő helyzetben töltjük.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton