Ezt olvasta már?

0

Mennyi a törlesztője 15 millió forint személyi kölcsönnek?

Több banknál akár 15 millió forint személyi kölcsönt is igényelhetünk ingatlanfedezet bevonása nélkül, máshol ennél valamivel alacsonyabb, 10-12 millió forint a maximum.


hirdetés

Az átlagosan felvett hitelösszeg ezeket a számokat egyelőre nem közelíti meg, de a hitelintézetek feltételei alapján egyre nagyobb az igény a nagyobb összegű személyi kölcsönökre.

Jelentős bővülésen van túl a személyi kölcsönök piaca, 2025 első hét hónapjában összesen 634 milliárd forintra kötöttek szerződést a háztartások, míg 2024-ben, ugyanebben az időszakban ez a szám 451 milliárd forint volt. Ez 40 százalékos bővülést jelent, és az évnek még közel sincs vége.

A nagyobb volumenből következik az is, hogy az utóbbi években szinte folyamatosan emelkedett az újonnan kötött személyihitel-szerződések átlagos hitelösszege – 2017 óta egyedül 2023-ban fordult elő, hogy az átlagösszeg csökkent az előző évhez viszonyítva. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által legutóbb publikált adatok alapján idén júliusban 2 926 391 forint volt az újonnan kötött személyihitel-szerződések átlagos hitelösszege. Összehasonlításképp, közel egy évtizeddel ezelőtt, 2017-ben még csak 1 231 926 forint volt az újonnan kötött személyi hitelek átlagösszege.

A folyamatos emelkedést látva a hazai kereskedelmi bankok is egyre nagyobb és nagyobb összegeket hajlandók fedezetlen személyi hitel formájában is kihelyezni. Míg egy évtizeddel ezelőtt nem volt olyan bank, ahol a személyi hitelek összegének felső korlátja meghaladta volna a 10 millió forintot, mostanra több banknál akár 15 millió forintot is felvehetünk. Legutóbb a K&H Bank jelentette be, hogy az eddigi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi hitel is elérhetővé vált náluk, de ugyancsak 15 millió forint a felső határ az Erste Banknál, a CIB Banknál és az OTP Banknál is.

A Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál ennél valamivel alacsonyabb a felvehető maximum hitelösszeg, 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Mekkora a törlesztőrészlet ekkora hitelösszeggel számolva?

Ha a maximum felvehető, 15 millió forintos hitelösszeggel számolunk, 84 hónapos futamidőre a THM a Bank360 kalkulátora szerint 10-12 százalék között van. Az egyik nagybanknál elérhető 10,22 százalékos THM-mel számolva a havi törlesztőrészlet 247 269 forintra jön ki, a teljes visszafizetendő összeg pedig 20 770 596 forintra. Találhatunk személyi kölcsönt 12 százalékos THM-mel is, ebben az esetben a havi törlesztőrészlet 257 963 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 21 781 392 forint. A különbség tehát akár 1 millió forint is lehet az ajánlatok között, ha hitel összes költségét nézzük, így érdemes az igénylés előtt összehasonlítani az ajánlatokat, különösen, ha nagyobb hitelösszeget szeretnénk felvenni.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Red Bull: Egy ütközésére lenne szükségünk

A Red Bull Max Verstappen világbajnoki esélyeiről beszélt.

Riasztó mérési eredmények jöttek Horvátországból

Jelentősen romlott a levegőminőség Horvátország nagy részén az elmúlt napokban, ahogy a hidegebb időjárás és a fűtési szezon...

Magyar aranyérem a világbajnokságon.

Márton Luana aranyérmet szerzett az egyenlítői-guineai Malabóban pénteken kezdődött női tekvondó-világbajnokság 67 kilogrammos...

Drámai fotók Stockholmból: letarolta a buszmegállót az emeletes busz

Tragikus baleset történt Stockholm belvárosában csütörtök délután: egy emeletes busz nagy sebességgel belehajtott egy buszmegállóba....

Ennyibe kerülnek a választási ígéretek: nagy a különbség a Fidesz és a Tisza programja között

Összehasonlították, milyen költségvonzattal járnának a Fidesz és a Tisza Párt választási ígéretei: míg a kormánypárti vállalások...

5 HBO Max sorozat, ami tökéletes választás, ha ki se mozdulnál a hétvégén

Az ősz egyik legnagyobb előnye, hogy a kuckózást egészen magas szinten lehet űzni, akkor különösen, ha valóban egy hideg, nyirkos, esős...

Ingyen teszi élhetővé mentális betegséggel küzdők otthonát Barbara, a rettenthetetlen takarító

Mivel ő maga is megjárta a depresszió bugyrait, tudja, hogy nem lustaságból lesz valakinek ennyire koszos a lakása. Hogy van az a szint,...

Fontos mondat Moszkvától a budapesti békecsúcs megrendezésével kapcsolatban

Összejöhet-e egy olyan megállapodás Ukrajna ügyében, amelyet az orosz és az amerikai elnök is elfogadhatónak tart – még mindig ez a...

8 fiatalító gyümölcs, ami rendszeres fogyasztással képes lassítani az öregedést

A mai világban már sok módszer létezik, hogy lelassítsuk az öregedést: edzésformák és krémek mellett erre érdemes odafigyelned.

Így néz ki Cynthia Dictator otthona, most először mutatták meg az új lakásukat belülről, nagy terveik vannak Molnár Tamással

Most először engedtek bepillantást a lenyűgöző, de teljes felújításra váró lakásba és elárulták a döbbenetes terveiket is.

Alaposan bekamerázták Magyar Péter győri rendezvényének helyszínét

Valaki nagyon készül a Tisza szombati rendezvényére.

5 pofonegyszerű tanács, amivel meghosszabbíthatja az életét

Nem kell megszakadni, néhány egyszerű változtatás is elég lehet ahhoz, hogy jobban és tovább élhessen. Kutatók árulták el, melyek ezek.

0

Sport

Váratlanul keserű lett a különben sem édes jereváni győzelem

A szurkolókon szerencsére, ahogy Jerevánban, a Puskás Arénában sem múlik semmi.

Schäfer szerint undorító dolgok történtek Jerevánban, Szalai nem aggódik az írek miatt

Tóth Alex izgult, hogy a kapufája után nehogy az ő hibájára faragjon rá a válogatott Örményország ellen.

Marco Rossi kritikus volt az örmény–magyar után: Ha úgy játszunk az írek ellen, ahogy ma, akkor...

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem volt tökéletesen elégedett az örmények elleni győzelem után.

Videón Ronaldo piros lapot érő könyöklése, Portugália akár még le is maradhat a vb-ről

Hirtelen bonyolult lett a helyzet az F csoportban, még egyenes ágon is kijuthatunk a vb-re.

Portugália kilőhetné a magyar válogatottat a pótselejtezőre, de nagy bajban van – kövesse élőben.

Az örmények legyőzése után a dublini mérkőzésre kellett figyelnünk.

Botrány Győrben: kulcsembere váratlan kirúgása miatt tiltakoznak az ultrák

A szurkolók válaszokat várnak, a klub viszont egyelőre hallgat.

Óriási meglepetés a magyar válogatott csoportjában: a portugálok kikaptak

Írország simán legyőzte a portugálokat Dublinban.

Az örmény kapitány megfenyegette a játékosait, üzent a ziccert hibázó csatárának is

Arajik Elojan kihagyott helyzete után Örményország minden esélye elúszott a vb-részvételre.

Elképesztő mutatók, így teljesített Szoboszlai Dominik az örmények ellen

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos X-oldalán Szoboszlai Dominik örmények elleni teljesítményéről osztott meg adatokat. A válogatott csapatkapitánya a csütörtökön 1–0-ra megnyert idegenbeli vb-selejtez

Így juthat ki a magyar válogatott pótselejtező nélkül a világbajnokságra

Mutatjuk, hogyan zárhat első, második és harmadik helyen Magyarország a csoportjában!

Százalékosan ennyi esélye van a pótselejtezőre a magyar válogatottnak

Hiába nyert a magyar válogatott, százalékosan romlottak az esélyei.

0
0

Bulvár

Ha ezt hallod a telefonban, azonnal tedd le: újfajta csalás terjed

Magyar számról, jellemzően kínai nyelven keresik a magyarokat, hogy a telefonszámukkal visszaélhessenek.

Medencét ásott a kertjében a férfi, gyanús szatyrokat talált a föld alatt: amikor szemügyre vette a tartalmukat, kis híján elájult

A francia férfi a saját kertjében foglalatoskodott, a medencéjét ásta ki éppen, amikor olyan felfedezésre bukkant, mely az egész életét megváltoztatta.

Több százan látták a föld felett lebegni a hatalmas UFO-t, mely a Biblia legfélelmetesebb jelenségére emlékeztetett

Huszonegy évvel ezelőtt felkavaró jelenségre lett figyelmes az amerikai haditengerészet nukleáris meghajtású repülőgép-hordozója, a USS Ronald Reagan legénysége. A látvány örök időkre a szemtanúk homloklebenyé

Ekkor robban be a brutális tél Magyarországra, ez lesz a leghidegebb időszak az országban

Intenzív téli lehűlés várható: az érkező kontinentális hidegfrontok erős fagyokat, tartós hőmérséklet-csökkenést és visszatérő havazást jeleznek előre.

Bezárt kórtermek, óriási várólisták és állandó szakdolgozóhiány – Magyar egészségügyi körkép 2025

Kórházi ágyhiány és szakdolgozóválság: a Direkt36 beszámolója szerint folyamatosan súlyosbodik a magyar egészségügy helyzete 2025-ben.

Rémisztő állat jelent meg a magyar vécékben, ami felkúszik a csöveken keresztül

A városi környezetben sajnos már egyáltalán nem idegen, hogy megjelenik ez az állat.

Lex Iványi: ultimátumot kapott az Orbán-kormány

December 31-ig ad időt a 15 milliárdos kárpótlásról szóló javaslat.

Elképesztő, amit a mesterszakács mondott a fagyasztott kenyérről.

Kenyérillat, ropogós héj... Mindannyiunk szívét megdobogtatja a finom, friss kenyér látványa és illata. De vajon mi történik, ha a kenyér a fagyasztóba kerül?

Az exem azt mondta, a kapcsolat akkor működik jól, ha a férfi szereti jobban a nőt

A kapcsolatokban gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon ki szeret jobban: a férfi vagy a nő? Ez a cikk a szeretetdinamika különböző aspektusait vizsgálja meg, beleértve a társadalmi elvárásokat és az egyensúly fonto

Itt az új magyar párt, a neve teljesen szokatlan, komoly kihívója támadt a Tiszának és a Fidesznek?

Nehéz lenne azt állítani, hogy semmi nem történik a magyar politikai életben.

blogmorzsák

Rejtett cukrok, amik észrevétlenül hizlalnak

A tudatos vásárlás és a címkék figyelése elengedhetetlen, ha szeretnénk elkerülni a rejtett cukrokat.

Mindenkit lenyűgöz az Audi RS3

Ilyen az, amikor az álom életre kel.