Ezt olvasta már?

0

Konferencia-liga - Stankovic: elfogadom a döntetlent

Nem lehet elégedett maximálisan, mégis elfogadja a Genk elleni 1-1-es döntetlent Dejan Stankovic, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője.


hirdetés

 

"Mindkét csapat nyíltan, lendületesen, szervezetten, keményen futballozott. Ilyen szempontból elégedett lehetnék az eredménnyel, de nem vagyok az, ugyanakkor elfogadom a döntetlent. Gratuláltam a játékosaimnak, hiszen ma csapatként küzdöttek, egyetlen pillanatra sem adták fel" - nyilatkozott a szerb szakember a Konferencia-liga negyedik fordulójában rendezett csütörtöki összecsapást követően.

Stankovic kiemelte, két forduló van hátra a csoportkörből, és még egyszer saját közönsége előtt is játszhat a gárda, a több mint húszezer szurkoló támogatása pedig óriási előnyt jelent.

A tréner arról is beszélt, hogy a Ferencvárosnak hozzá kell szoknia, hogy háromnaponta játszik mérkőzéseket, de jó úton jár az együttes.

Dejan Stankovic a találkozóval kapcsolatban megjegyezte, a vendégek góljánál egyel kevesebben voltak a pályán Sammy Mmaee sérülése miatt, és számára érthetetlen, hogy a játékvezető miért nem adott engedélyt ebben az időszakban a cserére.

Wouter Vrancken, a Genk vezetőedzője elmondta, igazi háborút láthatott jó értelemben a közönség, mivel mindkét együttes támadólag lépett fel. Hozzátette, véleménye szerint magas színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen született.

A Ferencváros továbbra is veretlenül a továbbjutást érő második helyen áll csoportjában, és az ötödik fordulóban, november 30-án a szerb FK Cukaricki otthonába látogat.

 

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Szijjártó Péter nem hatódott meg és kikosarazta az ukrán elnököt

A Washingtonban tartózkodó Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője saját kezdeményezésére szerdán este telefonon tárgyalt...

Csökkentik a korrupcióért járó büntetést a szlovákok

Villámgyorsan jóváhagyták a korruptakat védő módosítási javaslatokat.

Rablógyilkosság miatt ítéltek el két magyar állampolgárt Salzburgban

Az egyikük Magyarországon is büntetett előéletű volt.

Orbán Viktor tényleg keresztülhúzhatja Ukrajna terveit

A háború dúlta állam ennek ellenére bizakodva tekint a jövőheti EU-csúcsra.

Franciaországban törvény védi a kakasok jogait is

Azok a nagyvárosiak, akik a francia vidékre költöznek a vidéki élet bájáért és nyugalmáért, nem fognak örülni a legújabb francia...

Késnek a nyugati fegyverek a lengyel blokád miatt, a Közel-Keletre látogatott Putyin

A lengyel kamionsofőrök tiltakozása az ukrán határon késlelteti az ukrán fegyveres erőknek nyújtott katonai segélyt. Vlagyimir Putyin...

Bankmonitor: bődületes rekordot döntött a Pmáp az utolsó pillanatban.

Múlt héten véget ért egy korszak, mostantól másfél évig nem vásárolható az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír. Van ugyan...

Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó

Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.

Tóth Vera a húgáról és Krausz Gáborról: Nincs részrehajlás, én vagyok a békebíró

Úgy érzi, egész jó villámhárító volt az elmúlt időszakban.

20,9 millió napot töltöttek külföldön idén a magyarok, ezek voltak a legnépszerűbb célországok

Az idei harmadik negyedévben a magyar állampolgárok több mint 6,3 millió alkalommal utaztak külföldre.

Vérengzés egy amerikai egyetemen, sok a halott

Legkevesebb három halálos áldozata és egy válságos állapotú sérültje van a lövöldözésnek, ami Las Vegas egyetemén történtént, az...

Magyarázkodik az infláció miatt a KSH

A 9,9 százalékra kihozott infláció sokaknál kiverte a biztosítékot. A KSH bő két hete már visszautasított minden vádat, legújabban egy...

0

Sport

„Szoboszlai Dominik a Barcelona játékosa lehet”

Joao Félixnek kifejezetten tetszik a magyar válogatott csapatkapitányának futballja.

Döntöttek a botrányt okozó focibíróról, Szoboszlait is érinti

A hétvégi bajnoki hajrájában hatalmasat hibázott, most eldőlt a sorsa.

Csalás az egész női kézilabda-vb?

Őrjöngenek a szakértők északon. Furcsa dolgok borzolják a kedélyeket Norvégiában. Az újságírók el sem akarják hinni, ami történik.

"Nagyon élveztem, de azt hiszem, ennyi volt" - megszólalt az olimpiai bajnok magyar sportoló

Az edzői karrierről és a jövőbeli terveiről is beszélt a kétgyermekes családanya.

A női kézilabda-világbajnokság megle-petéscsapata vár csütörtökön a mieinkre

Dánia és Svédország is csoportgyőztesként jutott tovább a középdöntős szakaszba.

Komoly szájkarate alakult ki Guardiola és a Liverpool legendája között

Guardiola beszólt, de olyan választ kapott, amivel nálunk elveszítette ezt a meccset.

Megvan Szoboszlai második Premier League-gólja

A Liverpool a bajnokság leggyengébb csapatát győzte le, a magyar középpályás biztosította be a három pontot.

Szoboszlai remek góljával fontos meccset nyert Sheffieldben a Liverpool

A magyar válogatott középpályás Darwin Núnez átadásából talált a kapuba.

Ismét hasít a válogatott csapatkapitánya, hemzsegnek Szoboszlai nyolcasai

A brit sajtó egyöntetűen állítja, ezúttal is fontos szerepet vállalt a Liverpool diadalában.

Sejtelmes képet posztolt az FTC Varga Barnabásról

Varga Barnabás, a Ferencváros és a magyar válogatott támadója, október 22-én combizomsérülést szenvedett a DVTK elleni bajnoki mérkőzésen. A játékos […] A Sejtelmes képet posztolt az FTC Varga Barnabásról beje

Világcsúccsal lett Európa-bajnok a magyar sportoló - videó

Legutóbb majdnem két évtizede volt hasonlóra példa.

0

Bulvár

Olyan havazás jön Magyarországon, amilyenhez foghatót már nagyon rég nem láttunk

November végén fehérbe öltözött az ország, és úgy tűnik, a havazás mértéke december első felében sem fog csökkenni.

Leváltották Varga Mihályt a gazdasági kabinet éléről

Még a kabinetből is kirakták, viszont kapott egy munkacsoportot.

Ez a lehető legrosszabb élelmiszer az agyadnak

Naponta nagyjából 1,8 kiló ételt és körülbelül kettő-négy liter folyadékot fogyasztunk. Ez rengeteg adat, amelyet a szervezetünknek fel kell dolgoznia, és mindez hatással lehet az agyunk egészségére és működés

Megtörtént az, amitől nagyon sokan tartottak: az észak-koreai rezsim bekapcsolta a kémműholdját

Múlt hónapban Észak-Korea felbocsátotta első katonai kémműholdját, ami miatt az országot újabb szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok és szövetségesei. A távol-keleti ország azonban nem hátrál meg, és meg

Dörzsölheti a szemét, ha meglátja, mennyibe kerül az euró

Erősebben nyitotta a szerdát a hazai fizetőeszköz a keddi zárásnál.

Magyar fiút találtak a dzsungel közepén, tökéletesen beszéli a nyelvünket, miközben sosem lakott Magyarországo...

A magyar fiú már magyar állampolgár is, jelenleg pedig egy lávamező közepén él.

Kim Dzsongun sírva könyörög az észak-koreai nőknek

Az egyre alacsonyabb születésszám miatt tört el a mécses.

Fontos változások jönnek a patikákban

A stratégiai alaplistás gyógyszerekről szóló jogszabály is folyamatban van.

Nem állt meg a rendőröknek egy nagyköveti autó Budapesten, később az oka is kiderült

A 444 olvasója készített egy fotót, amint négy rendőrautó vesz körbe egy diplomata rendszámmal rendelkező fekete Mercedest.

Tóth Gabi visszasírja Krausz Gábort, már nem elég neki a Fricska-szerelem, a férjét akarja visszaszerezni?

Tóth Gabi féltékenysége szemmel látható, visszasírhatja Krausz Gábort.

Egy volt CIA-ügynök állítja: hazudik Putyin, Oroszország igenis beletenyerel a mesterséges intelligenciába

Ugyan Vlagyimir Putyin elnök ezt tagadja, de egy amerikai szakértő szerint Oroszország igenis komolyan veheti a mesterséges intelligencia fejlesztését.