Szoboszlai Dominik elárulta a szerbek elleni magyar siker titkát
Szoboszlai Dominik szerint szombat este a szerbek ellen 2–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőn a magyar labdarúgó-válogatott egyszerűen jobban akarta a győzelmet riválisánál.
hirdetés
A csapatkapitány ugyanakkor a mérkőzés után még nem volt hajlandó kimondani azt, amire az újságírók célozgattak és vártak tőle.
„Ilyen mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy itthon sem lesz egyszerű, hiszen az ellenfélnél kiváló játékosok futballoznak, de ezt mi jobban akartuk” – nyilatkozta a mérkőzés után a Puskás Arénában a Liverpool klasszisa.
Sikerének köszönhetően a magyar csapat ha kedden nyer Litvániában, akkor kijut a kontinensviadalra, Szoboszlai ugyanakkor egyelőre még nem akarta kimondani azt, amire az újságírók célozgattak:
„Nagyon úgy néz ki, hogy jó irányba haladunk, és persze most boldogok vagyunk, de ugyanúgy 100 százalékosan fogunk koncentrálni a következő mérkőzésre”.
Szoboszlai Dominik ünnepel a szurkolókkal a Magyarország – Szerbia labdarúgó Eb-selejtező mérkőzés után a Puskás Arénában, 2023. október 14-én.
A magyar válogatott 2-1-re győzött (MTI/Czeglédi Zsolt)
A középpályás külön kiemelte Loic Nego játékát, ezért amikor lecserélték a Le Havre játékosát, jelezte a szurkolóknak, hogy hatalmas tapsot érdemel, mert az elmúlt mérkőzéseken kiemelkedően futballozott. „Szerintem észbe kapott, hogy nincs egyedül a posztján, és itt mindenkinek meg kell dolgozni a helyéért” – mondta Szoboszlai, aki ezúttal is kiemelte a szurkolókat, akikért minden mérkőzésen küzdenek.
hírek innen, onnan
Kattan az uniós billincs a ChatGPT-n és társain
Az Európai Unió intézményeinek kijelölt tárgyalói közel állnak ahhoz, hogy véglegesítsék a mesterséges intelligencia (MI)...
Betiltaná a kriptopénzeket Jamie Dimon, a legnagyobb amerikai bank vezére
Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója azon a véleményen van, hogy tiltsák be kriptodevizákat, mert szerinte csak illegális...
Ötödik hónapja csökken a német ipar
Németországi ipari termelés októberben váratlan fordulatot véve 0,4%-kal csökkent az előző hónaphoz képest - jelentette a szövetségi...
Káoszt hozott a havazás országszerte
Több településen is áramkimaradások okoznak problémát.
„Magyarország a béke szigete, ahol minden zsidó honfitársunk biztonságban élhet” – üzente Orbán Viktor hanuka alkalmából
Levelet küldött a hazai zsidó szervezeteknek a miniszterelnök.
Egy Zágrábban működő apró iroda közvetítésével mentik ki pénzüket a gazdag oroszok
A két alkalmazott tranzakciók milliárdjait felügyeli. Felületesen.
Orbán: Magyarország a béke szigete, ahol minden zsidó honfitársunk biztonságban élhet
Levélben köszöntötte a magyarországi zsidóságot Orbán Viktor miniszterelnök hanuka ünnepe alkalmából - tájékoztatta az MTI-t Havasi...
Különleges nézetből Szoboszlai legújabb liverpooli gólja
A pálya széléről, a kapu mögül is megörökítették Szoboszlai Dominik parádés gólját a Sheffield United pályáján.
Orbán Viktor elrendelte: leáll a közigazgatás
A Magyar Közlönyben megjelent a rendelet a 2024. évi igazgatási szünet rendjéről. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán...
Ragyogj karácsonykor: a legszebb outfit ötletek az ünnepre
Ha még nem döntötted el, mit veszel fel idén karácsonyra, vagy a sok lehetőség között elveszettnek érzed magad, nyugi, segítünk....
Brazíliában elfogadtak egy jogszabályt, amit teljes egészében a ChatGPT írt
Brazíliában Porto Alegre város törvényhozói elfogadták az ország első olyan jogszabályát, amelyet teljes egészében mesterséges...
Gmail-es vagy? Váratlan változás, a Google nem vár tovább
Sokan észre fogják venni a Google újítását, mivel drasztikusan kevesebb lehet a levelük.
Sport
„Szoboszlai Dominik a Barcelona játékosa lehet”
Joao Félixnek kifejezetten tetszik a magyar válogatott csapatkapitányának futballja.
Döntöttek a botrányt okozó focibíróról, Szoboszlait is érinti
A hétvégi bajnoki hajrájában hatalmasat hibázott, most eldőlt a sorsa.
A Liverpool edzője nagyon mérges lett Szoboszlai gólját követően
Jürgen Kloppot kihozták a sodrából.
Csalás az egész női kézilabda-vb?
Őrjöngenek a szakértők északon. Furcsa dolgok borzolják a kedélyeket Norvégiában. Az újságírók el sem akarják hinni, ami történik.
"Nagyon élveztem, de azt hiszem, ennyi volt" - megszólalt az olimpiai bajnok magyar sportoló
Az edzői karrierről és a jövőbeli terveiről is beszélt a kétgyermekes családanya.
Megvan Szoboszlai második Premier League-gólja
A Liverpool a bajnokság leggyengébb csapatát győzte le, a magyar középpályás biztosította be a három pontot.
A női kézilabda-világbajnokság megle-petéscsapata vár csütörtökön a mieinkre
Dánia és Svédország is csoportgyőztesként jutott tovább a középdöntős szakaszba.
Komoly szájkarate alakult ki Guardiola és a Liverpool legendája között
Guardiola beszólt, de olyan választ kapott, amivel nálunk elveszítette ezt a meccset.
Ilyet se láttunk még: sansza sem volt a Manchester Citynek
Az Aston Villa hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt, de ez nem árulja el, mekkora volt az Emery-csapat fölénye.
Ismét hasít a válogatott csapatkapitánya, hemzsegnek Szoboszlai nyolcasai
A brit sajtó egyöntetűen állítja, ezúttal is fontos szerepet vállalt a Liverpool diadalában.
Szoboszlai remek góljával fontos meccset nyert Sheffieldben a Liverpool
A magyar válogatott középpályás Darwin Núnez átadásából talált a kapuba.
Szoboszlai gyönyörű gólt lőtt, tovább menetel a Liverpool - videó
Kerkez Milos is végig a pályán volt, csapata pedig bombaformában futballozik.
Bulvár
Olyan havazás jön Magyarországon, amilyenhez foghatót már nagyon rég nem láttunk
November végén fehérbe öltözött az ország, és úgy tűnik, a havazás mértéke december első felében sem fog csökkenni.
Ez a lehető legrosszabb élelmiszer az agyadnak
Naponta nagyjából 1,8 kiló ételt és körülbelül kettő-négy liter folyadékot fogyasztunk. Ez rengeteg adat, amelyet a szervezetünknek fel kell dolgoznia, és mindez hatással lehet az agyunk egészségére és működés
Megtörtént az, amitől nagyon sokan tartottak: az észak-koreai rezsim bekapcsolta a kémműholdját
Múlt hónapban Észak-Korea felbocsátotta első katonai kémműholdját, ami miatt az országot újabb szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok és szövetségesei. A távol-keleti ország azonban nem hátrál meg, és meg
Magyar fiút találtak a dzsungel közepén, tökéletesen beszéli a nyelvünket, miközben sosem lakott Magyarországo...
A magyar fiú már magyar állampolgár is, jelenleg pedig egy lávamező közepén él.
Kim Dzsongun sírva könyörög az észak-koreai nőknek
Az egyre alacsonyabb születésszám miatt tört el a mécses.
Fontos változások jönnek a patikákban
A stratégiai alaplistás gyógyszerekről szóló jogszabály is folyamatban van.
Egy volt CIA-ügynök állítja: hazudik Putyin, Oroszország igenis beletenyerel a mesterséges intelligenciába
Ugyan Vlagyimir Putyin elnök ezt tagadja, de egy amerikai szakértő szerint Oroszország igenis komolyan veheti a mesterséges intelligencia fejlesztését.
Nem állt meg a rendőröknek egy nagyköveti autó Budapesten, később az oka is kiderült
A 444 olvasója készített egy fotót, amint négy rendőrautó vesz körbe egy diplomata rendszámmal rendelkező fekete Mercedest.
Putyin mintája ragadós: újabb borzalmas háború kezdődhet a világban
Venezuela szemet vetett a szomszéd országra és ezt egy népszavazással és annak kétes eredményével igyekszik legitimálni. A területi vita persze nem új: több mint egy évszázada fáj a foga Guyana olajban gazdag terü
„Féltettem az apámék életét, és nem akartam megerőszakolni a lányt” – mondta a bátyját temetés után hátba szúr...
Hét év fegyházat kértek a jogos védelemre hivatkozó késelőre.
Rékasi Károly állapota súlyos, orvost hívtak hozzá
Nem tudni mi lesz vele.
Zokog a Fidesz: az unió inkább Ukrajnát venné fel, Orbán magyargyilkos cimborái helyett
Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről az éj leple alatt adott be határozati javaslatot a Fidesz–KDNP. Orbán valahogy már megint Putyin kottájából csicsereg. A javaslat alapján, a kormán


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton