Ezt olvasta már?

0

Nem állít fel korrupciót vizsgáló bizottságot az óbudai önkormányzat

Nem támogatta az óbudai képviselő-testület csütörtökön a Fidesz-frakció azon javaslatát, hogy állítsanak fel vizsgálóbizottságot az önkormányzat által kötött, az ügyészség szerint fiktív szerződések kivizsgálására.


hirdetés

 

A 22 jelenlévő képviselő közül nyolc támogatta a határozati javaslatot, a többiek nem szavaztak.

Puskás Péter, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta: a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) szerint 2021-ben a gyanúsítottak, illetve az általuk kijelölt gazdasági társaságok szolgáltatásokra és eszközbeszerzésre fiktív szerződéseket kötöttek a III. kerületi önkormányzattal.

A szerződések mögött nem volt valós teljesítés, de a számla ellenértékét a cégek megkapták, a gyanúsítottak a pénzt felvették, és korrupciós célokra fordították - tette hozzá.

A nyomozó ügyészség négy személyt gyanúsított meg korrupciós és gazdasági bűncselekményekkel, és a gyanúsítottak azóta már előzetes letartóztatásba is kerültek - mondta.

Ezért a Fidesz azt javasolja, hogy az önkormányzat, a KNyF által elrendelt nyomozás miatt ideiglenes bizottságot hozzon létre, amelynek feladata az önkormányzati cégek és a nyomozásban érintett társaságok közötti szerződések vizsgálata. A vizsgálatnak ki kell térnie arra, hogy ki rendelte meg a szerződésben szereplő munkát és szolgáltatást, ki ellenőrizte az elvégzését és ki írta alá a teljesítési igazolásokat - mondta Puskás Péter.

Kiss László (DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd), a kerület polgármestere közölte, hogy a Fidesz hadüzenetet küldött Budapestnek és az ellenzéki vezetésű kerületeknek. Elkezdte putyini kampányát, amelynek jól ismert módszere az ellenfelek besározása, és az a célja, hogy elterelje a figyelmet a pedofilbotrányba belekeveredett kormánypárti politikusokról. Korábban is szokása volt a Fidesznek, hogy bevonja a hatóságokat választási kampányba, és most is ez a stratégiája - jelentette ki.

Emlékeztetett: nyilvánosságra hozták az obuda.hu-n valamennyi kifogásolt, fiktívnek tartott szerződés teljesítési dokumentumait, és mivel minden nyilvános, felesleges a bizottság létrehozása - mondta.

A Fidesz arról akarja elterelni a figyelmet, hogy Bús Balázs korábbi fideszes polgármester hivatali ideje alatt az egyik kerületi óvodában történt abúzust elhallgatták, és semmit nem tettek a gyerekekért és a családokért - közölte Kiss László.

Az ülés kezdetén a Fidelitas aktivistái demonstráltak a városháza épülete előtt "Elég a Kiss László féle DK-s korrupcióból!" feliratú transzparenssel.

Az ülésteremben ugyanakkor "kerületi demokraták", "Pedofidesz" és a "pedofilbújtatók" feliratú molinókat mutatták fel.

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem várt helyen bukkant fel a 3I/Atlas - videó

A felvételek eredetileg nem a csillagközi látogatóról készültek, de mégis megjelent rajtuk az Atlas.

Megkapta a tűzparancsot az amerikai mesterlövész – tűpontos lövést adott le a droghajóra egy helikopterről

Az Egyesült Államok parti őrsége újabb nagyszabású akciót hajtott végre a Csendes-óceán keleti részén, Mexikótól délre.

Súlyos csőtörés okozott vízhiányt Dunaújvárosban

A sérült vezeték javítása már befejeződött.

Kövér László szerint Magyar Péter az igazi NER-lovag

A Patriótának adott interjút a házelnök. Szerinte az unióra megsemmisülés vár, Magyar Péter pedig Gyurcsány Ferenc politikai...

Megsérült a csernobili védőburok - a világ egyik legveszélyesebb nukleáris gócpontja ismét aktív

Az IAEA komoly figyelmeztetést adott ki: a csernobili atomerőmű fölé épített védőépítmény többé nem látja el elsődleges feladatát,...

Debreceni áttörés Spanyolországban: új idegtudományi megoldások születtek

Emberi agy és számítógép együttműködése az idegrendszer gyógyításáért.

Malájziában bevezetik az iskolai botozást

Az egyik maláj állam rendőrfőnöke szerint csak a testi fenyítés alkalmazása csökkentheti az iskolai erőszakot.

A zárolt orosz vagyonok felhasználása újabb éket verhet Amerika és Európa közé

Washington attól tart, hogy amerikai alkualap kerülhet így Ukrajna kezébe.

Tele vannak a raktárak, kevés a vevő: nehéz helyzetben a zöldségtermelők

A túltermelés miatt sok zöldség alig talál vevőre Európában, miközben bizonyos termékek csak távoli piacokon kelendők.

Órákon át lógott le a hídról, karcolás nélkül megúszta a kamionos

A rakományának köszönheti egy amerikai kamionsofőr, hogy nem zuhant 30 méteres magasságból a mélybe. Kellett egy bátor mentőakció is a...

"Szeretek jól élni" - Mácsai Pál az anyagi helyzetéről vallott: elárulta, milyen luxust enged meg magának

Mácsai Pál kendőzetlen őszinteséggel beszélt a gyerekkoráról és arról, milyen anyagi helyzetben nevelkedett. A színésznek sosem kellett...

Figyelmeztet a posta: Rendkívüli menetrend lesz karácsony körül - Ez mindenkit érint.

Muszáj előre tervezni a rendkívüli változtatások miatt.

0

Sport

Gyárfás Tamás megpróbálta kinyírni, pedig a legjobb dolog, ami a magyar sporttal történhetett

Húsz éves az olimpia ügyét önzetlenül felkaroló szervezet.

Európai válogatottat így még sosem aláztak meg női kézilabda-vb-n

Eldőlt, mi kell a mieinknek Dánia ellen a csoportelsőséghez.

A magyar válogatott 12 éve nem látott bravúrt mutatott be a világbajnokságon

Japán már hat góllal is vezetett, de óriási hajrát mutattak be a mieink.

Távozhat a Ferencváros tapasztalt csatára

A Zaragozánál kölcsönben szereplő Kenan Kodro végleg a spanyol alakulathoz kerülhet, ehhez azonban két kitétel szükséges.

Megtaláltuk a sportvilág legformásabb popsiját?

Kérdezzük. Nem állítjuk. De ha valaki állítja, azt is megértjük.

Csalt a FIFA a labdarúgó-vb sorsolásán a golyókkal, megtehette, Trump és Infantino mosolygott.

Az Egyesült Államok nem panaszkodhat: Ausztrália és Paraguay is a csoportjába került.

Norvégia a „bizarr” vb-sorsolást kritizálta, Trump Béke-díja sem maradt szó nélkül

A Norvég Labdarúgó-szövetség elnöke és a skandináv nemzeti csapat szövetségi kapitánya is megszólalt a péntek esti vb-sorsolást követően, az amerikai show-műsor mellett szóba került a FIFA által Donald Trumpnak

Sir Alex Ferguson üzent a Liverpool vezetőségének

A Liverpool vezetőségére egyre nagyobb nyomás nehezedik Arne Slot gyenge formája miatt, Sir Alex Ferguson pedig egyértelművé tette, mit tenne, ha neki kellene döntenie az edző sorsáról.

„El volt mentve a felmondólevelem” – így került pont a Milák-ügy végére

Nincs benne harag, nem keres felelősöket, csak azt sajnálja, hogy az olimpiai aranyéremmel járó eufória nem adatott meg neki.

Ádám Martin: Ha valakinek lehet söre itthon, az én vagyok ezzel a pacekkal

Új, nagyszabású együttműködést jelentett be Ádám Martin és a Horizont Brewing: megszületett a Hungarian Viking, az a sör, amelyet a válogatott labdarúgóval közösen tervezett meg a budapesti kisüzemi sörfőzde. A

Sorsoltak a 2026-os futball-vb-re, ezek a csoportok

Mexikó játssza a nyitómeccset, az angoloké lesz a csoportkör rangadója.

0
0

Bulvár

Szabó Tímea Semjén Zsoltnak üzent: Tényleg te és 70 éves papok akarjátok eldönteni, hogy kinek lehet gyereke Magyarországon?

A Párbeszéd politikusa szerint a miniszterelnök-helyettes a gyerekszületések ellen harcol. A vita több százezer magyar pár gyerekálmáról szól.

A fiatal rendőrnő könyörgött a beutalóért – már IV. stádiumú rákja van, gyógyíthatatlan

A brit Shanice Bennett, a Sittingbourne-ben élő 26 éves rendőrnő története az elmúlt hónapokban sokakat megérintett.

A nyugdíjasok rengeteg pénzről mondanak le, ha ezt nem teszik meg

A nyugdíjasok sok kedvezményt válthatnak be Magyarországon, de a többségük nem is tud róla.

Miután megcsalt, megkérdeztem tőle, miért jobb ő, mint én? Erre így válaszolt

"Azt mondta, »ő magas, nagyon jó alakja van, és jól érzem magam vele«, elmesélte hogyan hancúroztak abban az ágyneműben, amit én vásároltam..."

Gyárfás Tamás megpróbálta kinyírni, pedig a legjobb dolog, ami a magyar sporttal történhetett

Húsz éves az olimpia ügyét önzetlenül felkaroló szervezet.

Aláírták a hitelszerződést: 458 milliárd forintot kap az MVM a Tisza erőmű megépítéséhez

A beruházás célja, egy ezer megawatt teljesítménykategóriájú erőmű megépítése.

Magyar Péter azt ígéri, ma este egy döbbenetes videóval jelentkezik, ami egy 11 éves fiúról szól

A politikus szerint a Martin néven bemutatott fiú sorsa nem egyedi, több mint ezer társa van szökésben. Úgy véli, az ügy nem pártpolitikai kérdés, hanem közös felelősség.

Szülési komplikációk miatt meghalt egy ismert 26 éves anya – az ikrei életben vannak

Tragikus hír rázta meg a közösségi médiát, miután a 26 éves pakisztáni influenszer, Pyari Maryam életét vesztette szülési komplikációk következtében, miközben ikerfiai túlélték a szülést. Maryam közel 150

Kozsó civil szakmájával milliókat keres: ezzel foglalkozik 60 évesen

Kozsónak gyermekkora óta szenvedélye a civil szakmája.

Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség a korábbi sikeres magyar bokszoló ellen

Négyszer választották meg az év magyar ökölvívójának.

Valami mozog a Marson, brutális életjelet fogtak a NASA tudósai

Ez a felfedezés segíthet földön kívüli élet után kutatni, nem csak a Marson.

blogmorzsák

Egy repülőmúzeum Németországban Finowfürth

Keletnémet területeken több volt katonai repülőtér is van, amelyből múzeumot is kialakítottak. Ilyen eberswalde-finow.

A közhelyek szótára, a Dumaszótár

"Hiánypótló kötet, lebilincselő olvasmány, amelyet egyszerűen nem lehet letenni, így nem hiányozhat a polcokról."