Labdarúgó NB I - Ferencváros-Újpest derbivel zárul a forduló - ELŐZETES
A címvédő és listavezető Ferencváros az ősi rivális Újpestet fogadja vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának rangadóján, amely a két együttes 239. egymás elleni összecsapása lesz a hazai élvonalban.
hirdetés
A derbi ezúttal valódi rangadó lesz, mivel a csapatokat csupán két pont és két hely választja el egymástól a tabellán, igaz, az FTC egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
A lila-fehérek remek sorozatban vannak, legutóbbi hat bajnoki összecsapásukból ötöt megnyertek és csak egyet veszítettek el, így megérdemelten állnak a harmadik helyen. Az újpesti együttes hivatalos honlapja szerint az első osztályban eddig lejátszott 238 derbi örökmérlege ferencvárosi fölényt mutat, 115-ször a zöld-fehérek, 61-szer pedig a negyedik kerületiek ünnepelhettek.
Érdekesség, hogy mindkét csapatot szerb edző irányítja, Nebojsa Vignjevic így honfitársa, Dejan Stankovic ellen vezetheti az Újpestet, amely utoljára 2015. december 12-én győzte le ősi riválisát, akkor is vendégként. A Ferencváros ugyanakkor a mostani szezonban eddig csak saját közönsége előtt veszített pontokat, augusztusban a Puskás Akadémia nyert a Groupama Arénában, ahol október elején a Debrecennek sikerült pontot szereznie.
A Konferencia-liga csoportkörében három forduló után második helyen álló FTC-ben sérülés miatt nem léphet pályára a magyar válogatott csatára, Varga Barnabás, aki már a belga Genk otthonában gól nélküli döntetlennel zárult csütörtök esti meccsre sem utazott el a csapattal. Stankovic a szeptember eleji kinevezése óta még nem veszített tétmeccset a Ferencváros edzőjeként, érkezése óta 6 győzelem és 3 döntetlen a mérlege a gárdával.
Ami a forduló többi mérkőzését illeti, az augusztus 27. óta veretlen, második Paks az utolsó előtti pozíciót elfoglaló Kisvárdát fogadja majd vasárnap délután, míg a negyedik Puskás Akadémiához szombaton a hatodik Debrecen látogat. A sereghajtó Mezőkövesd vendége ezúttal az MTK lesz, az ötödik Diósgyőr pedig Fehérvárra utazik. Az előző idényben ezüstérmes, most öt találkozó óta nyeretlen és kilencedik Kecskemét a Magyar Kupában címvédő, a tabellán jelenleg 10. Zalaegerszeget fogadja.
A forduló összes mérkőzését az M4 Sport közvetíti.
OTP Bank Liga, 11. forduló:
szombat:
Kecskeméti TE-Zalaegerszeg 12.30
Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 14.45
Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 17.00
vasárnap:
Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 13.15
Paksi FC-Kisvárda Master Good 15.30
Ferencvárosi TC-Újpest FC 18.00
A tabella:
1. Ferencvárosi TC 9 7 1 1 30-12 22 pont
2. Paksi FC 10 6 3 1 20-12 21
3. Újpest FC 10 6 2 2 20-17 20
4. Puskás Akadémia FC 10 5 3 2 19-14 18
5. Diósgyőri VTK 10 5 1 4 18-13 16
6. Debreceni VSC 10 5 1 4 18-15 16
7. MTK Budapest 10 4 2 4 11-19 14
8. Fehérvár FC 10 3 2 5 18-19 11
9. Kecskeméti TE 10 3 1 6 13-17 10
10. ZTE FC 10 2 2 6 14-25 8
11. Kisvárda Master Good 10 2 1 7 9-18 7
12. Mezőkövesd Zsóry FC 9 1 1 7 10-19 4
MTI
hírek innen, onnan
Segítünk, hogy minél gyorsabban tudd kiválasztani a tökéletes karácsonyfát.
A tökéletes karácsonyfa kiválasztása egyáltalán nem lehetetlen. Persze, csak amennyiben tudod a titkát!
Joe Biden szerint nem csak ő tudná legyőzni Trumpot
Joe Biden szerint nem ő az egyetlen demokrata politikus, aki le tudja győzni Donald Trumpot - mondta az amerikai elnök újságírók előtt...
Sokk a Manchester City-nél, kikaptak az Aston Villa otthonában
Meglepő vereséget szenvedett a Manchester City az Aston Villa otthonában, amiből az Arsenal és a Liverpool is sokat profitált.
Lövöldözés Brüsszelben: még mindig küzdenek az egyik sérült életéért
Az egyik sérült állapota súlyos, jelenleg is az életéért is küzdenek az orvosok Brüsszelben a lövöldözést követően.
15 méteres fa dőlt a házra: támadásba lendült a tél, itt a tűzoltók mérlege
265-nél is több riasztást kaptak a tűzoltók szerda óta.
A ChatGPT-t is lenyomja - állítja a Google az új mesterséges intelligenciájáról
Amióta az OpenAI tavaly novemberben bemutatta a ChatGPT nevű, mesterséges intelligenciát használó chatbotját, a konkurencia rohamléptekkel...
Át tudod váltani ezeket a mértékegységeket?
Ezt még matekórán sem nagyon tanulhattad, de talán mégis van róla fogalmad. Tedd próbára magad!
Év végéig ingyenesen rendezhetik még vitás ügyeiket a vállalkozások a budapesti békéltető testületnél
Már csak néhány hetük maradt azoknak az egyéni vállalkozóknak és cégeknek, akik a békéltető testületek bevonásával intéznék a más...
Felfoghatatlan: meghalt Andresz Kati
68 éves korában meghalt Andresz Kati színésznő, szinkronszínész, aki olyan hírességeknek kölcsönözte a hangját, mint Romy Schneider...
Megint csak az ellenzékrecsap le az ÁSZ, Márki-Zay Péter szerint ez zsarolásnak tűnik
Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója képmutatónak nevezte, hogy most is kizárólag az összefogás...
Lövöldözés a Las Vegas-i egyetemen: három halott, több sérült
A negyedik halott a támadó.
Ilyet se láttunk még: sansza sem volt a Manchester Citynek
Az Aston Villa hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt, de ez nem árulja el, mekkora volt az Emery-csapat fölénye.
Sport
„Szoboszlai Dominik a Barcelona játékosa lehet”
Joao Félixnek kifejezetten tetszik a magyar válogatott csapatkapitányának futballja.
Döntöttek a botrányt okozó focibíróról, Szoboszlait is érinti
A hétvégi bajnoki hajrájában hatalmasat hibázott, most eldőlt a sorsa.
Csalás az egész női kézilabda-vb?
Őrjöngenek a szakértők északon. Furcsa dolgok borzolják a kedélyeket Norvégiában. Az újságírók el sem akarják hinni, ami történik.
"Nagyon élveztem, de azt hiszem, ennyi volt" - megszólalt az olimpiai bajnok magyar sportoló
Az edzői karrierről és a jövőbeli terveiről is beszélt a kétgyermekes családanya.
A női kézilabda-világbajnokság megle-petéscsapata vár csütörtökön a mieinkre
Dánia és Svédország is csoportgyőztesként jutott tovább a középdöntős szakaszba.
Komoly szájkarate alakult ki Guardiola és a Liverpool legendája között
Guardiola beszólt, de olyan választ kapott, amivel nálunk elveszítette ezt a meccset.
Megvan Szoboszlai második Premier League-gólja
A Liverpool a bajnokság leggyengébb csapatát győzte le, a magyar középpályás biztosította be a három pontot.
Szoboszlai remek góljával fontos meccset nyert Sheffieldben a Liverpool
A magyar válogatott középpályás Darwin Núnez átadásából talált a kapuba.
Ismét hasít a válogatott csapatkapitánya, hemzsegnek Szoboszlai nyolcasai
A brit sajtó egyöntetűen állítja, ezúttal is fontos szerepet vállalt a Liverpool diadalában.
Sejtelmes képet posztolt az FTC Varga Barnabásról
Varga Barnabás, a Ferencváros és a magyar válogatott támadója, október 22-én combizomsérülést szenvedett a DVTK elleni bajnoki mérkőzésen. A játékos […] A Sejtelmes képet posztolt az FTC Varga Barnabásról beje
Világcsúccsal lett Európa-bajnok a magyar sportoló - videó
Legutóbb majdnem két évtizede volt hasonlóra példa.
Váratlan újítással tették élvezhetőbbé a focimeccsek közvetítését
Erre nem számított senki.
Bulvár
Olyan havazás jön Magyarországon, amilyenhez foghatót már nagyon rég nem láttunk
November végén fehérbe öltözött az ország, és úgy tűnik, a havazás mértéke december első felében sem fog csökkenni.
Ez a lehető legrosszabb élelmiszer az agyadnak
Naponta nagyjából 1,8 kiló ételt és körülbelül kettő-négy liter folyadékot fogyasztunk. Ez rengeteg adat, amelyet a szervezetünknek fel kell dolgoznia, és mindez hatással lehet az agyunk egészségére és működés
Megtörtént az, amitől nagyon sokan tartottak: az észak-koreai rezsim bekapcsolta a kémműholdját
Múlt hónapban Észak-Korea felbocsátotta első katonai kémműholdját, ami miatt az országot újabb szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok és szövetségesei. A távol-keleti ország azonban nem hátrál meg, és meg
Magyar fiút találtak a dzsungel közepén, tökéletesen beszéli a nyelvünket, miközben sosem lakott Magyarországo...
A magyar fiú már magyar állampolgár is, jelenleg pedig egy lávamező közepén él.
Dörzsölheti a szemét, ha meglátja, mennyibe kerül az euró
Erősebben nyitotta a szerdát a hazai fizetőeszköz a keddi zárásnál.
Kim Dzsongun sírva könyörög az észak-koreai nőknek
Az egyre alacsonyabb születésszám miatt tört el a mécses.
Fontos változások jönnek a patikákban
A stratégiai alaplistás gyógyszerekről szóló jogszabály is folyamatban van.
Nem állt meg a rendőröknek egy nagyköveti autó Budapesten, később az oka is kiderült
A 444 olvasója készített egy fotót, amint négy rendőrautó vesz körbe egy diplomata rendszámmal rendelkező fekete Mercedest.
Tóth Gabi visszasírja Krausz Gábort, már nem elég neki a Fricska-szerelem, a férjét akarja visszaszerezni?
Tóth Gabi féltékenysége szemmel látható, visszasírhatja Krausz Gábort.
Egy volt CIA-ügynök állítja: hazudik Putyin, Oroszország igenis beletenyerel a mesterséges intelligenciába
Ugyan Vlagyimir Putyin elnök ezt tagadja, de egy amerikai szakértő szerint Oroszország igenis komolyan veheti a mesterséges intelligencia fejlesztését.
Egy erdőben találták meg a holttestét az eltűnt férfinak, akit rossz helyen rakott ki egy betegszállító autó
Kutyás fiatalok találtak rá a holttestére.
Putyin mintája ragadós: újabb borzalmas háború kezdődhet a világban
Venezuela szemet vetett a szomszéd országra és ezt egy népszavazással és annak kétes eredményével igyekszik legitimálni. A területi vita persze nem új: több mint egy évszázada fáj a foga Guyana olajban gazdag terü


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton