Ezt olvasta már?

0

Rétvári Bence: jól működik az új orvosi ügyeleti rendszer

Az új ügyeleti rendszer jól működik: átláthatóbb, a betegeknek kényelmesebb, és az orvosoknak a korábbiakhoz képest magasabb óradíjjal járó, kisebb, vállalható terhelést jelent - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az ügyeleti rendszer átalakításának tapasztalatairól beszámolva a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.


hirdetés

Rétvári Bence közölte, az orvosi kamara megpróbált az új ügyeleti rendszer körül "feszültséget gerjeszteni", próbálta az orvosokat minden eszközzel, akár etikai eljárással is fenyegetve távolt tartani attól az ügyelettől, amelyet az orvosok hagyományosan mindig is adtak, kiemelve: az új rendszerben havi egy-két napot kell ügyelni.

A rendszert igyekeztek támadni politikai oldalról, továbbá megkérdőjelezték, elegendő-e az a háromszáz helyszín, ahol az ügyelet megvalósul - tette hozzá.

Azt látni, hogy elegendő, hiszen minden adat azt mutatja, hogy az ügyeletben egy orvosnál átlagosan óránként egy beteg jelenik meg - közölte az államtitkár.

Elmondta, az új ügyeleti rendszerben az orvosoknak nem kell a betegek hívásaival foglalkozniuk, hiszen azok egy központi számra érkeznek, és nincs sorban állás, nincs tumultus.

Rétvéri Bence hangsúlyozta, hogy az új rendszer a betegeknek kényelmesebb, hiszen csak egy - a 1830-as - központi telefonszámot kell hívniuk.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (eeszt) mobilapplikációjának átalakításáról szólva az államtitkár elmondta: a koronavírus oltási igazolványa digitális változatának applikációját több mint 2,1 millióan töltötték le a telefonjukra, és ezt új egészségügyi funkciókkal bővítik. Első lépésként már ellenőrizhetők a felírt, felhőben lévő e-receptek - mondta Rétvári Bence, hozzátéve: a gyógyszer elnevezése mellett a felíró orvos neve, az adagolás, a kiszerelés, valamint a receptek érvényességi ideje is látható. Ezt szűk egy hete vezették be, és már 25 ezren kipróbálták - jegyezte meg.

Rétvári Bence az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában közölte, következő lépésként a mobiltelefonos alkalmazásban a leletekkel bővülhetnek majd az elérhető adatok.

A műsorban kérdezték az egy évvel ezelőtti gyermekvédelmi népszavazást követő vitáról az államtitkárt, aki kiemelte, hogy 3,6 millió ember szavazott egy irányba.

Úgy fogalmazott: "soha Magyarországon a rendszerváltás óta nem volt olyan téma, amely akkora konszenzust élvezett volna, mint a gyermekvédelemnek az ügye."

Hangsúlyozta: ez pártokon felül álló ügy, a magyar szülők meg akarják védeni a gyermekeiket és ebben eltökéltebbek, mint bármilyen más kérdésben. "Tehát nekünk az a feladatunk", hogy amit létrehoztak a gyermekvédelmi törvényben - a gyerekek védelmét az iskolában, a pedofil-nyilvántartást, a szigorú büntetési tételeket - "ezeket tartsuk fenn" - közölte Rétvári Bence, hozzátéve: sőt ott, ahol vannak, akik kiskapukat keresnek, még szigorúbban lépjenek fel. Őszre készülnek is törvénymódosítással.

Az államtitkár kijelentette: "nekünk ez a népszavazás egy kötelezettséget írt elő, a gyermekvédelem ügyében nem köthetünk kompromisszumot, ebben eltökéltnek kell lenni".

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Bodrogi Gyula megsérült a lépcsőn: bottal jár, de egyetlen feltétellel folytatja a színházat

A 92. életévét idén áprilisban betöltő Bodrogi Gyula ma is töretlen energiával és humorral áll...

Forsthoffer Ágnes rendkívüli bejelentést tett Toroczkai László kapcsán

Az Országgyűlés elnökének tájékoztatása szerint Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője nem vehet részt a parlament e heti...

Kizárták Toroczkai Lászlót az Országgyűlés e heti üléséről

Kizárták Toroczkai Lászlót, a Mi Hazánk frakcióvezetőjét az Országgyűlés e heti üléséről, miután Forsthoffer Ágnes szerint...

A védett üzemanyagárak visszaállításáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be a Fidesz és a KDNP

A védett üzemanyagárak visszaállításáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be a Fidesz és a KDNP hétfőn az Országgyűlésnek. A...

A légszennyezés világszerte évente megközelítőleg 7 millió idő előtti halálesethez járul hozzá

A légszennyezés világszerte évente megközelítőleg 7 millió idő előtti halálesethez járul hozzá, miközben tízből kilenc ember az...

Itt az új átverés? Több ezer spammel takarják el az 1200 dolláros lopást: a Washington Post figyelmeztet az új kártyás átverésre

A banki csalások világa folyamatosan alkalmazkodik az új biztonsági megoldásokhoz, az elkövetők pedig újabb és...

A hétfői férgezés miatt Forsthoffer kitiltotta a hétre a parlamentből Toroczkai Lászlót

A házelnök azt írta, a Mi Hazánk frakcióvezetője „elfogadhatatlan kifejezéseket használva Alaptörvényben biztosított alapjogot...

A hibiszkusz most kezd jelezni: innen tudod, hogy ideje készülni a teleltetésre

A hibiszkusz nem beszél, de jelzései egyértelműek: ha észreveszed a lassuló növekedést, a sárguló leveleket vagy a hőmérséklet...

Young G. Béci kiakadt a csapattársaira a farmon: „Azt hittem, Zsuzsi komolyabb gádzsi, Juli pedig álomvilágban él”

A Farm VIP hatodik évadában már az első hét tele volt izgalmas fordulatokkal és kőkemény konfliktusokkal Az eddig látottak alapján...

Georginio Wijnaldum maradt Szaúd-Arábiában, csapatot váltott.

Pedig arról lehetett hallani, hogy a Chelsea is hívta...

Durva dolgot találtak a vámosok Bernie Ecclestone repülőgépén

A 95 éves Bernie Ecclestone magángépén olyan dolog lapult, amit nem igazán díjaztak a portugál vámosok, amiért elő is vették az egykori...

0

Sport

Ég a ház, elfogytak Marco Rossi kapusai - Ki védi a magyar válogatott kapuját az ukránok ellen?

A magyar válogatottnak első számú kapusa a Bajnokok Ligája helyett a lelátóra szorult. Kivel pótolhatjuk Tóth Balázst?

"Szoboszlai is hibás lesz" - Háborognak a szurkolók, amiért Dominik fejet hajtott Iraola előtt

A Liverpool sztárja képtelen szembenézni a spanyol edző döntésével, aki egyelőre csak ijesztget.

Pedri nyilatkozata méhkassá változtatta egész Barcelonát

A fiatal középpályás őszintén beszélt több kínos kérdéséről is.

Újabb klublegenda fordult Szoboszlai ellen? Florian Wirtz lett az új kedvenc

Hiába költött tavaly nyáron majdnem félmilliárd eurót a Liverpool az átigazolási szezonban, végül egy pocsék idényt teljesített a 2025-ös bajnoki cím után.

A Ferencváros egyik főszponzora teljes mértékben elhatárolódik a derbin kifeszített FTC-s molinóktól

Továbbra is áll a bál a vasárnapi mérkőzésen történtek miatt.

Óriási csapás fenyegeti a budapesti atlétikai világdöntőt

Fájlalja a lábát és a hátát az esemény arca, kétséges az indulása.

Történelmet írt a kapus: egy meccsen két gólt rúgott

A 101. percben mentett pontot csapatának.

0
0

Bulvár

Új NEAK-főigazgató: Van olyan gyógyszer, amit két és félszer drágábban veszünk, mint a nyugat-európaiak

Így változik meg az egyedi gyógyszerkérelmek elbírálása és a támogatási rendszer. Tudd meg, milyen újításokat tervez Kaló Zoltán!

„Megkönnyebbülés volt, amikor elmentek” – két év után távoztak a törökök a budapesti magánkórházból

Mennyire türelmes, és mit vár el a tulajdonos? Miért volt váltás az üzemeltetésben? Az egyik legnagyobb magánkórház, a Duna Medical Center vezetőit kérdeztük.

Visszavennék a Fidesztől a narancssárga színt is – Emberi lánccal követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását

Fogd meg a kezem! És ne engedjük el… című performatív demonstráción követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását vasárnap.

Átalakulás jön Mészáros tévécsatornájánál

A 2020-as évekre a Fidesz egyik legfontosabb kommunikációs csatornájává vált tévé mögött régóta Mészáros Lőrincet sejtik, mert a cégháló egy pontján feltűnik a felcsúti milliárdos. Mi történt? A TV2 mög

Elárulták, ezzel készül Orbán Viktor a hétvégi kötcsei piknikre, érkeznek a részletek

Orbán Viktor legnagyobb hívei újra kiálltak a volt miniszterelnök mellett.

Kiborult a fideszes Németh Balázs attól, hogy leadja a közmédia Pogány Induló koncertjét

Az M1 hitelessége miatt aggódik Németh Balázs, aki szerint globalista és szélsőségesen liberális a köztévé.

Beengedték őket: itt vannak a világverő buszos cég magyar belföldi járatai

Tizenhat évig tiltották, most hirtelen külföldi szolgáltatók által nyújtott belföldi buszjáratok jelentek meg Magyarországon. A Flixbust faggattuk arról, mi történt és mi várható jövőre.

Eddig szinte senki nem figyelt a Tisza képviselőjére, pedig ő lehet Magyar Péter egyik legfontosabb embere

A szürke eminenciás, aki számos kulcsfeladatban vállalt már tevékeny szerepet.

Parlament: Vármegyék helyett jönnek a megyék, csökkenhet Magyar Péter fizetése

A képviselők hétfőn a kormányfő fizetésének csökkentéséről is tárgyalnak, és megválaszthatják a Médiatanács új vezetését jelölő bizottság tagjait.

0