Ezt olvasta már?

0

1400 titkos megfigyelésre vonatkozó kérelemről döntött tavaly az Igazságügyi Minisztérium

Az utóbbi 9 év második legtöbb „nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtésre” vonatkozó kérelme futott be tavaly az Igazságügyi Minisztériumhoz.


hirdetés

Hogy a kérelmekből mennyire adtak a miniszterek végül engedélyt, korábban elsunnyogta a tárca, most már biztosra ment, és titkosította – írja a hvg.hu.

A portál közérdekű adatigénylést adott be az Igazságügyi Minisztériumnak, amiből az is kiderült, hogy mennyi kérelem került Varga Judit volt miniszter asztalára és mennyi az utódja, Tuzson Bence elé.

Kiderült, 2023 első 7 hónapjában, Varga minisztersége idején 849 kérelemről döntöttek, 2023 utolsó 5 hónapjában, Tuzson minisztersége idején pedig 551 kérelmet bíráltak el. Az 1400 kérelem valamivel meghaladja a 2022-es 1374-et, de nem éri el a 2021-es szintet, amikor néhány tucattal több, 1469 kérelmet iktattak.

Ez pedig azt jelenti, hogy a hét minden napján majdnem 4 ilyen kérelmet kellett elbírálnia a miniszternek.

Titkos információgyűjtés nemzetbiztonsági céllal csak igazságügyi miniszteri engedéllyel folytatható, vagyis ez külső engedélyhez kötött. Másik kategória a bűnüldözési célú titkos információgyűjtés, de itt is van külső kontroll: egy bíró az engedélyező. Sőt, a titkosszolgálatok végezhetnek külső engedélyhez nem kötött információgyűjtést is, ezt elég „házon belül” jóváhagyni – írják.

Az engedély birtokában lehetővé válik:

lakás, jármű, valamint használati tárgyak átkutatása és ennek rögzítése,

lakás és jármű lehallgatása, rejtett kamerás megfigyelése,

levelek, csomagok felbontása és ennek rögzítése,

a telefon lehallgatása és online adatforgalom/kommunikáció megfigyelése,

bármilyen „információs rendszerben” kezelt adatok megismerése és rögzítése.

Kevéésé érthető viszont, hogy a tárca miért nem adta ki, hogy a tavalyi 1400-ból hánynál engedélyezték a titkos információgyűjtést és hánynál tagadták meg. Példáil azért, mert a Pegasus-botrány kipattanásáig az Igazságügyi Minisztérium közölte éves statisztikai adatként a megadott engedélyek darabszámát is.

 

24.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Csuti teljesen kiakadt a Dudás Miki haláláról készült kamufotókon: „Rendkívül felkavaró és lélektelen.”

Még le sem zárult a nyomozás, de az internetet már ellepték a találgatások és a hamis tartalmak. Dudás Miki halála kapcsán barátja,...

Szibéria berúgja az ajtót: -21 fokos jeges korbáccsal csap le ránk a tél

Ami eddig volt, az mind semmi: vasárnap lecsap az országra a jéghideg rettenet, a jövő héten akár -21 fokos szibériai fagyba is dermedhet...

30 percig küzdött a jeges vízben egy golden retriever – igazi mentőakció zajlott érte

Egy Mia nevű golden retriever túlélte, hogy beszakadt alatta a jég egy magántó felszínén a michigani Spring Arbor településen.

A nyugdíj összege a minimálbértől is függ, de miért kell ezt tudni?

A kötelező legkisebb munkabér, vagyis a minimálbér összege számos ponton befolyásolja a társadalombiztosítási ellátásokat. Az...

Halálra fagyott autójában a dermesztő hidegben Csepelen

Egy ötven év körüli férfi a dermesztő hidegben, fűtetlen autójában fagyott halálra Csepelen, a mentők már nem tudtak rajta segíteni....

Itt a jogszabály. Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi...

Az Avatar 3. már négyszer annyit hozott, mint a másik ismert sci-fi

James Cameron 2009-ben bemutatott, hosszú évekig készülő szenvedélyprojektje, az Avatar alapjaiban változtatta meg Hollywoodot, aminek...

Végre megérkezett a Google Chrome várva várt extra funkciója

A Google Chrome felhasználói évek óta követelték, a fejlesztők pedig sokáig csak kísérleteztek vele – most azonban úgy tűnik,...

10 aranyszabály, amit meg kell tenni, ha lerobban az autó

Egy út szélén veszteglő jármű nem csak műszaki probléma, hanem baleseti kockázat is, sőt életveszélyes lehet.

3 sci-fi, amik igazi lavinát indíthatnak be 2026-ban

A sci-fi műfaj mindig is kedvezett a hosszú távon építkező filmes univerzumoknak, és 2026 különösen erős év lesz ebből a szempontból.

Tóth Alex a Fradi riválisai helyett Szoboszlai Dominik ellen készülhet

Úgy tudni, a Ferencváros megegyezett a fiatal középpályás klubváltásáról.

0

Sport

Az ifjú csodakapus mentette meg 94. perces földöntúli bravúrjával a Barcelonát

Joan García meccsről meccsre dörömböl a spanyol válogatott ajtaján.

A magyar labdarúgó-válogatott Eb-hőse szerződést bont, és feljelenti csapatát – sajtóhír

A klub a fizetési felszólítás határidejére sem rendezte adósságát.

Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó

A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.

Tóth Alex Európa legerősebb bajnokságába igazol

A Ferencváros NB I-es rekordpénzért adja el Tóth Alexet.

Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr

A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.

A Fradi az 5,8 milliárdra emelt ajánlatot is visszautasította Tóth Alexért

A Premier League-gárda pedig ezen felül még bónuszokat is fizethetett volna.

Kiderült Florentino Pérez nagy terve: Mourinhót akarja a Madrid elnöke

Elképzelhető, hogy Álvaro Arbeloa nem sokáig lesz a Real Madrid vezetőedzője.

Megegyeztek: magyarországi átigazolási rekordért távozik Tóth Alex Angliába

Kerkez Milos számára már jó ugródeszkát jelentett a klub.

Szoboszlai lövéséről áradozott az Európa-bajnok sztárfocista

Ilyen lövést még sosem látott korábban.

0
0

Bulvár

Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra

A bűnügy nagy vitát kavart az Egyesült Királyságban, a kommentelők több táborra szakadtak.

Földindulás, új vezetője van Észak-Koreának, teljesen átalakul a világ

Sokáig csak suttogtak róla, most viszont egyre több a baljós jel: Észak-Koreában már nem Kim Dzsong Un lehet az igazi főszereplő.

Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket

Az ikerpár és bátyjuk ellen Kate Whiteman után számos nő tett feljelentést, hogy bedrogozták, megerőszakolták őket.

Kincsvadászok: ezt találták egy pasaréti lakás garázsában, mindenki ledöbbent, amikor előkerült

A Kincsvadászokból már megtanultuk, hogy érdemes átnézni a pincéket, garázsokat.

Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós uta

Nem találod ki: ezért ülnek a légiutas-kísérők a kezükön repülés közben

Ha utaztál már repülővel, bizonyára megfigyelted, hogy felszálláskor és leszálláskor a légiutas-kísérők mindig a kezükön ülnek – ennek pedig komoly oka van.

Ez az olcsó étel megelőzheti a vastagbélrák kialakulását: egyél belőle egy tányérral hetente, és a tested hálás lesz érte

A vastagbélrák sokáig tünetmentesen fejlődik, mégis ez az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés. Egyre több kutatás mutat rá azonban arra, hogy bizonyos, rendszeresen fogyasztott ételek érdemben befolyásolhatják

Ekcéma, pikkelysömör és egyéb bőr-betegségek: A bőrgyógyász szerint erre érdemes figyelni télen

Még jobban megnehezíti a krónikus bőrbetegséggel élők mindennapjait a cudar idő. A bőrgyógyász most elmondja, mire érdemes figyelni.

Cseh Laci hosszú, őszülő hajjal és szakállal: felismerhetetlen a friss fotón

Cseh Lacira alig lehet ráismerni Instagramra feltöltött, friss fotóján.

Ezért április 12-én lesz a választás, ez el is döntötte, hogy Tisza vagy a Fidesz nyer-e, váratlan dolgot mondott a szakértő

Bár a naptár több lehetőséget is kínált, a választott időpont mögött felsejlik egy tudatos politikai stratégia.