Ezt olvasta már?

0

A Fidesz nem nyerhet. Három településen rendeznek ma időközi polgármesteri választást

Ugyanis mindegyiken kizárólag független jelöltek indulnak.

Három településen rendeznek ma időközi polgármesteri választást: Mekényesen, Korláton és Bakonyszentivánon.


hirdetés

 

A Baranya megyei Mekényesen azért kellett időközi választást rendezni, mert az észak-baranyai község korábbi független polgármestere, Major Ottó novemberben lemondott. A településvezetői tisztségért egyetlen független jelölt indul, a település választói névjegyzékében 250-en szerepelnek.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Korláton ugyancsak a korábbi polgármester, Hriczu Imre (független) lemondása miatt kell időközi választást tartani. A Zempléni-hegység nyugati lábánál lévő település polgármesteri posztjáért négy független jelölt indul, a névjegyzékben 241 helybéli szerepel.

 

A Veszprém megyei Bakonyszentivánon azért tartanak időközi választást, mert az eddigi, független polgármester, Karvas János tavaly november 28-án elhunyt. A vasárnapi voksoláson egy független jelölt indul, a névjegyzékben 184-en szerepelnek.

 

Vasárnap egy időközi települési nemzetiségi önkormányzati választást is tartanak: Bács-Kiskun megyében, Kecskeméten két görög képviselőt választanak, mert a képviselők száma a képviselő-testület működéséhez szükséges létszám alá csökkent.

 

Szavazni reggel hattól este hétig lehet.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

X-Faktor 2019: "Ahogy még Ruszót Tibit nem láttátok" - Így oldotta a feszültséget

így próbálták oldani az első élő adás okozta feszültséget.

Online pályakövetési rendszerrel segíti a pályaválasztást az ITM

A köznevelés és a felsőoktatás közötti átmenetet, a pályaválasztást, valamint a pályaorientációt segíti a diplomantul.hu honlapon...

Időjárás-előrejelzés: Szokatlan időjárás várható a harmadik adventi vasárnapon

Tíz nappal karácsony előtt ilyen időjárásra számíthatunk. Mutatjuk a részleteket valamint azt, hogy milyen időre számíthatunk a jövő...

Baleset miatt lezárták a Ferihegyi út egy részét

Baleset miatt lezárták a Ferihegyi út egy részét - közölte a rendőrség szombat este a honlapján.

Öt tipp arra, hogyan kerüljük el a téli depressziót

Maradjunk aktívak! A sötét, hideg reggeleken néha kifejezetten nehezünkre esik kikászálódni az ágyból, pedig a korai órákra időzített...

Új ősmaradványfajokat tártak fel a Mecsekben

Mintegy 130 millió éves őskörnyezetből, különleges tulajdonságokkal rendelkező, eddig ismeretlen fosszilis ősmaradványfajokat tártak...

Malőrmentes volt a likőrök fogyasztóvédelmi vizsgálata

Húszféle likőrt vizsgáltatott meg akkreditált laboratóriumában az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) időszaki...

X-Faktor 2019 Döntő: "Ez a dal tökéletes találkozás az előadóval" - Ruszó Tibor Nyáry Károly-feldolgozást vitt a színpadra

Az X-Faktor 2019-es szériája ma, december 14-én véget ér. Vanek Andor, Zdroba Patrik és Ruszó Tibor maradt versenyben. Utóbbi produkcióit...

X-Faktor 2019 Döntő: Eldőlt, Ruszó Tibor a győztes

Nézd meg Ruszó Tibor útját a győzelemig videón nálunk.

Amilyen kicsi, annyira fontos és legalább annyira sok gondot tud okozni a férfiaknak

A prosztata tipikusan az a szerv, amelyről csak akkor hall az ember, ha gond van vele. Jellemző, hogy a szerv nevét a Google-ba beírva a...

0

Sport

Döbbenetes, ami a kézilabda olimpiai selejtezők körül zajlik

A férfitornák rendezőit elvileg kijelölték, de a januári Európa-bajnokság mindent átrendezhet. A női selejtezőket is.

A legsúlyosabb büntetést kapta szövetségi kapitányunk

Kim Rasmussen a románok elleni meccs után kelt ki magából

Magyarellenesség: történelmi győzelem volt a válasz Bukarestben - videók

Székely Himnusz, teljes meccs és edzői reakció.

Azonnali hatállyal eltiltotta az IHF Kim Rasmussent

A nemzetközi szövetség december 10-én hozta meg a döntését Japánban. Kérdés, mit lép erre a magyar szövetség?

Döntés született: azonnali hatállyal eltiltották a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát, Kim ...

A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) közleményben adta ki, hogy Kim Rasmussent a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát azonnali hatállyal eltiltották minden nemzeti és nemzetközi tevékenységtől.

Varsó: mennie kellene a magyar válogatottnak

Nem játszik és zuhan a piaci értéke.

Brutális adattal jön a szerdai El Clásico

A Barcelonában és a Real Madridban sokkal több a közös, mint azt elsőre gondolnánk.

Nem számít klubja a korábbi Fradi-játékosra

Nagy Dominik legutóbb szeptemberben lépett pályára bajnoki meccsen a Legia Varsóban.

Hosszú Katinkát kétszer is legyőzték a rövidpályás úszó-ob-n

Kozma Dominik bizonyította, hogy 200 gyorson még mindig ő a legjobb. Késely Ajnát megszorongatták 1500 gyorson.

Rasmussen felfüggesztése tovább bonyolítja a női válogatott amúgy sem egyszerű kapitánykérdését

Pont az olimpiai selejtezőre tilthatják el a dán kapitányt, akinek a megmentéséért nem is biztos, hogy teljes szívvel küzd a szövetség.

Az év legkomikusabb gólját hozták össze a kövesdi védők - videó

Óriási ajándékot adtak a paksi középpályásnak.

Joshuát megfoszthajták a vb övétől

Bemutatjuk a Sport365 e heti legolvasottabb témáit Nr2

0

Bulvár

Ha a vizitdíjból akkora balhé volt, képzelhetjük, ebből mekkora lesz

Jövő októbertől kifizettetik a kezeléseket azokkal a páciensekkel, akik már három hónapja tartoznak az egészségügyi járulékkal. Egyes becslések alapján akár 700 ezer embert is érinthet az intézkedés, az Orvosi Kamara szerint pedig szélsőséges helyzeteket idéz majd elő az új szabály.

Nem stimmel valami a bonus-malus rendszerrel, és van itt még más is

Az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indított a Magyar Autóklub panasza nyomán. A szervezet problémákat jelzett a biztosítók által a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjának meghatározásához használt bonus-malus rendszer szabályozásával kapcsolatban.

Rubint Réka óriásit bukott

Ki is alakult a Konyhafőnök VIP döntős mezőnye.

Lábainkon látszik, ha baj van a szerveinkkel

Bizonyos egészségügyi problémák a láb megbetegedéséhez vezethetnek. Éppen ezért nem árt tisztában lenni azzal, hogy melyik tünet mire utalhat.

Itt az eddigi egyik legegyértelműbb bizonyíték a földönkívüli életformák létezésére

Ermanno Borra, a kanadai Laval Egyetem egyik professzora még 2012-ben vetette fel azt a gondolatot, hogy ha léteznek földönkívüli civilizációk, akkor azok talán lézertechnológia segítségével próbálnak kapcsolatba lépni velünk ugyanis a lézert nagyon hatékonyan fel lehet használni csillagközi kommunikációs eszközként.

Így próbáltak trükközni a nagycsaládi autós támogatásért

Az állam részéről úgy számoltak, három év alatt 18 ezren fogják igénybe venni a támogatást, de már idén november végén 21 ezer fölött volt az igénylők száma.

Krákogással kezdődik a halálos betegség

Nem tulajdonít különösebb jelentőséget neki, mégis zavarja a mindennapokban jelentkező kifulladás és köhögés? Hogy elejét vegye a komolyabb és visszafordíthatatlan folyamatoknak, mihamarabb keresse fel háziorvosát, és ha dohányzik, tegye le a...

Tovább gyűrűzik a botrány: fenyegetik a nőt, aki szexuális zaklatással vádolta meg András herceget

A Jeffrey Epstein által szexre kényszerített nő félti az életét, úgy gondolja, valaki el akarja hallgattatni.

Leütöttek majd felakasztottak egy férfit egy kiskunhalasi tanyán

Egy férfi besétált egy tanyára, ahol leütötte az ott lakó férfit, majd felakasztotta az udvaron. Végül az élettársa mentette meg az áldozatot.

blogmorzsák

A H145M helikopterek hivatalos átadó ünnepsége

Már 4 új Airbus helikopterrel rendelkezik a Honvédség!

10 képregény, amit meg kell venned karácsonyra – magadnak!

Megint van Rahan a Kockásban, itt az új Lencsilány, a Zorro 2 és a Sandman 2 is!

Repülj Star Wars-osan

A Skywalker kora promóciói közül talán a leggrandiózusabb egy Boeing 737-es.

Hogy adhatod el szabályo­san a karácsonyi ajándékot online?

Ha mégsem kéne a lábmasszírozó, több helyre is feldobod majd?

Minden szinglik legnagyobb mumusa, a karácsony

Ha a képeskönyvbe illő boldogság valahogy nem akar összejönni.

Strasbourgig ment a megvert főkofa

Kmetty Ágostont bántalmazták a rendőrök, de nem volt tisztességes nyomozás. A Helsinki Bizottság segített neki.

Ez az öt legrosszabb Star Wars-film

Jön a szériazáró Skywalker kora - ennek apropóján átnéztük, melyek voltak a messzi-messzi galaxis legrosszabb filmjei.

Orbán és a Brexit sült konzervatív dicsérete

Ami itt folyik, az kísértetiesen em­lékeztet a kontinentális há­borúkat megelőző értékválságokra.

Aki szegény, ne legyen beteg!

Bár az orvosi kamara vezetői aggódnak, a nyárspolgárok most is lelkesek.

Kőszegi gyöngyszemek

Magyarország egyik leghangu­la­tosabb óvárosa Kőszegen talál­ha­tó. Nézzétek meg a város né­hány építészeti gyöngyszemét!

Ne keresd!

„...tovább a tökéletes mindenmentes szaloncukrot, csináld meg, ahogy én!“

A legmenőbb brit magániskolák

Károly herceg, Winston Churchill, Bo­ris Johnson - ők is mind magánisko­lában tanultak. Lássuk az öt legjobbat!