Ezt olvasta már?

0

Rendőrnek adták ki magukat: öten buktak le a 19 milliós csalási kísérletnél

Öt ukrán férfi letartóztatását rendelte el a Pécsi Járásbíróság, miután jelentős kárt okozó csalás gyanújába keveredtek. Az ügy hátterében egy februári eset áll, amikor egy sértettet 50 ezer euró (19 millió Ft) készpénz átadására próbáltak rávenni egy jól megszervezett telefonos átveréssel.


hirdetés

 

A bűncselekmény azonban nem járt sikerrel, mivel az illető időben felismerte a csalást, és együttműködött a hatóságokkal a tettesek elfogása érdekében.

 

Február 19-én a sértettet munkahelyén egy magát rendőrnek kiadó ismeretlen hívta fel. A telefonáló azt állította, hogy a férfi devizaszámlájáról illetéktelenek próbáltak pénzt leemelni, és ezért a megtakarításai veszélyben vannak. A hívó ezután egy állítólagos banki ügyintézőt kapcsolt, aki arra kérte a sértettet, hogy adja meg internetbanki belépési adatait. Mivel a férfi nem tudta ezeket az adatokat, a csalók azt javasolták, hogy vegyen fel 50 ezer eurót készpénzben, és adja át egy „kollégának” aki biztonságba helyezi a pénzt.

A sértett eleinte eleget tett a kérésnek, később gyanút fogott, és feljelentést tett a rendőrségen. A hatóságokkal együttműködve végül beleegyezett, hogy részt vesz egy csapdában, amelynek célja a csalók leleplezése volt.

Február 27-én a sértett egy elhagyatott parkolóban találkozott az egyik gyanúsítottal, hogy átadja neki a pénzt. A nyomozók által biztosított boríték azonban nem tartalmazott valódi készpénzt. A találkozó során a rendőrök tetten érték a gyanúsítottat, aki megpróbált elmenekülni. A helyszínen négy férfit fogtak el, míg az ötödik társukat, aki gépjárművel hagyta el a parkolót, később egy másik vármegyében sikerült elfogni. A bíróság végül mind az öt férfi letartóztatását elrendelte, és a döntést az ügyész, a gyanúsítottak, valamint védőik is tudomásul vették, így az hatályossá vált.

blikk

 







0
0
0

hírek innen, onnan

„Nem színésznek születtem, inkább ügyvédnek” – Jodie Fosterrel beszélgettünk

Jodie Foster olyat csinált, amit a legnagyobb hollywoodi filmcsillagok sosem: elvállalta egy pici, francia film, a Magán-ügy főszerepét,...

Sorra döntik a történelmi csúcsokat a tőzsdék - Mi jöhet ma?

Jelentősen javult a hangulat a napokban a világ tőzsdéin, miután a befektetők egyre inkább abban bíznak, hogy az Egyesült Államok és...

Leéghet a házad, ha így használod a hosszabbítót

Bár a hosszabbítók praktikus eszközök, fontos tudni, hogy nagy teljesítményű eszközökkel való párosításuk, vagy nem megfelelő...

Kínos találkozóra kerülhet sor Károly király és Donald Trump között

Nem mindenki ért egyet a brit politikusok közül azzal, hogy Károly király Donald Trumppal találkozzon, de az uralkodó csak az Egyesült...

Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal egyeztetett a köztársasági elnök

A hirtelen fellázadt MTI valahogy nem akart a hírről bővebben beszámolni, így csak egy rövid megemlékezést tartunk az eseményről.

A Mi Hazánk Mozgalom óvást jelentett be a választások eredményével kapcsolatban

Azért indítják el az eljárást, hogy fellépjenek a Facebook közösségi platform mögött álló Meta ellen, amely akadályozta a Mi Hazánk...

A keskenytörzsű hosszútávú járatok aranykorát éljük

Néhány évvel ezelőttig nem igazán volt más választása a légitársaságoknak, mint keskenytörzsű, helyi járatok teljesítésére képes...

Nem hinnénk, de ezt teszi a gyömbér a szervezetünkkel – Nem mindenkinek ajánlott

A gyömbér nem csodaszer, de régóta ismert fűszernövény, amely megfelelő körülmények között valóban támogathatja a szervezet...

Tippelj, mekkora búcsúpénzt kapnak a távozó parlamenti képviselők

Számítások szerint összesen több mint egymilliárd forintot kell kifizetnie az Országgyűlés Hivatalának. Mutatjuk, kik kapják a...

Ne bízz vakon ebben a naviban, a magyarokat is átveri

A felhasználóknak érdemes ellenőrizni, hogy az ajánlott útvonal tényleg megfelel-e az előzetesen beállított feltételeknek, ha nem...

Itt a szabadalom: elkészülhet az autó ülése alá épített WC

Vécé az autóban? A kínaiak már nem viccelnek: kihúzható, rejtett megoldással kísérletezik egy gyártó – de vajon ki használná?

Földrengés a horvát határ közelében: a lakosság is érezhette a földmozgást

Földrengés volt Magyarország és Horvátország határán, a Somogy vármegyei Bolhó közelében csütörtökre virradó éjjel.

0

Sport

A Liverpool lecserélt sztárja a meccs közben hazament, és súlyos árat fizethet

Arne Slot elárulta a PSG elleni vereség után, hogy francia csatár sérülése nem néz ki jól.

Forrtak az indulatok, megrohamozták a bírót Gülerék, a Real Madrid edzője kifakadt + videó

Emberhátrányban bukta el a párharcot Álvaro Arbeloa csapata Münchenben.

Szoboszlai fájdalmas magánya: teljesen összetörve állt a Liverpool-szurkolók elé

A magyar középpályás nagy álma összetört, de a balhé után egymásra talált a csapat drukkereivel.

Milák Kristóf váratlanul visszalépett az országos bajnokságon – mi történt?

Fő számában, 200 pillangón nem áll rajthoz a csütörtöki döntőben az olimpiai bajnok klasszis.

Flick szerint a Barcelona továbbjutást érdemelt, Simeone egyetlen szóval válaszolt

Az Atlético Madrid vezetőedzője csapata további három BL-meccséről beszélt.

NB I: A Kisvárda közleményt adott ki a klubot érintő híresztelések kapcsán

A Kisvárda hivatalos közleményben reagált szerdán a klub és főszponzora, a Master Good Kft. közötti együttműködés megszűnéséről szóló híresztelésekre.

Háromszor vezetett a Real Madrid, mégis a Bayern München nyert és jutott tovább a BL-ben

Münchenben is óriási meccset játszott a Bayern München és a Real Madrid.

Kós Hubert öccse dobogóra állt, Milákot hárman előzték meg 200 pillangón

Beúszott két perc alá az olimpiai bajnok klasszis, Kós Olivér pedig először érmes egyéniben az ob-n.

A Real Madrid háromszor is vezetett Münchenben, mégis a Bayern jutott a BL-elődöntőbe

A bajoroknak Manuel Neuer óriási hibái is belefértek a remek hajrának köszönhetően.

0
0

Bulvár

Olyan lesivideó terjed Orbán Viktorról, ami teljesen példátlan, nem látta a miniszterelnök, hogy veszi a kamera

Nem akárhol filmezték le Magyarország miniszterelnökét, és nem akárki kommentálta az eseményeket.

Tömegével kerülnek elő az érvénytelen levélszavazatok: a legtöbben ezt a hibát követték el

Több százezer szavazatot ellenőriztek a Nemzeti Választási Iroda tagjai az elmúlt napokban.

Meghalt Szőke István

75 éves volt.

A nyílt utcán támadtak rá Magyar Péterre, meglepő amit ezután tett

Támadásba fulladt Magyar Péter sajtótájékoztatója után történt találkozás.

Karácsony Gergely: bizonyos Szentkirályi Alexandra Éva magánszemély feljelentett

A fideszes többségű Nemzeti Választási Bizottság el is marasztalta.

Ultimátumot kapott a fideszes Szita Károly

Szolnok kilép a Megyei Jogú Városok Szövetségéből, ha az elnök nem mond le azonnal.

Magyar Péter bejelentette, változik a családok támogatása

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerda reggel interjút adott a Kossuth Rádiónak. Többek között a családtámogatási rendszerről azt mondta, minden jól működő intézkedést megtartanak. Hozzátette, hogy bővítik

Moszkva üzent Magyar Péternek: Lavrov kemény szavakat küldött a leendő magyar kormányfőnek

Szergej Lavrov egy pekingi tárgyalást követően beszélt az orosz–magyar kapcsolatok jövőjéről és a politikai párbeszéd lehetőségéről.

Magyar Péter az M1-en: Szerkesztő asszony, nem érzi kellemetlennek? A propagandát olvassa fel

Másfél év után járt a közmédiában a Tisza Párt elnöke.