Tizenhatezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a múlt héten
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint 16 300-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön a honlapján.
hirdetés
Azt írták: november 21-27. között az országban 215 700-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 16 300 ember esetében influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.
Az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók közül a betegek 32,7 százaléka gyerek, 30,8 százaléka 15-34 éves, 25,2 százaléka 35-59 éves, 11,3 százaléka 60 éven felüli felnőtt volt.
A 47. naptári héten 118 betegtől érkezett légúti minta az NNK laboratóriumába. A sentinel orvosok által beküldött 110 minta közül egy betegnél az influenza vírusát, 19 betegnél a koronavírus, kettőnél a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki. A hagyományos diagnosztikus célú vizsgálat keretében érkezett nyolc minta közül kettő rhinovírus-pozitívnak bizonyult - tették hozzá.
Közölték azt is, hogy influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a 47. héten egy jelentés érkezett: az - egy Tolna megyei óvodában előfordult -, lázzal, felsőlégúti tünetekkel járó megbetegedések hátterében kórokozót nem azonosítottak.
hírek innen, onnan
A 24-i boltzár előzékeny gesztus a munkáltatóktól
Áttörésként értékeli a szenteste napján a bolti dolgozóknak pihenőnapot kezdeményező Egyenlő.hu, hogy a Lidl után immár egy másik...
Zelenszkij-Orbán találkozót javasol az ukrán hivatalvezető, Szijjártó Péter ezt válaszolta
Szijjártó Péter az ukrán elnöki hivatal vezetőjével tárgyalt telefonon - közölte Paczolay Máté külügyi szóvivő. Andrij Jermak...
Kiderült az igazság Szécsényi Violetta mesés vagyonáról: átverés lenne a város királynőjének fényűzése?
Elindult az RTL legújabb reality-műsora, A Város Királynői című produkció, mely hét gazdag nő, köztük Szécsényi Violetta...
A magyarok valamiért ragaszkodnak ehhez a fenyőfajtához
Nem szemetel, de illata sincs - mi az?
Csütörtökön is folytatódik az ítéletidő - kelet felé terjeszkedik a havazás
Egy Kaposvár környéki településen már szerdán elérte a 30 centimétert a hótakaró vastagsága, csütörtökön viszont már kelet felé...
Videón Szoboszlai parádés gólja a Sheffield United ellen a Liverpool színeiben
Szoboszlai Dominik ismét felhívta magára a figyelmet, újabb gólt lőtt a Liverpool színeiben, aminek nagyon örült.
Lehet, hogy az Ön ingatlanát is kisajátítja a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal építése miatt?
Több száz helyrajzi számmal egészítette ki a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal építése által érintett ingatlanok listáját egy...
Erre számíts, ha Nyilas férfival van dolgod
Ha a párunk Nyilas jegyű, akkor nagyon nem mindegy, hogy milyen módszerekkel kommunikálunk velük. Lássunk néhány tanácsot, amelyekért a...
Jövő januárban benépesül a Hold - két leszállóegység landol a felszínen
Az amerikai Astrobotic a NASA támogatásával valósítja meg a Peregrine missziót, amelynek keretében egy leszállóegységet küldenek a Hold...
Felgyújtották a várost a szurkolók a világ egyik legismertebb focicsapatának drámája után - videó
Az ellenfél játékosait és a játékvezetőket már a stadionból is ki kellett menekíteni.
Nógrádi György: Miért folytatja a háborút Ukrajna, és zsarolja a Nyugatot?
Az orosz-ukrán háború aktuális híreiről is elmélkedett Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az Ultrahang szerdai adásában....
Újabb gólt szerzett Szoboszlai Dominik a Liverpoolban
Szeptember után lőtt ismét gólt bajnoki mérkőzésen a 23 éves magyar középpályás. A Liverpool második a bajnokságban.
Sport
„Szoboszlai Dominik a Barcelona játékosa lehet”
Joao Félixnek kifejezetten tetszik a magyar válogatott csapatkapitányának futballja.
Döntöttek a botrányt okozó focibíróról, Szoboszlait is érinti
A hétvégi bajnoki hajrájában hatalmasat hibázott, most eldőlt a sorsa.
Csalás az egész női kézilabda-vb?
Őrjöngenek a szakértők északon. Furcsa dolgok borzolják a kedélyeket Norvégiában. Az újságírók el sem akarják hinni, ami történik.
"Nagyon élveztem, de azt hiszem, ennyi volt" - megszólalt az olimpiai bajnok magyar sportoló
Az edzői karrierről és a jövőbeli terveiről is beszélt a kétgyermekes családanya.
A női kézilabda-világbajnokság megle-petéscsapata vár csütörtökön a mieinkre
Dánia és Svédország is csoportgyőztesként jutott tovább a középdöntős szakaszba.
Megvan Szoboszlai második Premier League-gólja
A Liverpool a bajnokság leggyengébb csapatát győzte le, a magyar középpályás biztosította be a három pontot.
Komoly szájkarate alakult ki Guardiola és a Liverpool legendája között
Guardiola beszólt, de olyan választ kapott, amivel nálunk elveszítette ezt a meccset.
Szoboszlai remek góljával fontos meccset nyert Sheffieldben a Liverpool
A magyar válogatott középpályás Darwin Núnez átadásából talált a kapuba.
Ismét hasít a válogatott csapatkapitánya, hemzsegnek Szoboszlai nyolcasai
A brit sajtó egyöntetűen állítja, ezúttal is fontos szerepet vállalt a Liverpool diadalában.
Sejtelmes képet posztolt az FTC Varga Barnabásról
Varga Barnabás, a Ferencváros és a magyar válogatott támadója, október 22-én combizomsérülést szenvedett a DVTK elleni bajnoki mérkőzésen. A játékos […] A Sejtelmes képet posztolt az FTC Varga Barnabásról beje
Világcsúccsal lett Európa-bajnok a magyar sportoló - videó
Legutóbb majdnem két évtizede volt hasonlóra példa.
Szoboszlai gyönyörű gólt lőtt, tovább menetel a Liverpool - videó
Kerkez Milos is végig a pályán volt, csapata pedig bombaformában futballozik.
Bulvár
Olyan havazás jön Magyarországon, amilyenhez foghatót már nagyon rég nem láttunk
November végén fehérbe öltözött az ország, és úgy tűnik, a havazás mértéke december első felében sem fog csökkenni.
Ez a lehető legrosszabb élelmiszer az agyadnak
Naponta nagyjából 1,8 kiló ételt és körülbelül kettő-négy liter folyadékot fogyasztunk. Ez rengeteg adat, amelyet a szervezetünknek fel kell dolgoznia, és mindez hatással lehet az agyunk egészségére és működés
Megtörtént az, amitől nagyon sokan tartottak: az észak-koreai rezsim bekapcsolta a kémműholdját
Múlt hónapban Észak-Korea felbocsátotta első katonai kémműholdját, ami miatt az országot újabb szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok és szövetségesei. A távol-keleti ország azonban nem hátrál meg, és meg
Magyar fiút találtak a dzsungel közepén, tökéletesen beszéli a nyelvünket, miközben sosem lakott Magyarországo...
A magyar fiú már magyar állampolgár is, jelenleg pedig egy lávamező közepén él.
Dörzsölheti a szemét, ha meglátja, mennyibe kerül az euró
Erősebben nyitotta a szerdát a hazai fizetőeszköz a keddi zárásnál.
Kim Dzsongun sírva könyörög az észak-koreai nőknek
Az egyre alacsonyabb születésszám miatt tört el a mécses.
Fontos változások jönnek a patikákban
A stratégiai alaplistás gyógyszerekről szóló jogszabály is folyamatban van.
Nem állt meg a rendőröknek egy nagyköveti autó Budapesten, később az oka is kiderült
A 444 olvasója készített egy fotót, amint négy rendőrautó vesz körbe egy diplomata rendszámmal rendelkező fekete Mercedest.
Tóth Gabi visszasírja Krausz Gábort, már nem elég neki a Fricska-szerelem, a férjét akarja visszaszerezni?
Tóth Gabi féltékenysége szemmel látható, visszasírhatja Krausz Gábort.
Egy volt CIA-ügynök állítja: hazudik Putyin, Oroszország igenis beletenyerel a mesterséges intelligenciába
Ugyan Vlagyimir Putyin elnök ezt tagadja, de egy amerikai szakértő szerint Oroszország igenis komolyan veheti a mesterséges intelligencia fejlesztését.
Egy erdőben találták meg a holttestét az eltűnt férfinak, akit rossz helyen rakott ki egy betegszállító autó
Kutyás fiatalok találtak rá a holttestére.
Putyin mintája ragadós: újabb borzalmas háború kezdődhet a világban
Venezuela szemet vetett a szomszéd országra és ezt egy népszavazással és annak kétes eredményével igyekszik legitimálni. A területi vita persze nem új: több mint egy évszázada fáj a foga Guyana olajban gazdag terü


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton