95 éves lenne az Óz Dorothy-ja, Judy Garland
Oscar-jelölés, Golden Globe-díj, számos Grammy-díj – rövid mérlege a hollywoodi filmcsillag, Judy Garland gazdag életművének.
hirdetés
Kevesen tudják azonban, milyen ára volt a csillogásnak, és mi állt a színésznő hányattatott életútja és szeszélyes magánélete hátterében; mindössze 47 éves volt, amikor magányosan pszichiátriai szereit túladagolta. Születésének évfordulóján, június 10-én emlékezünk a világsztárra.
Az amerikai színésznő még tinédzser, amikor filmfőszereplőként elénekli a XX. század egyik legismertebb filmdalát, az „Over the rainbow” (A szivárványon túl) címűt: Judy Garland 17 évesen már ifjúsági Oscar-díjat – „Oszkárkát” – kap. És sorra következnek majd az elismerések: az Arany Glóbusz (Golden Globe)-díj, a Grammy-díj és a zenei életműdíj. A filmiparba igen korán berobbant filmcsillag egyik ismert mondása: „12 évesen születtem egy MGM-filmstúdióban”. A Metro-Goldwyn-Mayer hollywoodi filmstúdió egyik vezetője szerint Garland volt „a rút kiskacsa, aki nagy pénzt hoz”.
Filmstúdiójával kötött szerződése értelmében a 17 éves világsztárnak igencsak ügyelnie kell a külsejére: az egyik kitétel szerint ha meghízik, fizetség nélkül felfüggesztik, mindaddig, amíg le nem fogy. Hogy étvágyát kordában tartsa, antidepresszánsokat és amfetaminokat írnak fel neki, a mellékhatásként kialakult alvászavaraira pedig kemény altatószert. Garland gyógyszerfüggővé lesz. Barátai vészjósló változásokat figyelnek meg rajta: a súlyosan lefogyott színésznőt pszichoanalitikushoz viszik. A világsztár magatartása egyre szeszélyesebb, bomlasztóbb s egyre demoralizálóbb a forgatásokon. Később az orvosi leletekből kiderül, hogy a pszichiátriai szerek fizikailag fokozatosan tönkretették őt.
„Gyógyszert” szed, hogy szorongását elmulassza, majd ugyanezt megkísérli tabletták nélkül is elérni, aminek eredménye fizikai fájdalom és olyan erős fulladásérzet, hogy a szereket újra szednie kell. Nincs még 27 éves sem, amikor 1949-ben elektrosokk-kezeléseket kap, aminek következtében kezd leépülni. „Soha nem lehetsz annyira magányos, mint az, aki a színpadon beteg. Nincs annál nagyobb rémálom, mint mikor négyezer ember előtt hirtelen úgy érzed, hogy elhányod magad.” – számol be Judy Garland tulajdon érzéseiről.
Azt, hogy Garland bajainak forrása „veleszületett művészneurózis”, a pénztárcájukat megtömni szándékozó pszichiáterek és pszichoanalitikusok hangoztatják, akiktől – ha azok valóban ismerik a lelki problémák okait – elvárható lett volna a gyógyítás. Akiktől azt várta volna, hogy leszoktatják a súlyos szerekről; ők azonban még súlyosabbakra szoktatták. Judy Garlandnak – amint egy életrajzírója beszámol róla – megvolt a maga véleménye az őt kezelő pszichiáterekről: „Mérhetetlenül elcsüggedt; az analízissel töltött évek nem segítettek rajta... semmire sem becsülte a pszichiátereket, tucatnál is több kezelésére járt, de mindegyikük kudarcot vallott vele.”
Kudarcot vallott „kezelőorvosainak” egyike nem kisebb szaktekintély, mint Karl Menninger, aki a második világháború utáni legnagyobb pszichiáterképző központ megalapításához járult hozzá a világon. Egy másik híres hollywoodi pszichiáter Martin Grotjahn volt, aki Karl Menninger meghívására emigrált Németországból: Grotjahn utóbb elismerte vonzódásának okát Hollywoodhoz és a filmsztárokhoz: „Alig vártam, hogy pénzt csináljak.” Természetesen, Grotjahn véleménye, miszerint a „színészeket szinte lehetetlen sikeresen kezelni”, abban őt magát nem akadályozta, hogy a gyógyulást nem hozó „gyógykezelést” folyton kiszámlázza.
Garlandot az 1950-es évek végén kórházba utalják, miután a pszichiátriai szerek szedése következtében egészségügyi problémái kritikussá válnak: mája, lépe földagadt, egész teste mérgekkel telítve. A kórházból 7 héttel később távozik, hogy harmadszor – és utoljára – a színpadra visszatérjen. Ekkor Valiumot, Thorazint írnak fel neki, egy alkalommal pedig napi 40 (!) tabletta Ritalint.
A Greenwich Village-beli Half Note Clubban 1969. június 15-én utolsó alkalommal lép színpadra. Hat nappal később egy londoni szállodában életét veszti, miután pszichiátriai szereit túladagolja.
Mindössze 47 éves volt, amikor elvesztettük a "rút kiskacsát"..
hírek innen, onnan
Országjárásba kezdett Orbán Viktor is
Orbán a megyei választmányok tagjaival fog egyeztetni, de ennek állítólag semmi köze Lázár János nyári felméréséhez a Fidesz...
Nem kell esőre számítani vasárnap
Kellemes, csapadékmentes őszi idő várható vasárnap a HungaoMet Zrt. napi előrejelzése szerint. A reggeli pára feloszlása után sok...
Egy tehetségkutató, amely életeket változtatott meg – így lett Tóth Vera az első Megasztár győztese
Ma már szinte elképzelhetetlen, mekkora szenzációnak számított 2003-ban a Megasztár indulása. A TV2 akkor egy teljesen új formátumot...
Dobó Kata társa: ennek kell megfelelnie annak, aki meg akarja hódítani
Dobó Kata őszintén elmondta, milyen párt szeretne maga mellé.
Eszedbe se jusson ősszel megmetszeni ezeket a növényeket, mert bánni fogod tavasszal
Az ősz sok kerttulajdonos számára egyet jelent a nagy kerti rendrakással. A lehullott leveleket, elszáradt szárakat, túlnőtt bokrokat...
A közkedvelt zenész 58 évesen megnősült: gyönyörű menyasszonya rózsaszínben mondta ki az igent
A zenész 58 évesen szánta rá magát a nagy lépésre, a nagy nap pedig több meglepetést is tartogatott.
Burgonya tárolása télen: hőmérséklet, fény és páratartalom
Fedezd fel, mik a legfontosabb feltételei a burgonya téli tárolásának! Ismerd meg, hogyan kerülheted el a csírázást, zöldülést és...
Felejtsd el a napi 10 ezer lépést: a kutatók szerint ennyi is elég lehet
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig...
Elvették a bronzérmet Betlehem Dávidtól, ügyvédhez fordul
Megfosztották dobogós helyétől Betlehem Dávidot a nyíltvízi úszók Európa-kupa-sorozatának razanaci állomásán. A 23 éves úszó...
Tengerünk nincs, a bálnavadászatról szóló döntéseknél mégis ott lehetünk
Miniszterelnöki határozat rendelkezik Magyarország képviseletéről a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság ülésein. A küldöttség...
Milliókat fizetett volna egy 60 éves férfi a hároméves kislányért, közbelépett a rendőrség
Megdöbbentő tragédia előzte meg az esetet.
Dermesztő figyelmeztetést küldött a milliárdos, egymilliárd ember élete kerülhet veszélybe
Az emberiség eddigi legerősebb „fegyvere” kerülhet rossz kezekbe.
Sport
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező
Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.
Tegnap este elhagyta a magyar válogatottat a sokat kritizált labdarúgó
Az ok egy sérülés.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Éhesen pilótakekszet lopott, az öklével mindent elért, ma Skóciában takarít a Ragadozó
Az álmait kergető félbolondnak tartja magát.
„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése
Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén
A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.
Virgil van Dijk a múlt, ezt a klasszist igazolja helyére a Liverpool
A Premier League-ben találták meg a holland védő utódját.
Nem PSG, nem Barca: ez a két csapat tárgyal Erling Haaland leigazolásáról
Azonnal kihasználnák, hogy bajban van a Manchester City.
Fájó vereséget szenvedtünk Ukrajnától a Nemzetek Ligája nyitányon - mégis mindenki erről beszél
Igaz, ez csak szépségtapasz, de ebben az egy dologban egész Európát vertük.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben
A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.
„Kértem, hogy szégyen nélkül mondja el egy régi szexuális vágyát” – ha azt akarod, hogy a férjed nyitottabb legyen, kezdd a hálószobában
Ha nem ítélkezel, meg fog nyílni – és hálás lesz érte. Mutatjuk, hogyan hozhat közelebb egymáshoz a nyílt kommunikáció a hálószobában.
Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban
Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.
„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot
A család az a közeg, amelyről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bármi történjen, összetart minket. A valóságban azonban vannak olyan kapcsolatok, amelyekben a rokoni kötelék inkább teher, mint biztonsági háló.
Ismert férfit igazoltatott a rendőr, a vér is kiment a lábából: elképesztő állat mászott ki a macskahordozóból
Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot találtak e
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Kabát Petit több ezer ember közül szedte ki a hatóság a reptéren: ijesztő, amit átélt
Kabát Petit egy elkülönített szobába vitték a reptéren.
Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező
Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.
Kiderült, kit választottak a Mi Hazánk Mozgalom elnökévé
Ismét Toroczkai Lászlót választotta a párt elnökévé a Mi Hazánk Mozgalom szombati kongresszusa – hangzott el a budapesti tanácskozást követő sajtótájékoztatón.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


