Ezt olvasta már?

0

153 új katonát szerződtetek le Veszprémben és a megyében

A veszprémi toborzó iroda jól végezte a munkáját mert több mint 150 újonc katonát sikerül leszerződtetniük.


hirdetés

Összesen 153 új szerződéses katona, 35 önkéntes területvédelmi tartalékos, több tízezer látogató a toborzásokon és közel 2600 érdekvédelmi ellátott – ezt a mérleget vonta le Soós Gyula őrnagy, a veszprémi Toborzó és Érdekvédelmi Központ parancsnoka a szervezet tavalyi tevékenységéről szerdai évértékelőjükön.

Soós Gyula mindjárt az elején kijelentette: tavalyi feladataikat a szükségesnél kevesebb létszámmal hajtották végre, többször a nyugállományú kollégák segítségét is igénybe véve. A fő tevékenységüknek számító toborzást ráadásul az sem könnyíti, hogy a 343 ezer fős megyében az 5000-et sem érik el a munkanélküliek, vagyis a potenciális jelöltek száma.

A mérleg ennek ellenére egyáltalán nem rossz. Ez elsősorban a többrétű népszerűsítő tevékenységnek köszönhető: a toborzóbuszok oldalán feltüntetett felhívás, a Jutasi úton elhelyezett, a hadkiegeszites.hu oldalát is hirdető molinó, a 2018-ban már minden megyében elérhető toborzósátor és a Takács Szabolcs kormánymegbízott segítségével legyártott toborzó pult mind fontos elemei a sikeres toborzásnak.

A központ emellett 2017-ben új irányba indult el, és nagy hangsúlyt fektetettek arra, hogy minél több rendezvényen is megjelenjenek. Az Agórában megtartott Toborzó Nap, Simicskó István honvédelmi miniszter előadása az egyetemen, az első Honvédelmi Nap az Arénában mintegy 2000 tanulót vonzott, a fiatalok ezen felül több mint 50 rendezvényen – köztük az Utcazene Fesztiválon és a Spartan Race-en – találkozhattak a szervezettel, amelyeken több mint 50 ezer diákot sikerült elérni.

A katonai népszerűsítő tevékenység ugyanakkor itt még nem áll meg. A központ kilenc alkalommal vett részt pályaválasztási napokon és állásbörzéken, de az ifjúsági versenyek, táborok során is jelen vannak, ahol már az egészen kicsik is bepillantást nyerhetnek tevékenységeikbe. Ilyenek voltak többek között az Országos Ifjúsági Honvédelmi Verseny, melynek döntőjébe egyedülálló módón a megyéből ketten is bejutottak, a Hadapród tábor és a nagy sikert arató pápai Honvédelmi Vetélkedő, melyet a központ is be fog építeni a jövőben a megyei rendezvényei közé.

A toborzó tevékenységek között fontos szerepet töltenek még be az iskolákban és a foglalkoztatási osztályokon megtartott tájékoztatók – utóbbi különösen, hiszen innen érkezik a bevonulók legnagyobb része. Soós Gyula hozzátette: nem baj, ha valaki ezeken a tájékoztatókon inkább a továbbtanulást választja, hiszen az ő érdekük is az, hogy minél magasabb képzettségű embereket találjanak, de annak is tudnak alternatívát mutatni, aki a középiskola után a honvédelmet választaná.

Mindennek eredményeként a 2017-es évben 138 legénységi és 15 altiszti/tiszti katona vonult be, ami jelentős növekedés a tavalyelőtti 98 főhöz képest. A szervezet emellett 35 új önkéntes területvédelmi tartalékost is szerződtetett, további 40 személy pedig hamarosan szintén megkapja a szerződését.A katonai népszerűsítő tevékenység ugyanakkor itt még nem áll meg. A központ kilenc alkalommal vett részt pályaválasztási napokon és állásbörzéken, de az ifjúsági versenyek, táborok során is jelen vannak, ahol már az egészen kicsik is bepillantást nyerhetnek tevékenységeikbe. Ilyenek voltak többek között az Országos Ifjúsági Honvédelmi Verseny, melynek döntőjébe egyedülálló módón a megyéből ketten is bejutottak, a Hadapród tábor és a nagy sikert arató pápai Honvédelmi Vetélkedő, melyet a központ is be fog építeni a jövőben a megyei rendezvényei közé.

A toborzó tevékenységek között fontos szerepet töltenek még be az iskolákban és a foglalkoztatási osztályokon megtartott tájékoztatók – utóbbi különösen, hiszen innen érkezik a bevonulók legnagyobb része. Soós Gyula hozzátette: nem baj, ha valaki ezeken a tájékoztatókon inkább a továbbtanulást választja, hiszen az ő érdekük is az, hogy minél magasabb képzettségű embereket találjanak, de annak is tudnak alternatívát mutatni, aki a középiskola után a honvédelmet választaná.

Mindennek eredményeként a 2017-es évben 138 legénységi és 15 altiszti/tiszti katona vonult be, ami jelentős növekedés a tavalyelőtti 98 főhöz képest. A szervezet emellett 35 új önkéntes területvédelmi tartalékost is szerződtetett, további 40 személy pedig hamarosan szintén megkapja a szerződését.

A központ ugyanakkor a toborzás mellett jelentős érdekvédelmi feladatot is ellát: összesen 2600 főről gondoskodnak a megyében, ami kiemelkedően magas létszámot jelent. Az odafigyelés viszont kifizetődő: a tavalyi évben például negyedévente a nyugdíjas klubokkal közösen köszöntötték fel a kerek évfordulós nyugalmazott kollégákat, melynek köszönhetően a klubok létszáma is nőtt. Mindemellett a hadisírok gondozásában és a környezet szépítésében is részt vettek az elmúlt évben, 13 középiskolával kötöttek együttműködési megállapodást a közösségi szolgálat teljesítésére, a jövőben pedig a Pannon Egyetemmel közösen terveznek egy kihelyezett toborzó helyet létesíteni az intézményben, ahol az egyetemistákat és a civileket is elérhetik.

Soós Gyula elmondta, számos kollégának és partnernek tartoznak köszönettel, akik a mindennapokban segítik őket, melyet elismerések kiosztásával nyomatékosított is.

Huszár Péter alezredes, a fő partnernek számító Veszprém Megyei Védelmi Bizottság titkára pohárköszöntőjében elmondta: nagyon jó és szoros kapcsolatot sikerült kialakítaniuk a központtal – légvédelmi puskák, az új toborzósátrak beszerzését és a honvédelmi kötelék programot is támogatták, a jövőre vonatkozóan pedig további sikereket kívánt a szervezetnek céljai elérése érdekében.

 

Forrás: vehir.hu/VNL







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Pálfi György: az AI nem végzi ki a filmkészítést, továbbra is emberek fognak történeteket mesélni embereknek

A filmrendező szerint az AI egyszerre inspiráló eszköz és komoly etikai aknamező. A technológia gyorsabban fejlődik, mint ahogy a szakma...

Sokba fog fájni a bírság a sár miatt – jön az új szabály

Jelentős összegű bírságot kaphatnak azok a gépkezelők, akik sarat hordanak fel a közutakra, és nem gondoskodnak annak...

NB II: Lefékezték a Vasast, meglépett a Honvéd - videó, eredmények

A Vasas 0-0-s döntetlent játszott Tiszakécskén, a Merkantil Bank NB II, 20. fordulójában, így az éllovas Honvéd előnye öt pontra nőtt a...

4200 magyar rekedt az Emírségekben az iráni háború miatt, átvállalják a szállásköltségüket

Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere azt ígérte Szijjártó Péternek, hogy minden eszközzel megvédik az ott tartózkodó mintegy...

Az Irán elleni támadás megindulása óta három halottja és öt súlyos sebesültje van az amerikai haderőnek

Többen könnyebb sérüléseket szenvedtek. A folyamatban lévő harcokra tekintettel a parancsnokság egyelőre nem hozza nyilvánosságra az...

Két helikoptert küldött a Magyar Honvédség a nyíregyházi repülőtérre, hogy védekezzenek egy esetleges iráni támadás ellen

Az Orbán-kormánynak az orosz-ukrán háborút kísérő feszültségkeltő lépései mellett most már a közel-keleti helyzet miatt is lépett a...

Eddig három amerikai katona vesztette életét az Irán elleni katonai akcióban, Benjamin Netanjahu egyre intenzívebb támadásokkal fenyegeti a perzsa országot

Iránban egy két-napon belül meg akarják választani a legfőbb vallásii vezető, Ali Hamenei utódját. Vasárnap felröppentek hírek arról,...

Soha nem látott ütemben özönlenek az új tagok az önkéntes pénztárakhoz

Több mint 40 ezer új belépőt regisztráltak tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárak, amire hosszú évek óta nem akadt példa: közben...

Figyelmeztetés az utasoknak: bármikor változhatnak a járatok Ferihegyen

Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül...

Öt ország kezében a világ sültkrumpli-készlete? Döbbenetes adatok láttak napvilágot

Megállíthatatlan az európai burgonyafeldolgozó ágazat.

Őrült dolgon dolgozik a Meta: Jönnek a halottak posztjai

Szimulált jelenlét a halál után? egy friss Meta-szabadalom és egy új kutatás szerint a generatív mesterséges intelligencia egyre közelebb...

0

Sport

„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének

Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot

Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része

„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

A Barcelona elnöke beintett a Realnak, Flick Yamal kapcsán balhézott

A Lionel Messi rekordját megdöntő tinédzser nem csak a mesterhármasa miatt volt középpontban.

Elveszítette legjobbját az ETO, csereember lett a nyerőember

Közel hétezer néző előtt játszott a listavezető az Újpest ellen.

Egyre nagyobb a baj a magyar futballista Premier League-bajnok klubjánál

Angliában állítják, hogy nem Marco Rossi kulcsembere a hibás, de az edző már frusztrált.

0
0

Bulvár

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?

Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Percekkel ezelőtt jött a tragikus hír. Súlyos autóbalesetet szenvedett a legendás énekes

Komoly élet-és halál között küzd a country előadó, J.D. Graham, aki a legutóbbi videóüzenetében azt mondta: „alig vagyok életben”. A 48 éves zenész életét több súlyos sérülés és egy tragikus veszteség

Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet 

Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.

Megkezdődött az iráni megtorlás: Kuvait, Katar, Bahrein és Ciprus is tűz alá került

A brit csapatokat is csak néhány száz méterre kerülték el a becsapódások.

Pokoli hetek várnak magyarok százezreire: ezt mindenképp el kell kerülniük

A magyarok számára nehéz időszak következik, de a szakértő szerint van segítség.

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Agyvérzést kapott Rózsa György

A legendás magyar televíziós személyiség, Rózsa György az augusztusi Balatonnál történt agyvérzését követően most először állt kamerák elé, és beszélt arról, hogyan éli meg a felépülést, milyen emlékei

Tarjányi Péter: Jeruzsálem és Washington úgy döntött, lezárják a több évtizedes játszmát

A biztonságpolitikai szakértő szerint az elkövetkezendő 12–48 óra sorsdöntő lehet.

Világszenzáció, a mesterséges intelligencia megfejtette a Nazca-vonalak rejtélyét, 100 éve átverik a világot

A mesterséges intelligencia zseniális felfedezéseket tett a Nazca-vonalaknál.

0